Nyitó oldal Új Fontos

   R!

Stories

Média Szolgáltatások Gyógyszervíz Írásaim Kapcsolat
 

 

 

 

 

 

 

 

vissza >>


HOGYAN MŰKÖDÖM, ÉS MIÉRT KELL A SZABÁLYOKAT BETARTANI

Egy orosz idézet:

EGY MÉDIUM EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTA MINDIG TÜKRÖZI AZT, AHOGYAN A ROKONAI, ÉS A KÉPESSÉGEIT IGÉNYBE VEVŐK BÁNNAK VELE


Én médium vagyok, akár tetszik ez valakinek, akár nem.

Én médium vagyok, abban az esetben is, ha valaki hisz bennem, akkor is, ha nem.

Én médium vagyok annak ellenére, hogy a különböző vallások ezt elismerik vagy sem.

Én médium vagyok, hiába akarom ezt vagy sem.

Én médium vagyok mind azok mellett is, hogy sokan e miatt idiótának néznek, vagy épp irigyelnek érte.

Én médium vagyok, egy tolmács, egy közvetítő, egy visszhang. Médiumként csupán azt adom vissza, amit felém sugároznak. Mindenkivel úgy viselkedem, azt az energiát áramoltatom, amit az illető tudat alatt felém közvetít akár szellemlényről, akár állatról, akár emberről legyen szó.

Ha haragosnak látszom, az nem az én természetem, az csak a reakcióm arra, ahogyan valaki velem szembe viselkedik, vagy amit a gondolatai által sugároz felém.

Én médium vagyok, amit eleinte átoknak éltem meg, de ma már nem tudnék élni nélküle.

Médiumként nem tudom szabályozni mi az, amit érzékelek. Ima nélkül, a megfelelő védelem kérése nélkül, a hétköznapokban vagy minden jön, vagy le vagyok zárva mindentől. A megfelelő felkészülés hiányában számomra a személyes kérdésekre válaszolni olyan, mintha azt kéne teljesíteni, hogy egy forgalmas utcán csak a szőke hajú embereket lássam, a többieket ne érzékeljem. Vannak halott látók, ők csak az elhunytakkal kommunikálnak. Vannak az angyali médiumok, ők az angyalokat érzékelik, vannak az Ufó idézők, ők a földönkívüliekkel beszélnek, vannak a sátánisták, akik a pokol hercegeit hívják, vannak a wiccák ők a természet lényeit igézik. Én ezekből mindenkit érzékelek, és a felsoroltakon kívül, az emberek gondolatait, a kómában lévők érzéseit is.

A hétköznapokban vagy mindenkit hallok, vagy senkit sem. Pedig jól megvagyok a saját gondolataimmal, sajnos csak ritkán tudok egyedül lenni. Nagyon zavaró, hogy érzékelem azt is, ha valaki rólam beszél, esetleg kibeszél. AZ illető akár több száz kilométerre is lehet tőlem, akkor is megérzem a gondolatait. Amikor valaki negatív energiát áramoltat felém a mondanivalója, agyalása által, szó szerint fejfájást okoz vele nekem.

Amikor 18 éve elindítottam a web oldalamat, hónapokig majd meg őrültem attól, hogy állandóan érzékeltem, ha valaki rácsatlakozott az írásaimra, és ezzel a gondolataimra. Hallottam a nézetkülönbségeket, a kritikákat, az ellenkezést. Idővel sikerült elkülönítenem magamat a weboldalamtól. Ki tudom kapcsolni a közös tudat alattit. Ez egyenlőre csak az oldalamra vonatkozik. Most a szociális hálóról kell lecsatlakoznom, mivel már nem bírom az onnan rám zúduló elvárásokat.

Eltartott egy ideig, de végül azt is elértem, hogy nem hallom, ill. nem mindig hallom azon klienseim gondolatait, akikkel személyesen találkozom. Végre ki tudom zárni azt, hogy mit gondolnak a külsőmről, a szobámról, a hiányzó fogaimról, a ruhámról stb. Eleinte ezt azzal értem el, hogy a kineziológiai tesztelésnél nem érintem meg a klienseimet, mivel akkor több információt veszek át, mint ami ildomos lenne. Például hogy milyen pózban szexelt az illető utoljára, mit ebédelt, hol járt a napokban. Nem érdekel!

Egyértelműen meg tudom különböztetni, hogy éppen ki az, aki hozzám beszél, aki médiumként használ a szellemvilágból, legyen akár angyal, esetleg arkangyal vagy valaki magasabb rendű lény. Ugyan olyan, mint az előbb említett példa, hogy látom kinek milyen színű a haja, a kabátja, felismerem az embereket a külsejük, a hangjuk, a járásuk alapján. Teljesen más érzés, amikor emberi lény akarja befolyásolni a gondolataimat, és persze nagyon más, amikor démoni erő. Attól, hogy mindegyiküket hallom, vagy talán éppen ezért, én meg tudom különböztetni őket. Ezért veszélyes, ha valaki azt hiszi magáról, hogy hallja a szellemvilágot, de közben azt sem tudja megkülönböztetni, hogy mi a különbség a saját gondolata és a máshonnan származó gondolatok között. Nem ment ez azonnal, de rengeteg tapasztalás után sikerült. Sajnos ha valakivel beszorulok egy liftbe, azonnal átveszem a másik személy rezgését az által, hogy összeér az auránk, és teljesen irracionálisan kezdek viselkedni. Akár trágár szavakat is használok hogy kilökjem magamból a belém hatolni kivánó , manipuláló entitásokat. Gondolom most egyesek megkérdezik miért nem védem le magam, miért nem imádkozom. miért nem szeretettel. Levédem magam, imádkozom, vannak helyzetek amikor a szeretet nem segit. De ez egy másik anyag.

Volt idő, amikor az éjszaka folyamán be tudtak jönni a szobámba az elhunytak. Még nem volt megfelelő védelmem. A holtak lelkeit felismertem akkor is, ha nem mutatták meg magukat a fizikai formájukban. Volt olyan, hogy akkor is tudtam ki az illető, ha csak a vállamat érintette meg, és én nem is fordultam hátra. Elmondtam, amit el kellett mondanom, és az illető lelke megnyugodott, és eltávozott. Mostanság a lelkek már a kerítésen kívül maradnak, a védelmi energia nem engedi beljebb jönni őket, ezzel is nyugodtabb lett az éjszakám. Jelenleg már csak a falum béliek jönnek segítséget kérni, rajtuk kívül csak azok tudnak megtalálni, akitől van nálam valami emléktárgy, vagy jártak már nálam. Természetesen megteszem, amit tudok értük tenni. Ugyan meg van a képességem arra, hogy megidézzem az elhunytak lelkét, de erre nem vagyok hajlandó semmi áron. Egyrészt mert nem illik zavarni őket, másrészt én átélem olyankor a fájdalmukat, amit a haláltusájukkor éreztek, harmadrészt, az angyalok úgyis szólnak, ha valakinek segíteni kell.

Volt dolgom más galaxisból érkezőkkel is, de nagyon zavaró volt a jelenlétük- Túl sokszor verték ki a bisztositékot, túl sok elektromos készüléket tettek tönkre, így őket is kizártam az életemből, csak a speciális meditációkon idézem meg őket..

Sokan szeretnének engem használni a szellemvilágból, de én döntöm el, ki az, akit hajlandó vagyok közvetíteni.

Ahány lény, annyi frekvencia. Az emberi szervezet számára óriási megterhelés. Nagyon sokszor vagyok kiütve, de olyan betegségekből is ki tudok gyógyulni, amibe mások belehalnak. Már sok anyagomban megírtam, hogy a médiumitás mennyire kimerítő munka. 1-2 óra médiumírás 12óra fizikai munkának felel meg, és akár 1 kérdés is rengeteg energiát igényel. Sokan mégis úgy kezelnek, mintha valami élő google lennék, és ingyen ontom az információkat. Egy nap csak egyszer vagyok képes a médiumírásra és időnként annyira kiüt, hogy szükségem van pár nap pihenőre. Mégis sokan azt hiszik, hogy nekem napi rendszerességgel kell a klienseim rendelkezésére állni. Mindig, amikor valaki negatív energiákat áramoltat felém, ítélkezik, kibeszél, én megbetegszem. Sokkal jobban fáj, ha olyanok teszik, akikben megbíztam. Éjjelente felébredek, látom az arcukat, hallom a mondataikat. Minden rezgést ezerszer jobban érzékelek, mint egy átlagember. Ami másnak egy szúnyogcsípés, nekem egy viharral ér fel. Ugyan ez vonatkozik a fizikai fájdalmakra is. Nehéz emberek között közlekednem, mert a sok negatív beállítottságú ember leszívja az energiáimat. Ráadásul a betegségeiket is érzékelem. Sokszor volt olyan, hogy a szívemhez kaptam, belehasított a fájdalom, aztán amikor azonosítottam, ki a szívbeteg a környezetemben, el is múlt. De gyakran nem úszom meg ennyivel. Nagyon sokszor belebetegedtem abban, hogy amikor valakinek segíteni szerettem volna, akkor az illető családja, attól való félelmében, hogy én valami szektába akarom csábítani gyermeküket, kedvesüket rengeteg gyűlöletet sugároztak felém. Nem akarok dicsekedni, de legalább 4 havonta sikerül olyan módon segíteni, ami csoda számba megy. Ehhez rengeteg energiára van szükség. Jelen pillanatban például egy olyan fiatalembernek segítek éjszakánként, akinek eltört a gerince, és az orvosok eleinte nem adtak esélyt a felépülésre.

Szerencsére az állataink segítenek feltöltődni.

Hajlamos vagyok nem oda figyelni az elegendő kikapcsolódásra, a szabályok betartására, de sajna mindig vannak olyan klienseim, akik egyszerűen nem hajlandóak felfogni, hogy milyen szerencsések, hogy van egy közvetítőjük a másik világ felé, akire vigyázni kellene, segíteni neki, imádkozni érte, e helyett úgy használnak engem, mintha valami közösségi szolgáltatás lennék. Én médium vagyok, olyan, mint egy mikrofon, ami bárki hangját vissza tudja adni. Persze meg vannak az extraszenz képességeim, tehát pontosan érzékelem ki az, aki rajtam keresztül üzen, de egy angyalírásnál a kliensem agyi beállítottságától függ, hogy honnan jön az üzenet. Én csak a tolmács vagyok olyankor, nem én idézem meg a megszólaló szellemiséget, angyalt. Az fog beszélni, írni általam, akit a kliensem magával hozott, akit életre hív, mint segítőt, aki legközelebb áll mellette. Mindenki azt kapja, amit megérdemel, pontosabban azt, ahol tart. A két évtized alatt összesen 3 olyan alkalom volt, amikor nem jött létre a kontaktus, nem írt senki általam, nem hallottam senkit.

Angyalokat, bolygó szellemiségeket, arkangyalokat, gyógyító szellemeket a meditációimon szoktam megidézni. Ott én felelek mindenkiért, aki megnyilvánul, akár emberi, akár szellemi síkon. Amikor egyénileg dolgozom valakivel, ott az illető szellemi vezetője, vagy az őrangyala szólal meg. Az, hogy mit mond, az nem tőlem függ. Ha az illető betartotta a szabályokat, akkor nálam csak az angyalok tudnak megnyilvánulni. Azonban voltak olyan eseteim – maximum 5-8 alkalommal fordult elől, amikor a démoni erők szólaltak meg, és amire csak az után jöttem rá, hogy fizikailag teljesen lerobbantam. Ezekben az esetekben egytől egyig a kliens vagy előbb érkezett, vagy nem csengetett, csak beállított kopogtatás nélkül, így a védelem nem működött. Akkor sem tud működni, ha az illető a nélkül, hogy erre engedélyt adtam volna, letegez. Nekem ez olyan, mintha azzal indítana, hogy mellkason taszít, szó szerint letarol. Olyan, mintha az illető belemászna a legmélyebb rétegeimbe, átlépi az intim zónámat. Olyankor minden sejtem védelemre vált, és ki akarom taszítani, ki akarom lökni magamból az illetőt. Amikor már meg volt az illető levédése, amikor már kialakul az a határ, hogy csak annyi információ jöjjön át, ami a munkához szükséges, magam is felajánlom a tegeződést. De ha valaki így indít, az számomra minden szempontból visszataszító és hónapok kellenek, míg újra semleges tudok lenni az illető irányában.

A médiumírás előtti levédés arra szolgál, hogy megnézem nincs e, az illetőn valami átok, vagy negatív energia. Nem hozott e be, valami démont, megszállót. Azonban hiába veszem le róla a zavaró energiát, ha amikor hangolódunk, amikor imádkoznia kellene, nem azt teszi. Akkor sem tudom biztosítani az angyali megnyilvánulást, amikor az elmélyülés helyett az illető agyal, vagy egyenesen ítélkezik felettem. Hiába szedem le, amit leszedtem, a negatív gondolataival visszaállítja magának az eredeti állapotot. Pontosan érzékelem, hogy amit egy adott esetben az angyal mond, az a későbbiekben úgy lesz e vagy sem. Egy adott jövendölés meg tud valósulni, vagy nem. Látom, hogy az illetőben meg van e, a kellő akarat és bizalom, hogy beteljesüljön a végzete, vagy sem. A sorsunk nincs kőbe vésve. A szabad akarat törvénye szent! Ahogyan reagálunk egy információra, az lesz a meghatározója annak, hogyan alakul majd a sorsunk.

Az angyalok mindig figyelmeztetnek rá, ha az illetőnél valami próbatétel közeleg, amit az oldásokkal el lehetne kerülni. Finoman jelzik, min kellene változtatni, mit kellene elengedni és mi az, amit erősíteni kellene. Azért tanultam olyan sokat, hogy tudjak segíteni embertársaimnak abban, hogy megváltozzon az életük, és hogy egy boldogabb, kiteljesedettebb életet élhessenek. Erre vannak az oldások, hogy semlegesítsük a negatív programokat, hogy megszelídítsük a romboló viselkedési mintákat. Az angyalok nem tudják megváltoztatni a sorsunkat, csak utunkba terelik a támogatókat, akik segítenek benne.

Én azt vállaltam, hogy azt közvetítem az emberek felé, ami az élet feladatuk, amiért ezt az életet választották. Választ kapnak arra, miért érkeztek meg oda, azokhoz az emberekhez, akik jelen életben a szüleik, mi a feladatuk a partnerükkel, a gyerekeikkel. Milyen munka, melyik hobbi teszi teljesebbé az életüket. Mindig az illető őrangyala szólal meg általam úgy, hogy az angyal fogja a kezemet és leírja, vagy amikor erőteljesebb a kapcsolat, akkor hallom, amit mondanak. Azért írtam többes számot, mivel időnként az is előfordul, hogy jelen vannak az illető szeretteinek az angyalai is. Az, hogy ki mennyit fog majd fel abból, amit az angyal mond, gyakran látszik már az első találkozáskor, de sokszor az illető későbbi reakciói alapján lesz nyilvánvaló.

Az agyféltekék egymástól külön való működésének a veszélyéről írtam már. Teljes, tudatos életet csak akkor élhetünk, ha a két agyfélteke szinkronban van.

A bal agyfélteke a múltra épít, és a negatív eseményeknek a várományosa. Állandóan cselekedni akar, képtelen türelmesen várni. Mindig mindent tudni akar azonnal, beleköt a részletekbe. Mindent és mindenkit ellenőriz. Sürgeti az időt. A démoni vezetők irányítása alatt áll.

A jobb agyféltekében van a hit. Mindig a csodára vár. Amikor cselekedni kéne, csak ábrándozik. Nem avatkozik bele mások dolgába, nem kérdez, nem mondja el a dolgokat. Mindent magában tart. Ugyan az angyalok vezetése alatt áll, de a nem cselekvés, halogatás miatt az idő kiszalad a keze közül. Megállnak a dolgok és a fejlődés a számára.

A két agyfélteke együttműködése, a logika és a hit összekapcsolása adja meg a lehetőségét a célok eléréséhez, a boldog kapcsolatokhoz, a kiteljesedéshez mind spirituálisan, mint az anyagi téren, úgy az emberi kapcsolatainkban is.

Ezek után érthető, hogy kinek milyen a gondolkodási beállítottsága, olyan üzeneteket kap, pontosabban úgy értelmezi az angyali üzeneteket.

A legnagyobb baj, amikor valaki alig zárja be az ajtót a velem való találkozás, az angyalírásos szeánsz után, máris hívja a barátnőit, hogy részletesen beszámoljon. Nem is ad időt arra, hogy az információk elmélyüljenek benne, nem engedi, hogy az angyali áldás stabilizálódjon, máris löki ki magából a pozitív energiákat. A részletekbe menő beszámoló jelzi, hogy az illető bal agyféltekés üzemmódra kapcsolt. Minden alkalommal, amikor újra elmeséli, jelentősen leválik az angyalok energiáiról, és módosul a sorsa. Ha több mint 3 embernek meséli el, már az a segítség, az energia, amit az égiektől kapott, hogy támogassák sorsa beteljesülését teljesen elillan, és a démoni erők veszik át az irányítást. Teljesen értelmetlenné válik az angyalozás. A szeánsz alatt kapott információkat természetesen el lehet mondani másoknak, de csak akkor, amikor már megemésztettük. Aludjunk rá párat, addigra beépül a rendszerünkbe, és amikor már eggyé válunk vele, akkor beszélhetünk róla másoknak is, már nem veszítjük el az angyali támogatást. Természetesen ez is szabad akarat, mindenki úgy bánik az angyali energiákkal, ahogy neki jó esik, de ne őket, vagy engem hibáztassanak, ha elkótyavetyélik az áldást.

Néha teljesen elképedek attól, mennyire nem értik meg egyesek, hogy mit próbál az angyaluk elmondani nekik.

Nem tudom elégszer ismételni, az angyalok nem irányíthatnak, az a démonok szokása. Az angyalok csak kedvesen terelnek és szimbólumokban beszélnek.

Nekem az angyalok által vezérelve gyakran történeteket kell elmondanom példabeszédként, de a bal agyféltekések természetesen ezt úgy értelmezik, hogy rabolom az idejüket és oda se figyelnek. Amikor sokat beszélek, az azért van, mert próbálom kibillenteni az illetőt a bemerevedett struktúrából, de gyakran, csak az ítélkezést kapom. Ahol nincs meg a hit, nincs bizalom a másik jóindulatában, ott nehéz türelmesen hallgatni. A bal agyféltekések állandóan közbe vágnak, nem engedik befejezni a mondanivalómat, elvesznek a részletekben, állandóan kérdeznek, állandóan konfrontálnak, és rettenetesen büszkék arra, hogy milyen éles elméjűek.

Legyenek bármennyire is okosak, az okoskodásukkal azt bizonyítják, hogy nincs semmi hitük, és a velem lévő angyalozáson kívül. a hétköznapokban a démoni irányítás alatt állnak, így sorra kapják a negatív kihívásokat. Tőlem tele kételyekkel távoznak, és többnyire engem hibáztatnak, mert nem azt kapták, amire vártak. Ezeknek az embereknek az angyalok se tudnak segíteni.

Maximum én, ha az illető járna rendszeresen oldásra, és elviselné a beszólásaimat, azzal a gőg megtörne benne. Elismerem, ehhez jó adag bátorság kell. A bal agyféltekés üzemmódban működőknek volna a legnagyobb szükségük az oldásokra és arra, hogy türelmesen hallgassanak, amikor beszélek, mert nem saját szórakoztatásomért „fecsegek”, hanem értük.

Minden történetnek meg van a maga frekvenciája, aminek az a feladata, hogy oldja az agyban lévő idegi pályákat. Ha valaki elfogadó, beengedi ugyan azt a történetet akár többször is, annál erősödik a két agyfélteke közti terület. Csak hagyni kéne, hogy hasson, amit mesélek. Minél jobban ellenáll az illető, annál nehezebben haladunk. Vannak kötések, merre ugyan azon történet hatna újra meg újra. Amikor kioldódik többé már nincs szükség arra, hogy még egyszer elmeséljem. Mint mondtam már többször is, a történetek mesélése a legegyszerűbb módja a stresszoldásnak, elvégre ezért nézzük a filmeket, ezért olvassuk a könyveket.

A közelmúltban volt egy esetem, amikor az angyal figyelmeztetett egy hölgyet, hogy még időben jött hozzám – hozzánk, mivel olyan energiák veszik körül, ami 2 éven belül végzetes rákos megbetegedést fog okozni. Kiderült, hogy a hölgy mindig is attól rettegett, hogy nem fogja tudni felnevelni a gyerekét. Szóltam, hogy ki kellene tisztítani energetikailag a lakást, és oldásra kéne járnia mielőbb. Kért ugyan időpontot, de le sem mondta, és nem reagált az üzenetemre. Kiderült, hogy elrohant minden féle orvosi vizsgálatokra, és mivel minden lelet negatív volt, elégedetten hátradőlt. Az, hogy azonnal mindent leellenőrizett volt a bizonyítéka annak, hogy bal agyféltekés üzemmódban reagált. Semmi értelme nem volt dolgozni vele. Ha nem találja meg a módját, hogy oldja a negatív hozzáállást, ha nem kapcsol, ha nem hisz az angyala javaslatainak, akkor a végzete utoléri… Az angyalok akkor szólnak, amikor a betegséget teljesen ki lehet iktatni. Nem azt mondták, hogy Kedvesem, Te beteg vagy, hanem hogy ha így folytatod, az leszel. A hölgy úgy értelmezte amilyen üzemmódban volt éppen.

Ugyan ez vonatkozik a párkapcsolati problémákra is. Amikor egy kapcsolat megszakad, a nő hite vissza tudja állitani. Azonban ha a nő állandóan ellenőrizgeti a férfit a szociális hálón, azaz a bal agyféltekés üzemmódot erőlteti, azzal a félelmeit hivja életre, és azt jelzi a szellemvilág felé. hogy nem hiszi el a jóslatot. Minden egyes ellenőrzéssel távolabb tolja magát a szeretett férfitól és a remélt együttléttől. A bal agyfélteke átirja a pozitiv jövőt. Sorra jönnek a csalódások, a kapcsolatbeli kudarcok mindenkivel. Pedig csak hinnie kellett volna!

Nézzük az ellenpéldát.

A jobb agyféltekés üzemmódban lévő klienseim többnyire elkerekedett szemekkel, eltátott szájjal hallgatják az angyali üzeneteket. Ez annak a jele, hogy megnőtt a befogadó hormon a szerotonin szintjük, így mindent beragyog a mosolyuk, emelkedik a boldogság szint. Nagyon kellemes ezekkel az emberekkel dolgozni. A gond az, hogy csak a pozitívumokat hallják meg a figyelmeztetéseket nem. Hiába mondom, hogy azért dolgozni kéne, hogy mind az, amit az angyal mond, be tudjon teljesülni, meg se hallják. Nagyon fájó a számomra, amikor látok beteg csecsemőt, és hiába mondom az ábrándozó nagymamának, hogy a betegséget 1 éves korig ki lehet iktatni. Hiába mondom, hogy időpontot kéne egyeztetni, rám se figyel. Nagyon szomorú látni, hogy amit az angyal mond, tényleges valóság lehetne, de a kliensem nem akarja meghallani a célzásokat a kijavítandó dolgokat illetően. AZ ilyen egyén boldogan távozik tőlem, de tudom, hogy pár hónap, vagy pár év múlva csalódottan fog visszajönni.

A munkámnak akkor van igazán értelme, ha olyan emberrel ülök le az asztalhoz, aki középen van, azaz egyszerre használja mindkét agyfelét. Olyankor szinte megemel az energia. Az angyali üzenetek folyékonyan jönnek. Érthető üzenetek, finom humor és mindenki számára megfontolandó bölcsességek. Olyankor nem fáradok el és akár 2-3 órán át is képes vagyok tartani a kapcsolatot. Ilyenkor érzem azt, hogy van értelme a munkámnak, és ha az illető kitart ebben az állapotban, akkor sorra jönnek nála a pozitív változások.

Sajnos gyakran előfordul, hogy pont ezek az emberek lesznek a démonok kedvenc áldozatai. A hirtelen jött sikerektől elbízzák magukat. Elfelejtik, hogy ha valami nem úgy alakul, ahogy az angyal mondta, nem az angyalt, vagy engem kell hibáztatni, hanem megkeresni mit értett félre, mit nem vett tudomásul. Persze azok, aki meg vannak győződve arról, hogy ők tökéletesek a fejlődésben, ők már magas spirituális szinten állnak, náluk nem fordulhat elő, hogy valamiben hibáztak így természetesen én vagyok a bűnös, én vagyok az, aki visszafejlődött.

Mindenkit figyelmeztetni szoktam, hogy minél több tanfolyamra jár, annál több démont fog feldühíteni vele. A spirituális menetelésnek a lényege nem az, hogy egyre nyugodtabb életünk legyen, hanem hogy egyre nagyobb kihívásokat kapunk. Amikor azt hisszük, hogy mindent jobban tudunk, és nincs szükségünk külső segítségre, az az életünk legnagyobb csapdája. Ilyenkor tudja a démoni segítő átvenni az irányítást.

Hitlert is a spirituális iskolákkal kezdte, és a saját mestereire, a saját iskolájára dobta le a legelső bombát. Mindezt abban a hitben tette, hogy ő az emberiség javát szolgálja.

Aki azt hiszi, hogy nincs már szüksége senki segítségére, nincs meg a külső kontroll, az sosem tudhatja mikor tér el az útjáról, milyen angyalok irányítása alatt áll.

Mellesleg nagyon egyszerű megállapítani azt, hogy ki milyen üzemmódban van a hétköznapokban. Aki bal agyféltekés – akinek a démonok tépik a lelkét, az DRÁGÁNAK tartja az áraimat, fölösleges pénzkidobásnak, és mindig a legalacsonyabb árat fizeti. A közelmúltban több olyan esetem is volt, aki alá ment az áraimnak, és egyszerűen kevesebbet utaltak, mint amennyibe kerülnek az oldások, a médiumírás.

Aki az angyalok irányítása alatt áll, az első sorban hálás a lehetőségért, hogy beszélhet az angyalokkal. Felfogja milyen szerencsés, hiszen kb 10 millió emberre jut egy darab angyali médium. Az emberiség hány százaléknak van esélye eljutni egy ilyen közvetítésre? Egy ilyen személy, még ha nem is fizeti ki a magasabb díjat, legalább valami apró ajándékot hoz, hogy megköszönje a segítségemet.

Aki középen van, az TUDJA mennyire fontos az energia csere. Mivel hosszú távon szeretné bebiztosítani az angyalok segítségét, mindig a magasabb összeget fizeti ki, még abban az esetben is, ha felajánlom a kedvezményt. Számomra nagyon megnyugtató az a tudat, hogy mindig számíthatok ezeknek az embereknek a segítségére, mert pontosan felfogták milyen kivételezettek, hogy van egy ilyen ismerősük, akinek ilyen képességei vannak, mint nekem. TUDJÁK, hogy minél többet vannak a közelembe, annál látványosabb a spirituális fejlődésük.

Most, amikor ezt az anyagot írom, 24 éve van annak, hogy először beszéltem a saját őrangyalommal, és rá 1 évre elkezdtem az angyalokat közvetíteni, és stressz oldásokat alkalmazni embertársaimon.

24 ÉV! Már mindent megéltem. Sokáig azt hittem, hogy én vagyok a hibás, hogy valamit rosszul értelmezek. Sokszor volt bűntudatom, ha valakinél nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan az angyal jelezte. Állandóan azért imádkoztam – imádkozom, hogy azonnal állítsanak le, ha valami olyat csinálok, amivel ártok másoknak. Az én földi mestereim, akikhez én jártam oldásokra sajnos már sorra meghaltak, de megtaláltam a módját hogyan kérjem a segítséget.

Most már TUDOM, hogy a dolgok hogyan működnek! Ezért javaslom ezt az anyagot elolvasni, mielőtt valaki bejelentkezik angyalírásra, hogy tisztába legyen saját felelősségének!

Ha valaki tovább adja a telefonszámomat másoknak, azért nagyon hálás vagyok, de időpontot úgy tudok csak adni, ha az illető jelzi, hogy elolvasta ezt az írást.

Azonban azt is tisztáznunk kell, hogy minden egyes kérésnek, kérdésnek, amit a szellemvilág felé intézünk, ára van!! Nem piaci értelemben, hanem egyszerűen fizikai alapon, egyfajta energia csereként. Itt most nem csak a megbeszélt médiumírást, oldást értem, de minden egyes egyéb módon feltett kérdést is.

Vagy felajánlunk valamit ellen értékként, amit kötelező teljesíteni, vagy egyszerűen fizetünk. Amennyiben ez nem történik meg bizonyos időn belül, kamatostól kell majd kiegyenlíteni a tartozást. A kamatos kamat gyakran akkorára nő, hogy akár százszorosa is lehet annak, amibe az angyalozás ára került. A sors mindig elszámoltat mindenkit.

Már több anyagomban megírtam, hogy ha csak egyetlen kérdése is van valakinek, arra is ugyan annyi energiát kell fordítanom, mintha 10-et kérdezne. Ha nehéz felfogni, akkor azzal szemléltetném, hogy ez ugyan olyan, mint amikor egy szuperkoncertre megyünk, és azt mondanánk a bejáratnál, hogy nem vesszünk jegyet, mert mi csak „benézünk” egy dal erejéig.

Ha elektromos berendezésen kommunikálunk, akkor asztrál lények teljes serege zúdul felénk! Amikor dolgozom, védett állapotban vagyok, és a rituálék betartása biztosítja, hogy csak az angyalok fognak megnyilvánulni, de ezt az állapotot lehetetlen napi 24 órában fenntartani, hogy csak egy rés maradjon szabadon. Amikor valaki, Facebookon kérdez, az illető nem ment át a levédő kapun, nem imádkozott, nem volt levédve, én nem vagyok ráhangolva, nincs semmilyen védelem, az oldalon hemzsegnek a démoni és az asztrális lények – logikus az lenne, hogy ha valaki azt várja, hogy ilyen nehezített körülmények között válaszoljak a kérdésére, hogy többszörös árat fizessen, vagy valami különlegeset cselekedjen a társadalom javára.

Ha valaki Facebookon vagy egyéb szociális hálón keresztül kérdez, annak tudnia kell, hogy ez nagyon tiszteletlen a szellemvilággal szemben, és velem szemben is. Ez olyan, mintha egy papot sztriptíz bárba hívnánk vacsorázni. Természetesen egyéni, hogy egy pap elmegy e, vagy sem, ugyan úgy, én is eldönthetem, hogy válaszolok e vagy sem. Az az igazság, hogy eleinte automatikusan elküldtem azokat, akik ennyire tiszteletlenek voltak a munkámmal szemben. Gondoltam változtatok a nézeteimen, hiszen az emberiség egyre jobban elveszíti az érzékelését abban, mi a helyes és mi nem, és belementem abban, hogy a messengeren is válaszoltam a bajba jutott embereknek. Számomra az interneten keresztül kommunikálni, magasabb energiákat közvetíteni olyan, mintha egy vödörnyi moslékból kéne kiszedni egy borsószemnyi drágakövet. Fárasztó, nagyon fárasztó, k…a fárasztó. Ha valaki életveszélyben van, természetesen nem utasítom el a segítséget. Akkor is segítek, ha valaki haldokol, és erőt kér az elmenetelhez. De ha valaki folyamatosan elvárja, hogy állandóan a rendelkezésére álljak, erre már nem vagyok hajlandó.

Mint említettem, minden egyes kérdésnek ára van, még ha bárgyú is a kérdés. Ha kiszámláznám, azonnal megvádolnának azzal, hogy anyagias vagyok. Ezért úgy döntöttem, hogy az extrán feltett kérdéseket vagy véradásban, vagy kutya kakiban fogom mérni. Pontosabban, ha az illető küld magáról olyan fényképet, hogy épp vért adott az nap, vagy kutya kakit takarít az utcán, csak akkor válaszolok. Az önfeláldozásért cserébe én meg hozom azt az áldozatot, hogy a szociális hálón keresztül is válaszolok - ingyen.

Ha valaki olyan társadalmi munkát végez, ami piszkos munkával jár, fizikailag nehéz, vagy undorító, az kiérdemli a segítségemet. Minden egyéb esetben, tessék bejelentkezni. A messenger, telefon, email csak az időpont egyeztetésére szolgál.

Évtizedeken keresztül nem voltam hajlandó tudomást venni arról, hogy mindannyinknak ugyan annyi a démoni segítője, mint az angyali.

Azt hittem, hogy ha teljesen kizárom a démoni világot a levédésekkel, nem veszek róluk tudomást, ezzel ki tudom iktatni az életemből őket.

Ezért volt eddig és azért fontos most is a szabályok betartása. Azért kell, hogy a foglalkozásra a kliensem pontosan érkezzen, mert akkorra van időzítve az a kapu, ami csak az angyali erőket engedi be. Azért kellett becsengetni a bejáratnál, és nem az ajtómnál, hogy egy olyan dimenzió kapu nyílt meg, ami a démoni erőket félre állította. Ezért kell, hogy én hívjam a kliensemet, és nem fordítva. Ha én hívok, akkor egy energia alagút alakul ki közöttünk, ami kizárja a démoni erőket. Ha valaki ezeket a szabályokat nem volt hajlandó betartani, az a démonait is behozta hozzám akár személyesen, akár virtuálisan.. Amikor valakit visszaküldtem, hogy előbb csengessen a kapun, vagy kinyomtam a hívását és le is blokkoltam, hogy többé ne tudjon hívni, akkor az illető általában megsértődött, vagy egyszerűen kinevetett. Azok, akik az hiszik magukról, hogy elég volt elolvasni pár könyvet, elvégezni pár tanfolyamot és máris az emberiség fölé helyezik magukat, több démoni erőt hordoznak magukkal, mint angyalokat. A démonok többnyire a gőgös emberek díszkísérete. A HÁZIREND ezért lett megírva, mivel ők a szabályaimon megsértődnek, és inkább nem jönnek hozzám, mintsem „megalázkodjanak”. A démoni irányítás alatt állók mindent megalázónak éreznek, amit nem ők irányítanak.

Aki betartja a szabályaimat, azt levédem az angyalok közvetítése előtt, így ezek a rituálék biztosítják, hogy tényleg az angyalok szólaljanak meg. A skypon való munka egyrészt szerencsésebb a számomra, mivel nem hoznak a klienseim ide semmilyen negatív energiát. Azonban sokkal nagyobb koncentrációt igényel. Ha egy ház nincs energetikailag levédve, ha tele van az ott lakók negatív viselkedése, az állandó trágár beszéddel megidézett démonokkal, a mi dimenziónkban ragadt elhunyt lelkek császkálnak oda vissza, nagyon komoly felkészülést igényel. Ezért is gáz, amikor valaki a pihenő időmben, vagy amikor felkészülök egy ülésre extra figyelmet követel magának és a problémáinak.

A skypon keresztüli munkámat nagyon megnehezíti, amikor a személy, akivel dolgozom, nincs egyedül és a figyelme folyton elkószál. Nagyon zavaró, hogy így a többiek csapongó gondolatát is érzékelem, és nehéz elkülöníteni, megérezni mi is a helyes terápia a kliensem számára. Ilyenkor is az a legegyszerűbb, ha történeteket mesélek, mert ha az illető oda figyel, akkor segít kibillenteni a bal agyféltekés állapotból legalább addig, amíg a másik személy nem avatkozik közbe.

Ugyan ezen okból a skypot ne használja senki üzenetküldésre!!! Ha ott a zöld pötty, az azt jelenti, hogy épp dolgozom, és nagyon zavaró egy idegen energia, olyan, mintha fejbe vernének. Csak a telefonon, mailben vagy a messengerben küldött üzenetekre reagálok. Skypon kizárólag a megbeszélt időponton belül. az esetleges késésről szóló üzeneteket tudom csak elfogadni.

És még egy gondolat az üzenetekről.

Már vagy 10 évvel ezelőtt azt mondták az égiek, hogy nem kell olyan smsre, mailre válaszolnom, ami túl bonyolultan van megírva. Eleinte nem értettem, de most már tudom mi a lényege- A minden részletre kiterjedő üzenet egyértelműen a bal agyféltekés üzemmódra utal, mint ahogyan az is, hogy az illető azonnal választ akar. Az ilyen típusú üzenet, inkább eltúlzott hisztire utal, mint komoly problémára. Nem kell rá válaszolnom, mert ha kielégítem az illető kíváncsiságát, támogatom a bal üzemmódot. Az illetőnek első sorban a türelmet kell megtanulni és azt, hogy imádkozzon, higgyen! Az, aki tényleg bajban van, annak nincs ereje hosszú üzenetet írni, az csak segítséget kér.

Ami a fizetést illeti:

Nekem minden pénzzel kapcsolatos tevékenység nagyon lehúzó. Nem tudok bankos ügyekkel foglalkozni, mivel energetikailag ütközünk. Évtizedek óta nem használhatok bankkártyát, mivel összezavarom a leolvasót, vagy egyszerűen nem ismeri fel a gép a kártyámat, ha én kezelem, mindig meg kell kérni valakit, hogy ő végezze el a műveleteket. Ugyan ez vonatkozik a számító gépre, leblokkol, ha megnyitom a bankszámlámat. Minden elektromos készülék összezavarodik tőlem, ezért mások segítségét kell kérnem. Ezért nekem legjobb, ha valaki utalás helyett postán keresztül intézi a fizetést. Ha valakinek ez bonyolult, akkor utalhat is természetesen. Egy lefotózott utalást tudok küldeni az én számlaszámommal, ahová a tiszteletdíjamat utalhatják, hogy ne kellessen számokat diktálni. Soha nem ellenőriztem, hogy ki mennyit utalt, bíztam az emberekben. Azonban rám szóltak az égiek, hogy most már túl sokan vertek át, sokan fizetnek jóval kevesebbet, mint amit igénybe vesznek és már felborult az egyensúly. Ezért vagyok beteges megint. Innentől kérem a lefotózott utalást bemutatni, így nem kell megnyitnom a számlámat, és ellenőrizni tudom ki mit fizetett, melyik „szolgáltatás” jár, vagy nem jár neki. Eddig a levédések automatikus velejárója volt az oldásoknak. Levédéskor leszedem a démoni erőket az illetőről, amiket a negatív reakciói által vonzott be, és amit mások raktak rá azzal, hogy haragudtak rá, esetleg irigyelték. A levédéssel simább, gördülékenyebb lett a dolgok menete. Ennek nem volt ára eddig, azt jóindulatból tettem meg. Mivel azt látom, hogy alig akad pár ember, aki ezt megbecsülte volna, így mostantól már csak a médiumírás része, minden más alkalommal fizetni kell érte.

Amint megjelenik ez az írás az oldalamon, onnantól fogva nem fogom elolvasni az üzeneteket csak heti 1x. Ez majd a keddi nap lesz. Akkor lehet majd időpontot egyeztetni. Minden olyan üzenet, ami nem időpont egyeztetésről szól, megválaszolatlan marad. Egyszerűen már nincs erőm rá, hogy telefonos ügyfélszolgálatot tartsak. Én első sorban meg szeretném írni az angyalok tanításait, az emberekkel való munka másodlagos. Félre értés ne essék, nagyon szeretem a munkámat, de dolgozni azokkal szeretnék, akik fejlődni akarnak és tiszteletben tartják a szabályaimat.

UI

Amikor valaki el kezd kritizálni engem, amikor negatív gondolatai vannak velem kapcsolatban, amikor drágának tartja a munkámat, olyankor az illető mindig a démonok hatása alatt áll. Az angyalok soha sem súgnak becsmérlő gondolatokat. A démonokat a bal agyféltekés gondolkodás idézi meg. Mindenkinek a saját felelőssége melyik oldalon áll! Az, ami a világban történik, minden a hit hiánya miatt van. Egyesek sokkal jobban szeretik a saját démonjaikat dédelgetni, mint hinni az angyalokban. Az én munkám, hogy ezt visszafordítsam, de ez csak akkor megy, ha azok, akikkel dolgozom képesek szembe nézni saját démonaikkal és megválni tőlük. Azok a kérdések, hogy mikor, meddig, miért erőteljesen lassítják a folyamatot, és bármennyit is dolgozunk, nincs rá garancia, hogy nem leszünk kitéve a negatív támadásoknak. A folyamatos fejlődéshez folyamatos kihívások kellenek. Mindenki maga dönti el, hogy előre felé halad, vagy mindig ugyan azon köröket fogja futni körbe, körben.

Természetesen kötelezettségem segíteni mindenkinek, mindegy milyen üzemmódban gondolkodik. Ezt az anyagot azért írtam, hogy egy kicsit jobban megértsék, miért nem mindegy hogyan reagálunk. Az sem mindegy velem szembe hogyan viselkednek, mivel azzal hosszú időre meghatározzák, hogy angyali vagy démoni segítséget kapnak majd a hétköznapokra.

Kérem, hogy ha valaki időpontot kér oldásra, angyalírásra jelezze, hogy elolvasta az anyagomat és elfogadja a szabályok betartását. A leg egyszerűbb, ha azzal kezdi az üzenetet, hogy: ANGYALI SEGÍTSÉGET KÉREK, ebből tudni fogom melyik oldalon áll. Akik nem tartották be a szabályaimat üzenem, hogy nem haragszom rájuk, végül is az én hibám, hogy nem jeleztem a problémát. Innentől azonban, mint már említettem, számomra az írás az elsődleges, hogy megosszam az emberekkel, amit az égiek tanítanak. Ha valaki ezt nem tartja tiszteletben, és állandóan extra figyelmet követel saját problémáinak, azt nem áll módomban a továbbiakban kiszolgálni. Természetesen a gyerek születése, a kisbabák, a súlyos balesetek, életveszély előnyt élvez, de a hisztit már nem vagyok képes elviselni. Erre, kérem, keressenek valaki mást.


  Copyright © 2006-2023 Leas.ws | All rights reserved.

Legyen a [leas.ws] a kezdõlapom!