LEA

A DOPAMINHIÁNY VÉGSŐ FÁZISA A HAJLÉKTALANSÁG

Nagyon gyakran találkozom azzal, hogy sokan a legalapvetőbb érzelmekkel sincsenek tisztában, nem képesek felismerni őket.

Egyesek még azt sem tudják megkülönböztetni, hogy épp megsértődtek-e, haragszanak, vagy idegesek. Amikor visszakérdezek valakitől, hogy most fél, szomorú vagy bűntudatot érez, gyakran csak üres tekintetekkel, bizonytalansággal találkozom. Én attól szoktam kiakadni, amikor jelzem, hogy haragszom a másik fél viselkedése miatt, és a másik fél, a helyett, hogy kapcsolna, és változtatna a viselkedésén, rám szól, hogy ne idegeskedjek, vagy ne féljek, ő tudja, mit csinál! Nos, ettől tényleg ideges leszek.

Kedves olvasóm, hallgatóm, ha felteszem Önnek azt a kérdést, hogy Ön szerint mi a különbség az öröm és a boldogság között, tud rá válaszolni?

Amikor egy nehéz nap után végre kezében tartja a forró kávéval teli csészét, akkor örül neki, vagy boldogság tölti el?

Mit érez akkor, amikor váratlanul látogatóba érkezik egy olyan személy, akit nagyon szeret, és csak ritkán lát, de épp olyan munkát végez, amit ha megszakít, elölről kell kezdenie.

Tud őszintén örülni az illetőnek, boldog, hogy látja?

Amikor felköszöntik a szülinapján csupa haszontalan ajándékkal, mi az, aminek örül, és mi az, ami boldoggá teszi?

Mi a különbség?

Nagyon sokan abban sem tudnak dönteni, milyen ruhát vegyenek fel, mit egyenek, vagy hova menjenek nyaralni. Az érzelmi szignálok felismerése könnyebb, vagy nehezebb a hétköznapi szükségleteink mérlegelésénél?

Mindenesetre a kutatások szerint, az, hogy mennyire könnyű vagy sem döntenünk, mennyire vagyunk képesek valamit elkezdeni, vagy tenni valamit a saját érdekünkben, az a dopamin szintünktől függ. Pontosabban az érzelmek felismeréséért felelős agyterület, ha az intenzív érzésekkel aktiválódik, akkor dopamin szabadul fel, és viszont. A dopamin segít a gyönyör átélésében, hogy mindenben a pozitívat lássuk, hogy örülni tudjunk mindennek és mindenkinek, aki boldoggá tesz minket.

Vigyázat! Csak a pozitív érzelmek szabadítanak fel dopamint, a negatív érzelmek leblokkolják.

Tehát ha valaki, vagy valami rendszeresen örömöt okoz nekünk, az a személy, tárgy, cselekedet, hosszú távon kiváltja a boldogság érzetét csupán azzal is, ha felidézzük, ha rágondolunk.

Aki nem tud örülni az élet apróságainak, az valószínűleg boldogtalan, és még valószínűbb, hogy súlyos dopaminhiányban szenved.

Ha alacsony a dopamin szintünk, nem tudunk örülni az ajándéknak, sem a segítségnek, sőt a jóindulatú tanácsnak sem. Ha viszont magasabb a szint, akkor a legbárgyúbb csekélységnek is ujjongva hangot adunk, minden hírnek, információnak örülni tudunk.

Az öröm a pillanatnyi állapotunkat fejezi ki, amikor kielégülnek az aktuális szükségleteink. Egy megpróbáltatásokkal teli napon, amikor végre kávéhoz jutunk, máris változás áll be a hangulatunkban.

Ha a kávé pocsék lett, akkor oda a jókedv, oda az örömteli várakozás, de a finom kávénak már az illatától is jobb lesz a közérzetünk, és a megszokott íz a boldogság érzetét adja.

A kávé utáni sóvárgás a legárulkodóbb jele az aktuális dopamin szintünknek. Ha a kávétól függ a közérzetünk, az annak a jele, hogy a dopamin szintünk nagyon alacsonyan van.

Mivel teljesen ellentétes véleményeket találtam a neten arról, hogy a pörkölt kávé növeli, vagy épp csökkenti a dopamin szintünket, így ebben a vonatkozásban nem nyilvánítok véleményt, így marad a kávéivás, mint rituálé.

A kávé egyértelműen doppingol a napi nehézségekkel való küzdelemben, de ha függőek vagyunk tőle, az már annak a jele, hogy valami baj van.

A legújabb agykutatások szerint az agyban van egy terület, ami az ősi ösztönök területe, és az agynak azon része, felelős az érzelmi reakcióinkért. Ez a terület tesz különbséget az érzelmeink között, jelzi, ha éhesek vagyunk, hogy miként reagáljunk. Ez a terület felelős azért, hogy kielégítsük a testi szükségleteinket. Akár arra, hogy együnk, aludjunk, rendet rakjunk magunk körül, mozogjunk, a szexuális vágyaink kielégítésére ösztönözzön minket, és akár arra is,hogy tegyünk valamit a párkapcsolatért, ne csak a csodát várjuk. Amikor érzéki élvezetek kerülnek képbe, akár finom étel, egy vonzó személy által, akkor beindul a dopamin termelése. A megnövekedett dopamin szint pedig tettekre sarkall, hogy megszerezzük a vágyott alanyt, hogy a magunkévá tegyük, bekebelezzük.

Vigyázat! Ahhoz, hogy szerelmesek legyünk, szerotonin többletre van szükség. A boldog párkapcsolat alapja az optimális oxitocin. A dopamin elsősorban a birtoklásra, a szexualitáshoz adja meg az alapot, a kedvet. Ha nincs partner, akkor legalább önkezűen.

A túl sok dopamin rámenősséget okoz, de mostanság sokkal több a dopaminhiányos ember, mint fordítva.

A dopamin a hódítás energiája. A középkorban a katonák a hódítás alatt a birtoklást értették, és a megszerzett vagyonnal a nőket is magukévá tették minden érzelem nélkül. Az érzelmekhez a szerotonin kell. A dopamin csak a személyes gyönyörre fókuszál, a másik személy érzelmi állapota hidegen hagyja.

A dopamin arra ösztönöz, hogy mindent megkapjunk, jutalmat, dicséretet, anyagi juttatásokat. Magáévá tesz személyt, tárgyat, ennivalót. Az, hogy mennyire becsülik a munkánkat, mennyi a fizetésünk, az anyagi juttatások, jutalompénzek, mennyi osztalék jut nekem, ez mind a dopamin szintemtől függ.

Azt hiszem, ez elég jó ok arra, hogy jobban megismerjük ennek a hormonnak a működését.

A dopaminhiány legnagyobb kihívása annak felismerése, hogy baj van, hiszen dopamin kell ahhoz, hogy gondoskodjunk saját magunkról, de ennek a hormonnak a hiánya miatt nem foglalkozunk saját lelki, vagy fizikai szükségleteinkkel. Akinek nem működik megfelelően, az kedélyvesztett, depressziós lesz, nem hisz senkiben és semmiben, nagyon negatív a jövőképe, így nagyon nehéz segíteni nekik. Pontosabban nagyon bonyolult, nehéz kívülről hatni valakire, aki elveszett saját világán belül, de mégis kötelességünk megtenni, ha látjuk, hogy valaki egyre mélyebbre süllyed.

Amikor elfogy a dopamin, de küzd a szervezet a röpke öröm átéléséért, akkor jönnek a drogok, az alkohol, a szerencsejátékok, a játék automaták.

A pillanatnyi öröm megadja annak a lehetőségét, hogy elképzeljük, milyen boldogok leszünk, amikor megnyerjük a nagy nyereményt. Ez bebörtönöz a vágy szintjére és egyre jobban ellehetetlenülünk.

A dopamin hiányában egyre lejjebb és lejjebb süllyedünk, mind lelkileg, mind fizikailag, az anyagiakról nem is beszélve.

Táplálkozási zavarok lépnek fel, aminek az a következménye, hogy cukros vagy zsíros ételekért nyúlunk, szemetet eszünk, ami még inkább blokkolja a dopamin termelését.

Az alacsonyabb értékű ételekkel, az ízfokozókkal felturbózott élelmiszerrel szó szerint bántjuk magunkat, amit tudat alatt érzékelünk, és e miatt bűntudatunk van. A bűntudat egyre jobban lemerevíti a mozgásunkat, egyre jobban kivonjuk magunkat a kulturális életből, a kirándulásokból, a társadalmi életből, a családi programokból. Az anyagi bevételek egyre fogyatkoznak.

Tudom, hiszen én is végigcsináltam.

A dopaminhiány azt a hamis illúziót kelti, hogy úgysem vagyunk fontosak senkinek sem, akkor minek foglalkozzak azzal, hogyan nézek ki.

Tehát elmondható, hogy a dopamin hiánya okozza a krónikus kishitűséget, a depressziót, a hangulatváltozásokat, az állandó elégedetlenkedést, mások kritizálását, függőségekre való hajlamot, édesség utáni sóvárgást, alacsony libidót, koncentráció és figyelem zavart, memóriavesztést, alvászavarokat, táplálkozási zavarokat, önbizalomhiányt, bűntudatot, a hiábavalóság érzetét, esetenként agresszív viselkedést, erőszakra, dühöngésre való hajlamot.

Azt hiszem elég elrettentő a lista ahhoz, hogy komolyabban vegyük a dopaminhiányt.

Ha valaki állandóan fáradt, kevés a szellemi és fizikai energiája, nem tud lelkesedni semmiért, nincs semmilyen motivációja a változtatásra, állandóan pörgető italokra, ételekre vágyik, mint a kóla, kávé, édesség, annak nagy valószínűséggel hiánya van ebből a hormonból.

Sokan abba a hibába esnek, hogy nem ügyelnek a többi boldogsághormonra, és csak a szerotoninra fókuszálnak, mivel a kedélyjavító készítmények ezt a hormont tartalmazzák. A szerotonin többlet javítja az agysejtek kommunikácóját, javul a közérzetünk, csökken a szorongás, a kishitűség. Azonban az antidepresszánsok visszafogják a dopamin termelését, ami álmatlansággal, túlpörgéssel jár, valamint visszafojtja a szexuális vágyat.

Jobb nem szedni ezeket a szereket, és inkább tudatos táplálkozással egyenlítsük ki, vagy javítsuk fel hormonjainkat. Az anyag végén részletesen felsorolom, melyek azok az ételek, amelyekkel mindkét hormont optimálisan tudjuk feltölteni, áramoltatni.

Az agyunk dopamin szintjének a fenntartása nélkülözhetetlen, hisz mint említettem a motivációnk, a mentális energiánk és az általános hangulatunk mind eme hormontól függ, hiányában egészségtelen, romboló pótcselekvésbe kezdhetünk, kezdve az állandó káromkodástól, alkoholizálástól, drogozástól egyéb destruktív viselkedésig. A dopamin a gyönyör keltéséért felelős. Hiányában nem tudjuk ezt az érzést megélni sem a szexualitásban, sem egyéb területeken.

És most nézzünk pár történetet a dopamin hiányával kapcsolatban.

Képzeljünk el magunk elé egy hajléktalant. Áporodott szagú, tisztátlan. Szakadt, koszos a ruhája. Csimbókokban lóg a haja, borostás az arca. A szája tele rothadó vagy hiányzó fogakkal. Bűzös lehelet, zavaros tekintet. Esetenként kicsavarodott, csonka végtagok. Vagy idézzünk fel egy alkoholistát, aki fetreng a porban, zavarodottan beszél, trágárságokat szór magából, kilátszik az ülepe, látszik, hogy bevizelt a nadrágjába, esetleg egyéb szagokat is érezni.

Ha sikerült elképzelni, felidézni, akkor azonosítsuk be, hogy mit érzünk a látvány kapcsán?

Most képzeljünk el egy gyönyörű kislányt, gödröcskével az arcán, hosszú fürtökkel hófehér ruhában. A történet mélyen a szocialista időkbe nyúlik vissza. Az eső már nem esik, de hatalmas pocsolyák vannak. A tér tele van emberekkel, mivel épp egy állami ünnepség zajlik. Szól a himnusz, és a kislány a zene ritmusára elkezd tapicskolni, pattogni a sárban. Az emberek meredten állnak, de közben alig bírják visszatartani a nevetésüket a kislány önfeledt táncikálását látva. A kislány minden egyes lépéssel koszosabb és koszosabb lesz, azt mondhatnám, ritmusra amortizálódik, ezzel láthatóan kínokat okoz a dísztribün előkelőségeinek, akik nevetés helyett fintorognak. A kislány anyukája nem mer megmozdulni, hiszen tanító néni, példát kell mutatnia. Szólnék, hogy a szlovák himnusz jóval pergőbb ritmusú, mint a magyar. Én, mint büszke úttörő, irtózatosan szégyelltem magamat, még a fejbőröm is égett, mivel a kislány az unokatesóm. Akkor nagyon kínosnak éltem meg a jelenetet, mostanra már az egyik kedvenc családi emlékem.

Az óvodás rokonomat nem érdekelte mit csinál a tömeg, ő egyszerűen boldog volt, és nem engedte, hogy holmi társadalmi protokoll megakadályozza, hogy ezt kifejezze. Én már meg lettem rendszabályozva, így nem értékeltem a kislány boldogságát, és nem értettem a felnőtteket, hogy miért mosolyognak a nyilvánvaló fegyelemsértés felett?

Rám is hatott az általános emberi törvény, hogy ami kilóg a sorból, azt utálni kell. Ha valaki boldogabb, mint az én aktuális lelkiállapotom, akkor az irritáló lehet abban a pillanatban.

Most gondoljunk vissza a hajléktalanokkal kapcsolatos érzéseinkre. Mi volt az? Harag? Undor? Felsőbbrendűség? Ha ezekből az érzésekből bármelyik megjelent, akkor abban a pillanatban leállítottuk a boldogsághormonok, és az undorral elsősorban a dopamin termelését. Én, amikor ilyen teljesen lezüllött, dopaminhiányos embert látok, elsősorban hálát szoktam érezni, amiért nekem ezt nem kell megtapasztalnom, hiszen nagyon könnyű erre az útra jutni emberséges segítők hiánya nélkül, mivel mindenki előbb ítélkezik, mint megfelelő módon segítene.

Amikor valaki ápolatlan, rendezetlen a ruházata, ízléstelen az öltözéke, nem törődik a külsejével, az a teljes önszeretet, azaz teljes dopaminhiányra utal. Ezt a hormont azzal aktivizáljuk, amikor teszünk magunkért, és csak akkor tudunk gondoskodni magunkról, ha elegendő a dopamin szintünk.

Ez egy Gordiuszi csomó, amit ha valakinek nem sikerül kibogoznia, akkor jön a teljes tehetetlenség, a megadás, a hajléktalanság állapota.

Annak idején kicsi rokonom nem engedte magát feszélyezni a morcos pártfunkcionáriusok látványától, gondoskodott saját jó létéről, ami inkább irigylésre méltó, mint elítélendő. Mellesleg a legújabb kutatások szerint a zene jó hatással van a dopamintermelésre, a fizikumunkra. A tudományos cikk első sorban Mozart zenéjéről értekezett, de meggyőződésem, hogy mindenkinek megvan a saját motivációs dallama, ami tettre kész állapotba startolja izmait.

Ha valaki ítélkezik a hajléktalanok felett, vagy bárki más felett, az saját magában is leállítja a dopamintermelést, amelynek a következménye anyagi veszteségben nyilvánul meg. Elromlanak a háztartási eszközök, elveszítünk ezt-azt, és olyan helyzetek teremtődnek, ahol az illető megtapasztalhatja a teljes tehetetlenséget. A reakció megteremti az azonos körülményeket.

Egy hajléktalant fölösleges lenyomni, hiszen már lenn van, onnan nincs hova lejjebb jutni. Az alkoholistát, drogfüggőt igen, őket lehet lejjebb juttatni a felelőtlen hozzáállással.

Vigyázat, a sajnálat is degradáló energia. Ha valakit lesajnálunk, azzal szintén lenyomjuk, azt az érzetet keltjük, hogy az illető oda való, és nincs is esélye feljebb emelkedni. A sajnálkozással elvesszük a másik reményét a boldogságra, a boldogulásra.

Amikor látom az emberi hústornyokat, a 250 és a feletti kilós embereket, teljes mértékben együttérzek velük, de nem azonosulok már.

Egyes fitnesz modellek azzal akarnak népszerűségre szert tenni, hogy állandóan beszólnak a kövér embereknek, degradálóan beszélnek róluk, egyesek még az undoruknak is hangot adnak. Az egyik magyar izompacsirta „nő” vizuális szemétnek hívja a kövér embereket. Ő és a hozzá hasonlóak ezzel saját boldogtalanságukat demonstrálják, és érdeklődve várom sorsuk alakulását.

Egy kövér embernek teljesen fölösleges beszólni, hiszen pont a dopamin hiány miatt lett olyan, amilyen, és pont e miatt nem is érdekli, mit mondanak róla, hiszen a másoknak való megfelelésre való képtelenség juttatta oda, ahol van. Neki az evés jelenti a gyönyört, az teszi boldoggá, ha látja a rengeteg finomságot és magáévá teheti. A nagyon alacsony dopamin szintje csak ennyire képes.

Pontosan tudom, milyen tehetetlen az ember, amikor egyre szaladnak a kilók felfelé, látod mások szemében a megvetést, az orvosok állandó beszólása egyre lejjebb nyomta az önbizalmamat. A rosszindulatú beszólásokkal leállították a dopamintermelést, és egyre kevésbé érdekelt a fizikai hogylétem, az egészségem. A dopamin olyan szinten lesüllyedt, hogy nekem már az étel sem ízlett. Sokszor már az ételek illatától is öklendezni kezdtem. Csak hidegen tudtam megenni az ételeket, amikor már nem volt szaguk. Voltak napok, amikor semmit sem bírtam megenni, csak mogyorós csokit és energiaitalokat. A szervezetem egyszerre lett alultáplált és túlsúlyos. A súlyom lassan elérte egyes személyi mérlegek felső határát.

A dopaminhiány másik látványos véglete az anorexia és azok, akik állandóan plasztikáztatják magukat. Gondolták volna, hogy mindhárom jelenségnek ugyanaz a háttere, az alulműködő dopamin, azaz az önelfogadás, az önszeretet hiánya?

Mindenesetre, tapasztalatom szerint, a dopamin feltüzelésének az egyik legegyszerűbb módja a szerelem. Nem kell feltétlenül beteljesült szerelemre gondolni, persze az lenne a legoptimálisabb. És nem kell feltétlenül konkrét személy hozzá. Azonban a kiegyensúlyozott adagolás nagyon fontos. Ahhoz, hogy optimálisan alakuljanak a dolgok, nem szabad csak az egyik hormonra fókuszálni, meg kell lennie az egyensúlynak mind a 4 hormon között.

A szerelem érzését a szerotonin adja. Ha hirtelen sok lesz belőle, akkor a szervezet arra fókuszál, hogy azt feldolgozza, és leállítja a dopamintermelést. Ez az állapot lehetetlen helyzeteket produkál, ami cselekvésképtelenné tesz bennünket. Hiába a nagy lángolás, a dolgok nem jönnek össze, különösen akkor, ha mindkét félnél, nálunk és szerelmünk tárgyánál is alacsony a dopamin szint, akkor mindent félreértünk, mindig csalódunk.

Hiába van tele csordulásig az ember szíve szerelemmel, a dopaminhiány olyan energia vákuumot hoz létre, amitől a másik fél számára a szeretetünk lehúzónak fog hatni, és minden gesztust hárítani fog.

Amikor a szerelmünk tárgya a nála meglévő dopamin hiánya miatt nem hiszi el, hogy érdemes a szeretetre, akkor kishitű a jövővel kapcsolatban is, mondván, úgysem fog sikerülni. Nincs meg a megfelelő dopping.

Amikor valakinél sok a dopamin, az azonnal csatlakozni akar szexuálisan. Amilyen gyorsan létre jön az aktus, olyan hamar véget is ér a kapcsolat. Hiába a hirtelen fellángolás, az esetleges szerotonin többlet, ami a szerelem illúzióját kelti, a tartós kapcsolathoz kellenek a közös élmények, endorfin, a gyengéd érintések, kapcsolódások, a másikról való gondoskodás - oxitocin. A dopamin intenzív és gyors szexet biztosít, de tartós kapcsolathoz nem elég. Az élet területén mindig érvényes, hogy csupán az egyik boldogsághormon többlete biztosítja a pillanatnyi örömöt, kielégülést, de a veszekedésmentes, szereteten, megbecsülésen alapuló kapcsolathoz mindegyik boldogsághormonnak működnie kell.

Szóval, ha szerelmesek leszünk, akkor elsősorban használjuk fel a szerotonin többletet, a feljavult közérzetünket arra, hogy hozzuk rendbe saját magunkat.

Mindegy ki, vagy mi a szerelmünk, szeretetünk, rajongásunk tárgya. Nálam a kutyám, Jenny volt az, aki miatt képes voltam hajnal 4-kor felkelni és kimenni, sétálni akár mínusz 15 fokban is, kénytelen voltam naponta seperni, lepedőt cserélni. A közös étkezések kedvet adtak a főzéshez. Mégsem kínálhattam csokival vagy kólával. Minden husiból kapott egy falatot, és a főzelékeket is kedvelte. Miatta elkezdtem normálisan enni. Volt kit ölelgetni, szeretgetni. Neki köszönhetem, hogy nem csúsztam lejjebb. Az, hogy a kutyámat boldognak láthattam egy túra során, amikor más állatokkal találkozhatott, elég jó dopping volt a kimozduláshoz, és ezzel magamért is tettem valamit. Rengeteg rosszindulatú megjegyzést, mivel Jenny első pillanattól fogva kalciumot, csonterősítőket kapott, így magasabb és testesebb lett az átlagnál. Annak ellenére, hogy egy kedves, jóindulatú, mindenki által szépnek tartott, szeretetgombóc, naponta beszóltak nekünk, hogy kövér a kutya. Az állatorvos is rendre megjegyezte, hogy nem lesz hosszú életű, ha nem fogy le. Naponta újra meg újra le kellett győznünk a negatívizmust. A kutyababy a napokban tölti be a 13-at! Még mindig gyönyörű, a kora abban látszik, hogy sárga labradorból krémszínű lett, minden nap bunyó van a kaja után, az öröm-vakkantásoktól nem lehet híradót nézni. Azoknak a kutyái, akik beszólogattak nekünk, nem élték meg a 10 évet sem.

Egy kis túlsúly a boldogság áradatában jobb és hosszabb életet biztosít, mint az egészséges életmód csupa rosszindulattal. Mindkét eset a dopamin hiányára utal, de én még mindig az elsőt választom, vállalva a beszólásokat.

Mint már említettem, a dopaminhiányos embereknek nagyon nehéz segíteni, és ezt megtapasztalhattam nagyon közelről is.

Hosszú éveken át küzdöttem az elkeseredéssel, amiért hiába szereztem be a különböző táplálék kiegészítőket, a legújabb gyógyító kütyüket, sem a szüleim, sem a testvérem nem voltak hajlandóak használni. Nagyon bántott a dolog, nem értettem, mi a baj. Nagyon sokat sírtam amiatt, hogy nem fogadják el a segítségemet. Úgy éreztem, hiábavaló a próbálkozásom, nem jó semmi, amit csinálok.

Az anyagom elején felsoroltam a dopaminhiány tüneteit. Én belesüllyedtem rendesen, és a családom tagjai is ennek a hiányát élték, így egyikünk se hitte el sem azt, hogy megérdemli a pozitív változást, sem azt, hogy képesek vagyunk változtatni a dolgokon.

Megértettem, hogy a közvetlen környezetemben nagyon sok ember azért nem figyel rám, mert ahhoz egyrészt kellene náluk a szerotonin, hogy be tudják fogadni, amit mondok, másrészt kellene a dopamin, hogy képesek legyenek a változásra. Rájöttem, hogy amíg én nem változom, addig hiteltelen vagyok a számukra, és csak arra vagyok jó, hogy meghallgassam a kritikájukat, nehezteléseiket, amiért én nem változom. A dopaminhiányos embernek elsősorban példát kell mutatni, a saját szemükkel kell látniuk azt, hogy a hétköznapi gyakorlatban működnek a dolgok. Minden egyéb esetben a kritikájuk, önkételyük, a negatív jövőképük szabotál minden módszert, minden tanácsot. Dopamin nélkül nem lehet új szokásokat beépíteni, nem lehet markáns változást létrehozni.

Akkor nézzük, melyek azok az eszközök, módszerek, amivel ezt megtehetjük.

Orálisan: gyógynövények:

Figyelem! Mint már említettem, nagyon fontos a szerotonin és a dopamin egyensúlya! Azokat a gyógynövényeket sorolom fel, amelyek mindkét hormont felerősítik, azt jelzem, ami csak a dopamin szintre hat: orbáncfű, ginko biloba, bengáli bársonybab- dopamin, kislevelű bakopa, illatos rózsavarjúháj, ginzeng, káva, gyömbér, szurokfű-dopamin

Ételek: hideg vízi halak, makréla, hering, szardínia, lazac, tojás, a bogyós gyümölcsök, szeder, málna, áfonya, ribizli, fermentált ételek, joghurt, savanyú káposzta, dió, bab, alga, étcsokoládé, kurkuma, oliva olaj, kókusz olaj, avokádó, fodros kel, tengeri zöldségek

Ásványi anyagok: magnézium, D vitamin, C-vitamin, E vitamin, B6

Részletesen itt olvashatnak róla, nagyon összeszedett anyag!

https://agyserkento.hu/blog/legjobb-agyserkento-etelek

Fizikai síkon - minden, ami az ujjbegyünkkel csinálunk. Főzünk, takarítunk. Ezért játszunk a tollal, a nők ezért matatnak a táskájukban. Az ujjbegyek stimulálása beindítja a dopamintermelést. Ha elkezdünk főzni saját magunk részére, az a legjobb módja a dopamin újrastartolásának.

A következő módszert mindenki ismeri, de nem jutott eszébe, hogy ezt az eddig önkéntelen gesztust, tudatosan használja. Ez a sóhajtozás. Kifújjuk az ellenállást magunkból, ha kell többször is megismételjük, hogy elengedjük az elhasznált energiát.

Amikor végre elkészülünk egy nehéz munkával, felsóhajtunk. Ez a jele, hogy beindult az önjutalmazás, a dopamin termelése.

Takarítsunk ki a konyhában. A konyha állapota szintén elárulja az aktuális dopamin szintünket.

Végezzünk el egy olyan gyakorlatot, amihez nincs kedvünk. Iratok rendszerezése, kerti munka, vagy valami torna gyakorlat, mindegy, csak olyan legyen, amihez erőfeszítéseket kell tennünk.

A következő tevékenység lehet maga a jutalom, de kimondottan kínszenvedés azoknak, akik nem kedvelik saját magukat. Vegyünk egy gyógynövényes fürdőt, masszírozzuk át magunkat, testünk minden részét, majd a fürdő után krémezzük be magunkat. A dopamin feltöltésének a legkellemesebb módja, hogy törődünk fizikai testünkkel.

Energetikai síkon: zene, zene és zene, ami dübörög, ami megmozgat, ami visszhangzik bennünk. És persze a finom étel, ital illata. A dopamint leginkább az ízek változatosságával tudjuk serkenteni.

A dopamin hiány egyik legfőbb jele, hogy az illető alig használ fűszert.

Intellektuálisan Mint már többször is említettem, az ítélkezés, a káromkodás, a kritizálás leállítja a boldogság hormonokat. A kételyek, a kishitűség, a depresszió pedig annak a jele, hogy a boldogság hormonok már jó ideje nem működnek. Ezen változtatni egyik napról a másikra nem lehet. Legalább másfél 2 év kell ahhoz, hogy a beidegződött rossz szokásokat elengedjük, amihez az előzőekben felsoroltak nem elegendőek, mindenképpen szükséges a stresszoldás.

Remélem kellően demonstráló volt az anyagom ahhoz, hogy végre ön is, kedves olvasóm, hallgatóm kezébe vegye saját sorsát. Kívánom, hogy végre mindenki felelősséget vállaljon a minden napi örömök megteremtéséért, és a tartós boldogság eléréséért.

Legyen a [leas.ws] a kezdõlapom!