vissza >>

BEVEZETŐ


Lehetnénk jobban boldogok

Egyszer egy kliensem azt kérdezte az őrangyalától:

"Mondd, kedves őrangyalom, mikor leszek végre boldog?"

Mire a válasz:

"És mégis mi az, ami Téged megakadályoz abban, hogy ettől a pillanattól fogva az legyél?”

Miközben sorra írom az anyagokat arról, hogy saját magunk alakítjuk a sorsunkat azáltal, hogy miként reagálunk egy adott eseményre, mennyire vagyunk elfogadóak, vagy ellenállóak, tudatosítottam, hogy ha folyton a destruktív viselkedésekről írok, akkor magam is a negatívat teremtem azáltal, hogy írásaimmal bűntudatot keltek az olvasóimban. Minden cikkem végén igyekszem valami pozitívat, biztatót mondani, jótanácsot adni, de tapasztalataim szerint sokan napokig rágódnak az olvasottakon.

Persze ez a célom, hogy segítsek kilépni az önbecsapás kelepcéjéből, de most ebben a covid által nehezített helyzetben egyszerűen szükség van a jótanácsra, a vidám történetekre, a „csak pozitív” dolgokra.

Az, hogy a boldogság érzete bizonyos hormonok jelenlétének köszönhető, tanultuk, vagy a korábban születettek olvastak már róla, de hogy ez hogyan működik a hétköznapokban, kevesen ismerik.

Pedig vannak dolgok, melyeket ösztönszerűen megteszünk, hogy jobban legyünk, például csokiért nyúlunk, ha rossz a kedvünk, de olyankor egyesek mindig gondoskodnak róla, hogy bűntudatunk legyen miatta, és hiába a röpke boldogság, ha a bűntudat ismét a mélységbe taszít.

Sok nőtársammal együtt, ha elbizonytalanodom, matatok a táskámban… ez sok pasit idegesít. Hogy miért csináljuk automatikusan, ezt a későbbieknek elmagyarázom.

Sajnos az orvosok hatalmi játszmái - tisztelet a kivételnek - a manipulálásról, az erőfitogtatásról szólnak, és nem a gyógyításról. Saját tapasztalatom szerint a doktorok többsége felelősségre von, kioktat, bűntudatot kelt, sőt kimondottan élvezik, ha megszégyeníthetnek valakit.

Persze az orvosok is csak emberek, nekik is megvannak a privát problémáik, komplexusaik, de ezért nem a pacienseiken kéne revánsot venni. Egy boldogtalan ember maximum diagnosztizálni tud, segíteni nem. Rengetegszer tapasztaltam, hogy sokkal betegebben térnek haza az emberek egy orvosi vizitről, mint ahogyan oda mennek, mivel maga az orvos a hozzáállásával lehúzza a betegeit. Elég volt ránéznem az anyukámra, máris világos volt, hogy éppen melyik doktornál járt, a hangulatára ránehezedett az adott orvos személyisége. Persze azért volt olyan orvos, akitől a negatív diagnózis ellenére vidáman jött haza.

Nagyon ritka az olyan gyógyító - szerencsére azért ilyet is ismerek - aki kedves, tényleg meghallgat, odafigyel, mindig van egy jótanácsa, ami nem receptre van és könnyen beszerezhető, biztat, vagy megdicsér. A legtöbb ember számára már az is gyógyító erővel hat, ha valaki végre meghallgatja őket, de ebben a rohanó világban erre nincs idő, pontosabban nincs türelem, nincs empátia. Gondolták volna, hogy ez is a hormonszintünktől függ? A boldogtalan ember süket a másik problémájára. Akiben buzognak a boldogsághormonok, az szívesen ad belőle másoknak is.

Nagyon fontos, hogy a környezet hogyan viszonyul egy beteghez, nagyon sokat számít a felépülés idejének hosszát illetően, vagy, hogy egyáltalán felépül-e. A félelemmel, aggódással, sajnálkozással leállítjuk a boldogsághormonok termelését, és ezzel elvesszük a beteg életkedvét, motivációját.

Napjainkban a negyvenes nők legalább kétharmada küzd érfájdalommal, ami főleg a lábak fájdalmában nyilvánul meg. Rüdiger Dahlke szerint a erek a boldogságunk kijelzői. Ha fájnak, az azt jelenti, hogy nem igazán jutott belőle. Nem sok öröm adatott meg az illetőnek.

Ha az orvosok elmondanák, hogy a mozgás azért fontos, mert akkor több boldogsághormon termelődik, ami javítja a vérkeringést és ezáltal az összes szervünk jobban fog működni, akkor egyre többen vállalnák a felelősséget és az irányítást a testük, egészségük felett.

Ha esetleg az iskolában a biológiai ismeretek mellett azt is elmondanák, hogy ha nem tudunk gondoskodni magunkról, ha nem tudjuk szeretni, elfogadni magunkat, akkor cukorbetegek leszünk idősebb korunkban. Ha folyton kritizáljuk magunkat, ha degradálóan beszélünk magunkról, leállítjuk a boldogsághormonok termelését, és a hasnyálmirigy elkezd alulműködni. Azonban annak az ismerete, hogy csupán a testmozgás által a szerotonin és a dopamin, valamint a noradrenalin szint is megnő, amitől boldogabbnak fogom érezni magam, ráadásul így olcsóbban jutok hozzá, mint a táplálék kiegészítőkkel, örömében máris táncra perdülne mindenki, legalábbis motivált lenne a mozgásra. Persze az orvosnak abból nincs haszna, őt a szerint fizetik, hogy mennyi az orvosságért visszatérő betege, így marad a megszégyenítés, bűntudatkeltés, hátha még több baja lesz a betegnek, még jobban összeomlik az immunrendszere, és még több gyógyszert lehet majd felírni neki.

Ebből a körből nagyon nehéz kilépni, de vannak rá lehetőségek, csak észre kell venni.

Nekem sokat segített egy érdeklődő, engem féltő tekintet, a mankóimat látván, amikor megroppant a térdem. Alig tudtam járni, nem szedhettem fájdalomcsillapítót, mert allergiás rohamot váltott ki, melynek következtében nem tudtam lélegezni. Sokan akartak segíteni, de nem tudtak. Láttam a részvétet a tekintetekben, amitől még rosszabbul éreztem magamat. Egy egyszerű kérdés, hogy akkor „ezzel nem is akarsz tenni semmit”, segített abban, hogy ne adjam fel, tegyek magamért, küzdjek az egészségemért. Nem kért számon, nem sajnált, egyszerűen azt éreztette, hogy fontos neki, hogy én jobban legyek, aminek nagyon megörültem, és ez elég motivációt adott ahhoz, változtassak az életemen. Akik láttak akkor és ma, tudják mi a különbség. A kérdés már csak az, hogy hogyan vegyük rá a szervezetünket arra, hogy több olyan hormont termeljen, ami fokozza a boldogságérzetünket, hogy kellően motiváltak legyünk a változáshoz, hogy szeressük magunkat annyira, hogy elhiggyük, jobbat érdemelünk, érdemesek vagyunk az örömre, boldogságra. Az Univerzumban a boldogság, a szépség, az öröm, az erotika energiáit a Vénusz képviseli. Ezt az energiát bármelyik érzékszervünkkel képesek vagyunk felvenni, leadni, áramoltatni.

A testen a teljes bőrfelület, a száj, az ujjbegyek és a csípő, a női nemi szerv az, ami ennek az energiának a területe alá tartozik. Tevékenységben az evés, a dédelgetés, a szeretkezés, szeretgetés, masszázs, művészetek, csak, hogy pár példát említsek.

Négyféle hormon létezik, az első a jutalom hormon, amit azzal aktiválok, hogy kétkezi munkával teszek valamit magamért, aktiválom a Vénuszi energiát az ujjbegyeken, valamint az ízlelésen keresztül, ez a DOPAMIN. Ez a hormon jelenléte abban nyilvánul meg, hogy mennyire szeretem magamat. Mennyire tudom magamat elfogadni. Mennyire vagyok önálló.

A 2. hormont az élet szépségében való gyönyörködés hívja életre, hogy egyszerűen élvezem a létezést, engedem, hogy hassanak rám a természet erői, a napsütés, a természet, a művészetek, az emberek szépsége. Dicsérek, flörtölök és mosolyommal másokat is mosolyra fakasztok. Az élet befogadása, passzivitás, maximum szavakban történő megnyilvánulás, ez a szerotonin. Mennyire engedem, hogy hasson rám a világ szépsége. Hiányában csúnyának látom a világot, mindenben a hibát keresem. Mennyire tudom a dolgokat elfogadni. Hallom, látom, érzékelem, befogadom a külső hatásokat.

A 3. hormon az oxitocin, ami a szerelem, szeretet hormonja és a másokkal való kötődésünk létrehozója, szabályzója. Az állatokhoz való viszony ennek a hormonnak a mennyiségétől függ. Mennyire szeretek másokat, konkrét személyeket, állatokat. Mennyire tudom a másikat elfogadni. Milyen minőségű a kapcsolatom. Mennyire tudok valakiről önzetlenül gondoskodni.

A 4. hormon tulajdonképpen azt mutatja meg, milyen a világhoz való viszonyom, mennyire tudok együttrezegni vele, mennyire tudok együtt nevetni, együtt küzdeni, hatás és kölcsönhatás tömegekre, a létezés öröme. Az egység érzete. Együtt hozunk létre valamit, mások örömére. Az alkotás öröme. A „We are the World” energiája. Fájdalomcsillapító testre, és lélekre egyaránt. Megnyilvánulás: Mennyire szeretem a mindenséget. Mennyire tudom a világot elfogadni. Mivel járulok hozzá a világ szépségéhez. Ez egy külön anyagban az ENDORFIN.

Szerintem a FEROMON is boldogságra sarkall, de ezt majd egy külön anyagban részletezem. Vannak olyan tevékenységek, melyekkel mind a négy hormont be lehet aktiválni, fel lehet izzítani, csak az áramoltatás irányát kell helyesen alkalmazni.

Azt kell tudatosítani, hogy a hormonok nem tesznek kivételt abban, hogy kinek milyen alkata van, milyen a külcsín. A szépség nem jelenti azt, hogy az illetőnek több Vénuszi hormonjai vannak, nagyon sok a boldogtalan szépség. Azonban, ha valakiben buzognak a boldogsághormonok, azt vonzónak látják mindkét nem képviselői. Ha egyszerűen jó lenni valaki mellett, ha felvillanyoz, akkor az azt jelenti, hogy sugárzik az illetőből a feromon, amivel fellobbantja a körülöttük lévők boldogság receptorait. Amikor spontán örülünk valaki társaságának, az azt jelenti, hogy több kötelék is kialakult köztünk energetikai síkon, és a boldog pillanatok emléke automatikusan újraindítja a termelést. A leghétköznapibb szükséglet az evés. Ha magam készítem el az ennivalómat, dopamin termelődik, ha étteremben eszem valami finomat, akkor szerotonin, ha a kedvesemmel együtt étkezem, és közben kitöltöm az innivalóját, ő odaadja a sót, megkóstoljuk egymás ételét, akkor az oxitocin termelődik, és ha az ételt, amit főztem elajándékozom idegeneknek, jótékonykodom, akkor az endorfint erősítem. Egy éttermi szakács csak rutinból főz, nem termelődik plusz hormon, de ha az ételt megáldja, jót tesz vele másoknak, akkor ebben az esetben is az endorfin termelődik. Minél több embernek tesz jót, annál több endorfin termelődik, minél több endorfin termelődik, annál nagyobb lesz az igénye arra, hogy másoknak segítsen. Ez ilyen egyszerű. Ha szebb világot akarunk, akkor ezt ne a külvilágtól várjuk el, hanem tegyünk érte mi magunk.

A kéz mindig kéznél van. Az ujjbegyek és a test bármelyik csupasz bőrfelületével való találkozása, a simogató, masszírozó mozdulatok felélesztik a boldogsághormonokat. Ha magamat masszírozom, dopamin termelődik, ha masszírozó gépet, vagy masszázsfotelt használok, és így adom át magamat az élvezeteknek, akkor szerotonin, ha engem masszíroz egy szerettem, vagy én masszírozok valakit, akit szeretek, oxitocin, és ha idegen embert masszírozok, hogy segítsek neki, endorfin szabadul fel.

Amikor csak dobolok az ujjaimmal a zene ritmusára, dúdolgatok, ringatózom az ütemre, akkor dopamin keletkezik. Amikor engedem, hogy megmozgasson a zene akár a fantáziámban, akár a valóságban, a zenével táncolok, akkor szerotonin. Amikor a párommal táncolok, akár a ritmus ellen is, a zene csak a stílust határozza meg, az egymás érintésén van a hangsúly elsősorban, egymással vagyunk elfoglalva, akkor oxitocin, és ha koreográfiát adok elő, hogy mások gyönyörködhessenek a látványban, akkor endorfin termelése indul be.

És ha már a zenénél tartok, amikor gyakorlok, magamért teszek valamit, dopamin, amikor improvizálok a hangszeren, engedem, hogy hassanak rám a hangok, szerotonin, amikor együtt zenélek másokkal, oxitocin, és amikor azért játszom, hogy mások élvezzék a zenémet, akkor endorfin szabadul fel.

Ugyanez van az énekléssel, de vigyázat, ha valaki hamisan énekel, több energiát von el a hallgatóktól, mint az ildomos lenne.

Remélem így már érthető a hormonok lényegi különbözősége.

Én teszek magamért - hagyom, hogy hassanak rám a dolgok, vagy nézője vagyok az eseménynek - együtt csinálom valakivel - úgy csinálom, hogy másoknak jó legyen, hogy mások nézzék, élvezzék, amit csinálok.

A lényeg, hogy örömet okozzak magamnak, megjutalmazom magam, dopamin - örömmel átadom magam neki, örülök neki - szerotonin, együtt örülünk egymásnak, önfeledten együtt játszunk - oxitocin, együtt nevetünk, drukkolunk, alkotunk azért, hogy másoknak örömet szerezzünk és mások örüljenek nekünk - endorfin.

Amikor önkéntelenül felsóhajtok a megelégedettség, a jóllakottság érzésénél, akkor jelzi a szervezetem, hogy beindult a dopamintermelés. Sóhajtunk, kifújjuk a levegőt, amikor elkészültünk egy nehéz munkával.

Amikor melegség áraszt el a mellkasomnál, elpirulok egy bók hallatán, felizzott a szerotonin. Eltátom a számat, elakad a lélegzetem egy művészeti alkotás, természeti jelenség láttán, szintén a szerotonin felizzásának a fizikai megnyilvánulása.

Ha meghatódom, elcsuklik a hangom, könnybe lábad a szemem, mindenhol melegem lesz, megölelnék valakit, elérzékenyülök, akkor berobbant az oxitocin. Mintha berúgtam volna, izzadok, remeg a gyomrom, a mámoros szerelem érzése, az oxitocin lökete.

Amikor önkéntelenül felkiáltok, önfeledten sikoltozni, brávózni, tapsolni kezdek, együtt nevetek, vagy jólesően borzongani kezdek, akkor a szervezetemet elárasztotta az endorfin.

Az orgazmus pillanata, amikor a lelkem egyesül a másikkal, a tökéletes eggyé válás pillanata, a legerőteljesebb teremtő energia, a legnagyobb endorfin dózis. Sajnos kevesen jutnak el erre a szintre, pedig ez is tanulható.

Mindegyik hormon fontos, lehet nélkülük élni, de minek.

Nem kell egyszerre áramoltatni, de legyen meg az egyensúly.

Figyelem! Egy adott hormon többlete nem helyettesíti egy másik hiányát!

Olyan, mint a szék négy lába. Ha csak egy van, nem is tudunk ráülni, vagy oda kell erősíteni a padlóhoz, de akkor a szék rabjai leszünk, nem a szék szolgál minket. Ha két lábon áll, ráülhetünk, de megtartani nem fog. A háromlábú szék talán elbírja a súlyunkat, de nem támaszkodhatunk rá, mert felbillen. Ha nem egyforma a lábak hossza, vagy simán lecsúszunk róla, vagy állandóan kibillenünk az egyensúlyunkból. Csak az egyforma lábakon lehet stabilan ülni. Ha valamelyik láb rövidebb, ha valamelyik hormon kevesebb, tessék felpótolni.

Azt a megoldást, hogy inkább lerövidítjük a szék többi lábát, mindannyian ismerjük, és gyakoroljuk rendületlenül.

Leblokkolom a hormontermelést, amikor lekicsinylem magamat, amikor engedem, hogy méltatlanul bánjanak velem, amikor megbántott a partnerem és én ezért megbántom őt, folyton szidom, kritizálom a társadalmat, az ország vezetőit.

Nem lesz senki sem boldogabb attól, ha másokra kivetíti saját boldogtalanságát. A káromkodással, szidalmakkal, nehezteléssel visszafordítom az öröm hormonokat, és egyre rosszabbul leszek.

Nagyon fáj, amikor azok az emberek, akiket kedvelek, negatív, rosszindulatú, másokat megalázó dolgokról posztolnak, mivel ezzel nem csak magukat szennyezik, de mindenkit, aki látja a megosztásukat.

A világot olyannak, onnan látjuk, amilyenek a szék lábai. Ha alacsonyak, akkor mindent sárosnak látunk, mindent kitakar a por, az állati ürülék. Ha ingadozik, alig látunk valamit a világból, mert azzal vagyunk elfoglalva, hogy egyensúlyban maradjunk önmagunkkal, nem is jut energiánk arra, hogy érdekeljenek a világ történései. Ha a székünk magasan van, akkor felül tudunk kerekedni a dolgokon, látjuk az összefüggéseket, egységben tudunk lenni az egész világgal. Nem jobb ez az érzés, mint az előbbiek? Ideje magasabbra állítani a széklábakat, és felülmúlni saját korlátainkat. Vegyük vissza az irányítást saját életünk, boldogságunk felett. Vegyünk példát a hegymászókról!

Tűzzünk ki egy célt, egy akadályt, amit meg akarunk hódítani. Először hangoljunk rá, töltődjünk fel vele, mint amikor a hegymászó a csúcsot méregeti, szeretgeti, jóleső melegséggel tölt fel a gondolat, hogy oda akarok eljutni. Ezzel beizzik a szerotonin. Aztán elindulunk a cél felé. A nehezebb részeknél, amikor sikerül túljutni rajta, önkéntelenül felsóhajtunk. A nehézség legyőzése dopamint termel, és ez erőt ad a folytatáshoz, inspirál, hogy jobban teljesítsünk. Pár mélyebb levegő, sóhajtások segítenek saját magunkban lévő ellenállás legyőzésében. A hegymászó miközben keresi a megfelelő fogást, ismerkedik a heggyel, kapcsolatba lép vele, kialakul a kötődés a mászó és a hegy között, és beindul az oxitocin termelés. Bármivel kialakulhat a kötődés, ha gyengéd érzelmeket társítunk hozzá. Ezért nehéz megválni egyes tárgyainktól. (Mellesleg elárulok egy titkot. Mély lelki kapcsolatot ápolok a cseresznyefánkkal. Bizony! Évek óta tartja a függőszékemet és az árnyékában ringatózva jönnek a legjobb gondolataim. Mindig megpaskolom, és a téli hónapokban, amikor nem vagyok a kertben, legalább az ablakon keresztül gyönyörködöm benne, és még köszönni is szoktam neki. Olyan kötődés alakult ki a fa és közöttem, hogy ha hallom a cseresznye szót, máris berezonál a fa és közöttem lévő kötelék, és máris felizzanak a boldogsághormonjaim.) Nagyon sokáig nem értettem, egyesek miért akarják megmászni újra és újra ugyanazt a hegyet. Most már értem, a létrejött kötődés miatt, ami betározza az oxitocint. Gondolom, amikor egy hegymászó felér a csúcsra, az egy fantasztikus élmény lehet, kicsit én vagyok a világ ura érzés. Ugyanaz a győzelmi mámor, mint egy világcsúcs. Amúgy tényleg a világ egyik csúcsán lenni, mi adna okot az endorfin termelésére, ha nem ez?

Jó lenne, ha mindenki megtalálná, hogy mi jelenti a csúcsot a saját világában, és a panaszkodás, kritizálás helyett inkább a hormonok aktiválása legyen a cél.

Ehhez előbb tudatosítanunk kell, hogy mi a helyzet saját hormonjainkkal.

Ha nem szeretünk adakozni, az nem azt jelenti, hogy rendben van az endorfinunk, hanem azt, hogy hiányzik. Ha rendetlenség vesz körül, akkor nincs elegendő dopamin készletem, és nem is hiányzik, nem vagyok motivált, mivel megadtam magamat a tehetetlenségnek.

A hormon ott van bennünk, de ha nem gondozzuk, nem termelődik. Mint amikor tele a kamra konzervekkel, de nem tudunk enni belőle, ha nem nyitjuk ki, mert elhagytuk a konzervnyitót. Hiába az illatos, drága parfüm, nem tudjuk élvezni, ha soha nem bontjuk fel. Aki állandóan kiszolgáltatja magát, annak komoly szeretethiánya van. Ha a környezet kicsit odafigyelne rá, meghallgatnák, elfogadnák, motiválnák, és nem azt éreztetnék, hogy milyen fárasztó az illetővel lenni, a korholás helyett biztatást kapna, mindenki jobban járna.

A hormonok ugyanúgy működnek, mint az izmok. Ha lekötném a karomat és pár hónapig nem használnám, akkor, amikor a kötés lekerül, látványosan lazább lenne a kötőszövet, az izmok megfogynának, és nem bírnék felemelni semmit sem. Minél többet fekszünk, annál jobban ellustulnak az izmok és annál kevesebbet bírunk.

Ugyanilyenek a hormonok, csak változatosabb módon lehet aktiválni őket. Aki szokott edzőterembe járni, és mindegy milyen ágazatát választja a sportnak, figyeljék meg, hogy milyen elégedett arccal távoznak a „sportolók”.

Működik az oda-vissza stimulálás. Emlékszem milyen jó érzés volt megfogni a rudakat, súlyzókat, edzőkesztyűben pláne. Most már tudom, hogy az ujjbegyek stimulálásával, azzal a tudattal, hogy magamért teszem, beindítottam a dopamint. A bérletre úgy tekintettem, mint valami jutalomra, amit megérdemlek. A kemény edzés által rengeteg hormon kezdett munkálkodni, amire egyre jobban vágytam, és egyre több mozgásra lett szükségem - nos, ezt szeretném visszaállítani. A fitnesz stúdiókban stimulátorként hat az is, ha látjuk a szép testeket, és az irigység helyett motivációnak használjuk a látottakat, hogy mi is ilyenek akarunk lenni. Gyönyörködöm a látványban, befogadó vagyok és ilyenkor a szerotonin is beindul. A sporttal nem csak a vérkeringés, az anyagcsere lesz gyorsabb, de a boldogsághormon termelése is szaporább.

Ha nem bírunk felkelni, akkor előbb fejben gyakoroljunk. Nézzünk olyan videókat, ahol táncot oktatnak, testedzést tartanak, és képzeljük el, ahogyan mi is elvégezzük a gyakorlatokat. Táncoljunk mi is a táncolókkal. Képzeletben tekerjük a csípőnket, pörögjünk, forogjunk, pattogjunk, kecsesen emeljük a karjainkat, utánozzuk a koreográfiát képzeletben addig, amíg az izmaink önkéntelenül is megmozdulnak. Ahogy befogadom a látványt, ráhangolok, az agyam felfogja és impulzusokat küld a végtagjaimba. Ha rendszeresen megcsinálom ezt a vizuális gyakorlatot, ha a testem feltöltődött a látványon keresztül a tánc dinamikájával, akkor előbb-utóbb rá fog mozdulni, meg akarja valósítani a látottakat.

Nézzünk pár példát a gyakorlatban, hogyan nyilvánul meg az egyes hormonok többlete, hiánya.

- Például oxitocin többlettel és dopamin hiánnyal küzdő személy a partnerével szemben hajlamos a féltékenységre, zsarnokságra, aki a másikat állandóan szabályozni akarja. Állandóan ellenőrzi minden tevékenységét.

- Hiába jótékonykodom, adok a világ felé, ha magamat nem szeretem, boldogtalan leszek.

- Ha valakinek sok a dopamin, a szerotonin és az endorfin, egy nagyon társasági kedves ember, de a partnerkapcsolatra képtelen lesz, sőt, gyakran beleesik a gőg csapdájába is.

- Sok dopamin és sok szerotonin hajlamosít a narcisztikus megnyilvánulásokra.

- Sok a szerotonin, látszólag jókedvű derűs ember, mindenkire mosolyog, de az önszeretet, a dopamin hiánya miatt úgy dicsér, hogy közben kritizál, az oxitocin hiánya miatt kapcsolatai nem hosszútávúak, úgy vigasztal, hogy közben kioktat, és az egység érzete nélkül, mindenkire a saját korlátait akarja ráerőltetni. Bűntudatkeltéssel akar energiát nyerni a másik személytől. Hiába imádkozik, meditál, nem tud egységet alkotni embertársaival, mivel csak a maga példáját látja. Ők az igazi energiavámpírok. Elvileg ráhangolnak az emberre, de mivel a többi hormonjaik destruktív irányban forognak, közben energiát szívnak el attól, akivel beszélgetnek. Így alakult ki az a mondás, hogy ha nem szereted saját magadat, akkor mást sem vagy képes igazán szeretni, vagy birtokolni akarod - oxitocin többlet, vagy irányítani - endorfin többlet, vagy csak energiaforrásnak használod az illetőt, szerotonin többlet. Azok, akik megihletnek másokat, endorfin többlettel rendelkeznek. Mások meríteni tudnak az energiáikból, miközben ők észre sem veszik, hogy adnak magukból. Természetes szépséggel és tiszta lélekkel, önzetlenséggel megáldott emberek. Azonban ha nincs meg a többi árnyalata a hormonoknak, akkor ugyanolyan boldogtalanok, mint azok, akiknek hiányuk van mindenből.

Szerotonin kell ahhoz is, hogy megértsük a másikat. Ha tanácsot adunk valakinek, akkor a szerotonin nélkül csak okoskodás, és megint energia elvonás, energiavámpírizmus jön létre. Sok észt osztó társunknak tulajdonképpen a másik figyelme, a másik energiája kell, nem a segítő szándék motiválja. Tele vannak dopaminnal és még több kell, azt hiszik, ez a boldogság. Ilyenek a különböző ún. porszívó ügynökök, multilevel rendszerek ügynökei. Ha valakinek tanácsot adunk, de nincs szerotoninunk, akkor csak rávetítjük a másikra saját elvárásainkat.

Hiába rendelkezünk rengeteg szétosztani való endorfinnal, amit a mások megajándékozásával akarunk kiáramoltatni, ha hiányzik a szerotonin, hogy megérezzük, ráhangoljunk arra, mi kell a másiknak, vagy hiányzik a dopamin, az önszeretetünk és a másiktól várjuk el, hogy megemelje önbizalmunkat azzal, hogy hálálkodik az ajándékért.

Ráadásul, ha a másikban is hiányzik a dopamin, nem tud elfogadni, nem érzi úgy, hogy megérdemli, akkor csak kínos jelenetben, elutasításban lesz részünk, mindegy mennyi jó szándék vagy szeretet volt akár az ajándék, akár a jótanács mögött. Ráadásul, ha magasabb az oxitocin szintünk, mint a fogadó félnek, akkor a gesztust manipulációként fogja megélni.

A hála állapota rendben van, hiszen ez a legmagasabb frekvencia, a mindent rendbehozó energia a megbocsátással együtt. De én nem azért ajándékozom, mert azt várom el, hogy ezt érezzék irántam, hanem mert önző módon én akarom megélni. Ajándékot hálából adok, hogy megköszönjek valamit, vagy bocsánat kérés okán. Én annak örülök, ha látom, hogy az ajándékom örömet okozott, ha látom, hogy hasznos, hogy az illető magára veszi, magához öleli. Számomra ezek a tökéletes boldogság pillanatai. Ha nem jön össze valamiért, nem tudok töltekezni az ajándékozás által, akkor legalább nasit adok a kutyáknak, ők mindennek tudnak örülni.

Ha nagyon sok megoszthatnékunk van, akkor találjunk olyan személyt, akinek magas a dopamin és az oxitocint szintje. Annak semmi sem lesz elég. Elég kihagyni egy like-ot a posztjainál, vagy nem reagálni lelkesen a poénjaira, máris jön a sértődés és lehet gondolkozni az ajándékon, amivel ki lehet, sőt majd ki kell engesztelni az illetőt.

Remélem, így már érthetőbb, miért nem mindegy, hogy hogyan állunk a szeretet aprócska harcosaival, miért nem mindegy, hogy mikor küldjük harcba a gyalog ezredet, mikor a motoros egységet, mikor a lovas csapatot, és mikor a repülőrajt. Gyalogosok - magamnak kell megcsinálnom. Motorosok - engedem, hogy magával ragadjon, az energia vezessen. Lovas csapat - csak akkor hatékony, ha együttműködünk. Repülő raj - felülről nézem a dolgokat, és egy nagyobb jóért teszem - permetező gépre, túra gépre, lufikat dobáló gépre, szerelmes üzenetet vontató gépre gondoljunk, és ne a harci repülőkre.

Ha már harci gépek… A túl sok endorfin képes letarolni dolgokat, gondoljunk csak arra, amikor egy újfundlandi kutya lohol felénk boldogan és mindenáron szeretni akar. Nem mindenki alkalmas arra, hogy befogadó legyen ekkora szeretet áradatra felkészülés nélkül. Mindig mérlegelni kell, hogy kire mennyi szeretetet fordítunk, nehogy a fáradozásunk hiába való legyen és akkor a csalódás által hosszú időre leállítjuk saját szeretet hormonjaink termelését. Nem éri meg!

Mindig el szoktam mondani, hogy 4 féle módja van annak, hogy valami új információt vigyünk be a szervezetünkbe, rendszerünkbe.

Az 1., amikor orálisan, tehát szájon keresztül, vagy szagláson keresztül visszük be étel, táplálékkiegészítő vagy gyógynövényekkel, virágokkal, aromaterápiával. Hogy melyik hormont mivel tudjuk táplálni, azt a következő előadásokban részletezem.

A 2., amikor a fizikai síkon teszünk magunkért, valamilyen fizikai hatás ér minket. Testmozgás, masszázs, mozgásterápia, manuál terápia.

A 3., energetikai úton. Napsütés, meditáció, fényterápia, zeneterápia, nevetésterápia, mágneses kezelés.

És a 4., ami szerintem a legfontosabb, a mentális megértés. Ha valaki csak ezt az anyagot hallgatta meg, olvasta el, máris elindult a pozitív változások felé, de ha tényleg komolyabb változást akar, akkor nagyon fontos a rendszeres stresszoldás. Abban az esetben, ha nem csak mi magunk akarunk boldogabbak lenni, de azt szeretnénk, hogy képesek legyünk arra, hogy másokat is boldoggá tegyünk. Jól jön azoknak a személyeknek a segítsége, akik azt is észreveszik, amit magunktól nem tudunk, vagy nem akarunk meglátni..

Remélem, hasznosnak találták ezeket az ismereteket, és ezzel máris szintbe hozták az én endorfin szintemet, de igazán annak örülnék, akkor lennék a legboldogabb, ha a következő részeket is meghallgatnák, elolvasnák és alkalmaznák.

Nekem nem az a szándékom, hogy leendő gurukat, vagy spirituális nagymestereket neveljek. Elsősorban azoknak szeretnék segíteni, akik szeretnének jobb emberek lenni, és akinek fontos a szeretteik élet minősége.