vissza >>

Amit rólam tudni lehet...

Vannak olyan klienseim, akik egyfajta szolgáltatáskén értelmezik munkámat, sőt, kötelességemnek tartják, hogy kiszolgáljam őket. Mintha nekik csak az lenne a dolguk, hogy beüljenek a székbe, én pedig kápráztassam el őket.

Nos, ez nem így működik.
Ha nincs tisztelet és alázat a szívükben, engem komoly fizikai és energetikai megterhelésnek tesznek ki, mivel nekem közös vibrációs szintre kell kerülnöm az angyalokkal és a kérdezővel. Nagyon megterhelő lesüllyedni és emelkedni egyszerre. Ez főleg az őrangyalokkal való munkára vonatkozik.
Ha a szellemvilág magasabb rezgésű lényeivel kommunikálok, meg se kísérlem egy szintre hozni valamelyik embertársammal.

Engem kötelez, hogy csak azt mondhatom el, amit az illető megkérdez. Általános kérdésekre a válasz is általános.
Az olyan kérdésekre például, hogy Milyen lesz az életem?, nem lehet egy órában válaszolni, mivel ebbe az is beletartozik, hogy melyik nap mit reggelizünk, mit viselünk, hány papírzsebkendőt használunk el, vagy hogy hány orgazmusunk lesz.
Konkrétan erre a kérdésre az egyetlen tisztességes válasz: "Amilyenné alakítod!".

Klienseim gyakran az életfeladatuk szempontjából teljesen lényegtelen kérdéseket tesznek fel, mint mondjuk "Ha szőkére festem magam, visszajön a párom?", de hogy tényleg mi az oka az elhidegülésnek, azt már hallani sem hajlandóak.
Ha nem kérdezi, nem mondhatom meg, ezért ilyenkor az angyalok történeteket mondatnak velem, ami segítene neki abban, hogy eszébe jusson, mi lenne a feladata. Sajnos nagyon ritkán jut el a tudatukig, csak remélni tudom, hogy idővel leesik nekik a tantusz.

Főleg idősebb férfiakra jellemző, hogy oda sem figyelnek arra, amit mondok, csak fecsegésnek tartják amit mesélek.
Volt olyan esetem, amikor az illető folyton az óráját nézegette jelezvén, hogy az "ő" idejét rabolom - már nagyon megalázó volt. Pedig az ilyen kliensek - szó szerint - háromszor annyi energiát nyúznak le rólam, mint egy átlagos látogatóm. Nem fogják fel, hogy én látom a gondolataikat!!!

Amikor valakinek összeáll a kép az agyában, megérti miről is van szó, apró szikrák fénylenek fel az aurájában, fényesebb lesz hirtelen a szobám is.

Amikor azonban csak azt az információt engedik magukhoz, amit hallani akarnak, az én szavaimat meg sem hallják, látom, ahogy az energia - szó szerint - egyik fülükön be, a másikon pedig kifolyik, el sem jut a tudatukig. De közben folyamatosan követelőznek, mert azt a mondatot akarják hallani, amit előre kigondoltak. Ilyenkor úgy érzem magam, mintha egy óriási feketelyuk nyelné el az energiáimat.

Úgy döntöttem, az ilyen klienseket nem fogadom többé, hisz a munkám teljesen értelmetlen velük, lehetetlen kielégíteni az elvárásaikat.

Általában pont ezek azok az emberek, akik fizetésnél is valamilyen lesújtó megjegyzést tesznek, holott amit fizetnek, egyáltalán nem fedezi a rehabilitációm költségeit, amire viszont elengedhetetlenül szükségem van egy-egy ilyen energiavámpír után.

Ezeknek az embereknek visszafelé forog a szívcsakrájuk, mindent irányítani akarnak, még az angyalokat is - rólam nem is beszélve. Sajnos én nem tudok segíteni nekik, nem ez a feladatom. Természetesen mihelyst felelősséget vállalnak azért, hogy maguk tehetnek mindenért, és segítséget kérnek a változáshoz, örömmel megteszem - amint megtanulják a szeretet irányába forgatni csakráikat.

Szerencsére olyan klienseim is vannak - és egyre többen jönnek -, akikkel öröm a munka, érezni, amint folyamatosan levetkőzik a visszahúzó energiákat, és egyre magasabb szinten vibrálnak. A szobám megtelik fénnyel, és jókedvvel - az ilyen kliensek után hálás vagyok a Teremtőnek, hogy ily módon segíthettem embertársaimat!

Egyfajta szuperérzékenységgel áldott meg a sors.
Gyakran voltam gondban, hogy átokként vagy áldásként fogadjam-e el, de most már ez utóbbit érzem valóságnak. Évekbe telt míg megértettem, hogy konfliktusaimban ne csak mások rosszindulatát keressem, hanem vegyem tudomásul, én reagálok dolgokra túlzottan. Most már tudom, mindez ahhoz a munkához tartozik, amit a szellemvilág küldötteivel közösen végzünk.

Megtanultam együtt élni azzal, hogy látok, hallok, érzékelek olyan dolgokat, ami nem mindennapi, vagyis misztikus.
Nos, ehhez egy sokkal érzékenyebb idegrendszer szükségeltetik, mint a hétköznapi élethez. Kemény kiképzéseken vagyok túl, melyek sok embert talán diliházba juttatott volna, de erről majd egyszer később írok - talán...

Amikor médiumi munkámat elkezdtem, nem állt mellettem sem tanító, sem mester. Csak az angyalokra és a józan eszemre számíthattam. Itt-ott felkerestem ugyan egy-egy gyógyítót, spirituális tanítót, de mindegyikük inkább saját nézeteit próbálta rám erőszakolni, mintsem segített volna a kibontakozásban. Így egyedül vágtam neki egy csodás felfedezőútnak, ami telis-tele van csapdákkal, próbatételekkel, kihívásokkal.

Szembesülnöm kellett az emberek rosszindulatával, rokonaim éretlenségével, gyakran épp azok a barátaim támadt hátba, akikben feltétlenül megbíztam, vagy éppen szerelmem csapott le rám. Most mégis azt mondom, megérte. Minden egyes alkalommal, amikor sikerül megértenem a tanításokat, sikerül felfedeznem, hogy a Teremtő milyen fantasztikusat alkotott, mi a magyarázata az emberek különbözőségének - végtelen örömöt és hálát érzek!

Remélem sikerül minden tapasztalatomat átadnom, minél szélesebb tömegekhez eljuttatnom. Ehhez azonban olyan társakra van szükségem, akik nem önző vágyaik megvalósítását látják bennem, nem az egójukat akarják fényezi azzal, hogy mellettem lehetnek, hanem tényleg képesek szeretet-energiákkal önzetlenül támogatni engem, mivel mind klienseim, mind a szellemvilággal való állandó "adásban levés" rengeteg energiát vesz el tőlem!

Azok az emberek, akik rosszindulatúak, állandóan epés megjegyzéseket tesznek, hihetetlen sok energiától fosztanak meg. Most már nem is tudok baráti kapcsolatot fenntartani ilyen emberekkel, mert szó szerint lebetegítenek. Éppen ezért, buszon sem tudok utazni. A sok trágár beszéd, a károgó megjegyzések politikáról, különböző eseményekről - mind-mind komoly próbatételek számomra. Érzem az emberek fájdalmait, betegségeit, és sajna gondolatait is! Amikor például egy csókolózó pár áll mellettem, tudom milyen a csókjuk íze (hát, nem mindig kellemes).
Talán érthető, hogy miért igyekszem elkerülni a tömegközlekedést!

Persze mindig akadnak hihetetlen "tájékozottak", akik ilyenkor megjegyzik, hogy "Miért nem véded le magad?". Látni, hogy fogalmuk sincs arról, hogy én hogyan "működöm".
Le tudnám magam zárni természetesen, de akkor aznap már nem tudnék dolgozni, ráadásul meglehetősen sok energiát igényel a "szigetelt" állapot.

Jól szórakozom azokon az embertársaimon, akik úgy próbálják bizonyítani saját nagyságukat, hogy kioktatnak, vagy lenyomnak. Azt hiszem, nem fogják fel, hogy én "látom" ha valaki igazat mond, hazudik, vagy csak azért szólalt meg, hogy mondjon valamit - vagyis nem tudatosan hazudik. Látom, ha félelemből vagy hitrendszerből beszél, megszállott, romboló energiák alatt áll, vagy éppen angyali üzenetet közvetít.
Olyan ez számomra, mint amikor bőrünket víz vagy napsütés éri, szél fújja, vagy éppenséggel tűvel szurkálják.

A hazudó ember energiája olyan, mintha lehánytak volna, egyszerűen undorító!
Ugyanilyen a másokat kibeszélő, vagy az állandóan panaszkodó emberé is.
Amikor hitből származó okossággal próbálnak meggyőzni, úgy érzem magam, mintha hínár fojtogatna és húzna le a mélybe.

A legnehezebb helyzetben akkor vagyok, amikor valaki epés megjegyzést tesz, és azt próbálja elhitetni velem, hogy csak "viccelt", holott látom és érzem, amint energetikailag kicsíp belőlem egy darabot, de ez egyáltalán nem vicces!

Előfordul, hogy valaki úgy próbálja kifejezni szimpátiáját, hogy túlzott rajongással fordul felém. Ilyenkor komoly bajban vagyok, mert ez úgy hat rám, mint egy törékeny virágra az orkán, és menekülni kezdek az ilyen érzelemkinyilvánításoktól.
Nehéz megmagyaráznom, de ez nekem ugyanolyan megterhelő - csak másként -, mint a rosszindulatú emberek esetében.

Volt olyan időszak az életemben, amikor egyesek minél inkább kifejezték felém szeretetüket, én annál elutasítóbb lettem. Megkérdezték tőlem, "Mond meg, hogyan szeressünk?" - akkor még nem bírtam megmagyarázni...

Olyan emberek között, akik TÉNYLEG szívükből szeretnek, biztonságban érzem magam anélkül, hogy bármit is mondanának, mivel tudom, nem kell attól tartanom, hogy energetikailag lehúznak. Azt érzem, hogy támogatnak tetteikkel. A belőlük kiáramló szeretet-energiákkal bizonyítanak, és nem azzal, ahogy beszélnek róla.

Igazából a kiegyensúlyozott, érzelmileg nem kibillent emberek társasága az, ami engem jókedvűvé tesz, nem fáraszt. Sajna alig van belőlük!

Másik fő gondom, hogy egyesek azt hiszik azzal, hogy barátságos vagyok velük feljogosítva érezhetik magukat, hogy beleszóljanak a dolgaimba!!?
Amikor meg távolságtartó vagyok, akkor persze az a baj, mert állítólag egy médiumnak az ilyesmi tilos!(?)

Elképesztő, hogy egyesek ugyan még soha életükben nem láttak médiumot, de már határozott elvárásaik vannak a médiumokkal szemben! Sokáig tartott, amíg rájöttem, hogy nem az emberek elvárásainak kell megfelelnem. Azt vállaltam, hogy közvetítem a szellemvilág üzeneteit függetlenül attól, hogy az emberek miként reagálnak majd!

Amikor alszom, érzékelem a szomszédokat is.
Eleinte előfordult, hogy eljártam vidékre, és néha ott is aludtam vendéglátómnál. Egy-egy ilyen vidéki munka után azonban legalább két hetembe tellett, amíg magamhoz tértem! Megértettem, a kimerültség oka az volt, hogy egész éjszaka dolgoztattak, általam tisztították a teret és az embereket.

Úgy választottam lakást, hogy legfelül lakjam. Mivel kb. 10 méteres körzetben megérzem az emberek energiáit, gondolatait, a lakás legtávolabbi sarkában kucorgok. Igaz, otthonom le van védve a szellemvilág hívatlan látogatóitól, mégis néha - amikor legyengül saját védelmi rendszerem - felébredek arra, hogy odakintről beszól egy-egy rosszindulatú szellemlény. De ezzel is együtt lehet élni, akár az autók zúgásával.

Gyakran ébredtem például éjszaka arra, hogy jéghideg ujjak érintik meg a vállamat. Ilyenkor számomra ismeretlen elhunytak kértek tőlem segítséget.
Az is előfordult, hogy klienseim eltávozott hozzátartozóval vettem fel a kapcsolatot, és ilyenkor fizikailag is átéltem azt a betegséget, fájdalmat, amiben meghaltak.

A halottakkal való munka nagyon lerombolja az egészségi állapotomat. Így most már nem is vállalok ilyen közvetítést.
Egy-egy katasztrófánál is, amikor az áldozatok még nem kerültek elő, a hozzátartozókat elutasítom, mert bár én azonnal érzékelem, ha valaki meghalt, a rokonok rám haragszanak, velem kiabálnak - így ennek a munkának se látom értelmét.

Amikor olyan szülők jönnek hozzám, akik hirtelen veszítették el gyermeküket, átélem a fájdalmat, amit éreznek, még mielőtt megszólalnának. Nekik szívesen állok a rendelkezésükre, amennyiben megnyugvást keresnek. Ha azonban csak azért kerestek fel, hogy rajtam keresztül kérjék számon a Teremtőt, mi több, átkozódjanak - megint csak nagyon megterhelő perceket szereznek számomra, és fölöslegesen volt felkeresniük!

Kérem, ne sajnáljanak, ne irigyeljenek, és ne csodáljanak, csak fogadjanak el! Én választottam...

Ezt a cikket azért írtam, mert fárasztó volt állandóan magyarázkodnom. "Miért jársz taxival? Minek bérelsz 3 szobás lakást, miért nem veszed fel a telefont este, miért nem jössz látogatóba?"...
A végtelen miértekre remélem, sikerült válaszolnom.

Egyszer kifakadtam egyik kedvenc oktatómnak, hogy miért kérnek állandóan számon pont azok az emberek, akik állítólag a barátaim, mikor én az "élni és élni hagyni" elvet tényleg betartom. Mire Carol ezt válaszolta: "Lea, de ebbe Te is beletartozol! Harcold ki, hogy téged is hagyjanak élni!".

Így, évekkel később azt remélem, ha őszintén leírok magamról mindent, talán erre esélyt is kapok...!?!