Nyitó oldal Új Fontos

   R!

Stories

Média Szolgáltatások Gyógyszervíz Írásaim Kapcsolat
 

 

 

 

 

 

 

 

vissza >>

AMIT SENKI SEM TUD, DE ÍGY MŰKÖDIK



Útmutató azoknak, akik médiumokhoz, jósokhoz, látókhoz és egyéb spirituális mesterekhez járnak, vagy annak hiszik magukat.


Bevallom rengeteg fejtörést, álmatlan éjszakát, időnkét lelkiismeret furdalást okozott, amikor valami nem úgy történt egyes klienseimnél, mint ahogy azt előre jelezték égi segítőim, segítőink.

Angyalaim mondogatták ugyan, hogy egy adott személynek szóló üzenet igazság tartalma nem tőlem függ, hanem az illető nyitottságától. Egy állandóan titkolózó személy gondolataihoz a szellemvilág sem tud hozzáférni, így a segítség is csak nagyon szűkösen érkezik. Azt is állandóan ismételgették, hogy a jövőnk a szerint alakul, ahogyan egy adott eseményre, információra reagálunk. Inkább „csak” elfogadtam, mintsem értettem volna a mondottakat. A későbbiek folyamán bebizonyosodott, hogy ez volt a lehető legjobb opció. Hiszen az elfogadás, a legjobb kiindulási pont annak, aki segíteni akar másoknak.

Már a kezdetek kezdetén megértettem, hogy mindenki aurájában 3 lehetséges jövő filmje pörög iszonyatos sebességgel, és a tisztánlátás csínja abban rejlik, hogy az illető kolléga melyikbe tud bele pillantani, és mennyire képes megállítani a képek hömpölygő áradatát, hogy értelmezhető adatot lásson. Ezért szoktam azt mondani, hogy egy homályos ügy megoldásához érdemes több látót megkérdezni, mivel a film mindenkinél máshol áll meg, és a sok kicsi részlet kiadná az egészet. Sajnos a bal agyféltekével gondolkozók ezért látják sarlatánnak a látókat, mivel ha nem képesek ugyan azt a részletet meglátni, ha nem tudják megadni ugyan azon paramétereket, akkor számukra ez arra bizonyíték, hogy a látók nem hitelesek, pedig csak másként látnak.

Igazából mostanság értettem meg, hogy a 3 film, a 3 lehetséges jövő tulajdon képen a három agyi funkció, a 3 lehetséges mód, ahogyan érzékeljük, kezeljük a valóságunkat.

Milyen lesz a sorsunk, ha az adott pillanattól kezdve a bal agyfélteke veszi kézbe az irányítást, hogyan alakul a jövőnk, ha a jobb agyfélteke vezérel minket, és merre visz az utunk, ha középről szemléljük a dolgokat.

Amikor médiumként működöm, ezzel nincs gondom, mert a szellemi vezetők úgyis azt fogják mondani, amit az illetőnek akkor ott hallani kell. Nem ígéret, nem jóslat, hanem feladat, vagy lehetőség a fejlődésre. Természetesen mindenki a szabad akaratából eldöntheti, hogy él vele, vagy sem.

Nagyon sokáig tartott, amíg meg tanultam kezelni azt, ha valakinél „nem jött be”, amit az égiek mondtak. Mint már említettem, a vezetőim folyamatosan biztosítottak a felől, hogy az üzenetek nem tőlem függenek, én csak tolmács vagyok, de szerettem volna megérteni, hogy miért van az, hogy valakinél nagyon pontosan bejönnek az üzenetek, valakinél meg egész máshogy alakul.

Minden égi üzenetnél, akár kártyajós, médium, asztrológus, nagyon fontos miként reagálunk az adott információra, úgy fog alakulni a sorsunk.

Bal agyféltekével reagálunk - ellenállunk, akadékoskodunk, azonnal keressük az okot, hogy a dolog miért nem fog működni, és ezzel be is vonzzuk az adott akadályokat, akadályozó személyeket.

Jobb agyféltekével - naiv hit, azt hisszük, hogy a dolog eleve elrendeltetett, és nem kell tennünk semmit sem az ügy érdekében és csak várunk, és várunk, és várunk…

Ha középvonalról vesszük az adást - látjuk az akadályokat, de azonnal megjelenik a megoldás, és egyszerűen tudjuk, hogy ami elhangzott, az meg is fog valósulni.

Megértettem, hogy tényleg nem tőlem függ sem az, hogy milyen üzenetet kapok, sem az, hogy az beteljesül egy kliensemnél vagy sem.

Megértettem azt is, hogy némely esetekben azért kell olyan sokat beszélnem az elején, hogy az illető beálljon a középvonalra. Egyszerűen megfogalmazva, minél zűrzavarosabb valaki lelke, annál több idő kell az összehangolásra.

Ahogy reagálnak a klienseim a mondani valómra, abból látom, hogy melyik üzemmódban vannak, és nem kezdhetem el a közvetítést addig, amíg nem állnak be középre.

Kutató, szúrós, időnként kételkedő tekintet, szurkálódó beszólások - bal agyféltekés üzemmód.

Réveteg tekintet, angyali mosoly, negédes hangvétel - jobb agyfélteke.

Kedves mosoly, humor, vidám hangszín - középvonal - imádom

Nem is tudom melyik a nehezebb. Mármint az első kettőből. A harmadik is kihívás, mert jó kis intellektuális eszmecserét sejtet, és az mindig felemelő.

Számomra a racionális bal agyféltekéseket könnyebb kezelni, mint az elszállt jobb agyféltekéseket, akik tele vannak elvárásokkal.

Elég pár logikus magyarázat, mármint a balos agyasok abbahagyják az ítélkezést, és elkezdenek figyelni.

A jobb agyféltekéseket én „tapsi hapsi” vonalnak hívom.

Félre értés ne essék, nem alsóbbrendűek, vagy levesebbek, csak máshogy szemlélik a világot.

A jelenlegi iskolarendszer a bal agyféltekére helyezi a hangsúlyt. Az információ, az adatok mennyisége jelenti a tudást, a hatalmat. A tényeket lineáris vonalban helyezi el. A-ból B-be, B-ből C-be, C-ből D-be, D-ből E-be. A logikus láncolat az egyetlen valóság. Ha hiányzik a D, NEM HISZI EL, hogy létezik az E, azt sem, hogy oda el is lehet jutni. Nem látja, nem akarja látni, mert nem logikus.

Ha valamiről be tudom bizonyítani, hogy a D, az helyettesíthető mondjuk egy kikalapált O-val, akkor már könnyű dolgom van, csak legyen türelmem a sok ellenőrző kérdés megválaszolására.

A jobb agyféltekés, a „tapsi hapsi” vonal egy komoly megmérettetés. Az ő gondolkodásuk mintakövető.

Míg a bal agyféltekések azonnal kiakadnak, ha egy részlet nem stimmel, addig a jobb agyféltekéseknek elég egy részlet, és azt hiszik, már mindent tudnak Az érzelmeik az ő valóságuk. Azt hiszik, hogy amit éreznek, amit hisznek az a valóság. Nem lehet racionális érvekkel hatni rájuk.

Az ilyen beállítottságú emberek úgy kerülnek hozzám, hogy elolvastak már minden menő angyalos könyvet, kisöpörtek pár a világ megváltására szakosodott tanfolyamot, és ők már mindent tudnak.

Tökéletes képük van arról, hogy nekem mit kell mondanom, hogyan kell viselkednem, milyen módon dolgozzak. Nem kíváncsiak új információra, nekem csak igazolnom kell az ö „megérzéseiket”. A hatalmas ezoterikus ködtől nincs rálátásuk a realitásra.

Bevallom ezekkel a legnehezebb dolgozni. Meg sem hallják, amit mondok. Csak azt az információt engedik be, ami megfelel az elvárásaiknak. Ezt azzal lehet nehezebbé tenni, amikor az adott személy régebben bal agyféltekés üzemmódban élte az életét, és most minden áron be akarja bizonyítani, hogy a másik oldalon van.

Itt szó szerint érvényes a mondás, átesett a ló másik oldalára. Pedig a lovat csak középen ülve lehet megülni, a féloldalas lovagláshoz sok idő, és energia kell.

Így van ez a sorsunkkal is. Ha középről irányítunk, akkor látjuk merre haladunk, felkészülünk az akadályokra, és időben kikerüljük, vagy leszállunk a lóról és elrendezzük, hogy az út ismét járható legyen.

Bal agyféltekével élni az életet olyan, mintha háttal ülnénk a lovon. Meg lehet csinálni, de rengeteg bukással, ismétléssel jár, és mindig ugyanazokat a köröket futjuk, míg végül bravúros lesz a mutatvány, ha csak nem szegjük a nyakunkat közben.

A jobb agyfélteke szinonimája, amikor a szemellenző a lovas szemére kerül. Észre sem veszi, hogy mi minden megy el mellette. Nem látja csak a célt. Újra és újra elbukik, de mindig ott a cél a távolban. Mindig egy következő tanfolyam, egy következő megváltó. Szemellenző nélkül élvezhetné a jelent is, ami a sikeres holnap alapja, de arra nem képes, így folyton kiszalad a talaj a lába alól.

Ha ábrázolni akarnám, hogyan alakul a sorsunk a kapott információra való reakciónk során, akkor az ábra így nézne ki.

Bal agyfélteke - mindig ugyan azokat a köröket futja, nagyon nehezen halad előre, rengeteg elpazarolt idő és energia a félelmeire, akadékoskodásaira, kritikáira.

Jobb agyfélteke - nagyon fenn, és nagyon lenn, rengeteg elpazarolt idő a cselekvés nélküli ábrándozásra.

Középvonal, stressz oldás nélkül - folyamatos emelkedés, kisebb nagyobb hullámokkal

Középvonal, tudatos stressz oldásokkal - folyamatos emelkedés enyhe hullámokkal

Most már teljes mértékben értem, hogy kinél miért alakultak a dolgok úgy, ahogy alakultak beleértve saját magamat is.

Nagyon sokszor fordult elő, hogy amikor olyan üzenetet kaptam, aminek pozitív volt a kicsengése, mégis szétestem, és a félelmeim, a kétkedéseim, azaz a bal agyféltekém vette át az irányítást, így a dolgok természetesen az én elvárásaimnak megfelelően bonyolódtak.

Mellesleg mindig rácsodálkoztam arra, hogy milyen mérhetetlen önbizalomra tesznek szert egyesek bizonyos tanfolyamokon. Meglepődtem, pár ismerősömön, hogy mennyire magabiztosak voltak „látnoki” képességeikben, miközben azzal sem voltak tisztában, hogyan tesznek különbséget a saját véleményük, és a valódi intuitív megérzés között. Sajnos arra is rá kellett jönnöm, hogy gyakran az ilyen tudást ígérő tanfolyamok vezetői sincsenek tisztában azzal, hogyan is működik a tisztánlátás vagy a tisztán érzékelés. Mondanom sem kell, hogy a viselkedésük egyértelműen mutatja, hogy a tapsi hapsi vonal elkötelezett hívei. Mivel úgy látja magát, mint nagy mágus, így ő már az is, a hiba bennem van, amiért ezt nem látom én is.

A spirituális érettség ismérve, hogy egy adott problémás helyzet esetén, az illető legelőször azt nézi, mit kell az adott helyzetből megtanulnia, és soha sem hibáztatja a másikat - nekem sem ment elsőre, sem századsorra, de már átmentem a vizsgán.

A tapsi hapsi vonal képviselői szerint mindent csak kérnünk kell, és megadatik. És hol van a tanulás? Hol van a felelősség vállalás.

Teljes döbbenettel hallgattam eme vonal egyik képviselőjét, akivel pár hónapig barátkozni próbáltam. Amikor elmondtam neki, az egyik személyes tragédiámat egyik szerettemmel kapcsolatban, az volt a reakciója, hogy: Jó! Akkor ezt most felküldjük a Szűzanyának. Értetlenül néztem rá, de nem szóltam. Amikor minden kisebb nagyobb problémára is ez volt a reakciója, megértettem, ezzel én nem tudok mit kezdeni. Tudtam, hogy tanfolyamon tanulta, nem akartam kételyt ébreszteni benne a tanultakkal kapcsolatban, így nem szóltam. Azonban a barátkozást megszüntettem, nem tudtam mit kezdeni ezzel a fanatizmussal, a személyes felelősség teljes hárításával.

Amíg a bal agyféltekések mindent ellenőriznek, mindent számon kérnek, addig a jobb agyféltekések bármit elhisznek, mindent csak akarni kell, bármi lehet, csak nekik ne kellessen felelősséget vállalni érte, mivel minden meg van írva, minden Isten akarata. Hát nagyon nem, de erről majd máskor.

A legfurább tapasztalatomat az egyik kedves ismerősöm produkálta. Elfelejtette, amit megbeszéltünk, és azzal szabadkozott, hogy bizonyos lények kikapták a fejéből..? Nem mertem azonnal rákérdezni, végül is több tanfolyamot is végzett spirituális témában, nem tudhatom mivel tömték tele a fejét, hogy a velem megbeszéltek már nem fértek bele. Miután többször is a rejtélyes másokra hivatkozott, megkérdeztem, hogy kikre gondol? Azt mondták neki, hogy van ilyen, hogy a negatív szellemvilág ki takart valamit az agyunkban??????????

Hahó! Ez a szabad akarat bolygója. Szabadon lehet hülyére venni bárkit! Szerintem a személyes felelősségvállalás nem veszhet el semmilyen tanítás által!

Azóta tisztáztuk, az agyából nem vesz ki senki semmit! A magnézium hiánya okozza a rövid távú memória romlását. Ha a gondolatai tiszták, senki sem fogja manipulálni.

Minden esetre nagyon hálás vagyok érte, hogy dolgom van mindegyik agyi üzemmódban működő emberekkel, sőt a legnagyobb kihívást azok jelentik, akik váltogatják agyféltekéjük ki-be kapcsolgatását.

A sok megfigyelésnek, tapasztalásnak köszönhető, hogy ma már szinte a bőrömön érzem, ki honnan beszél.

A bal agyféltekés megnyilvánulásoknál olyan, mintha egy spirál lefelé húzna, egy idő után meg is görnyedek, mintha valami súly nyomná a vállamat.

Ha valaki a jobb agyféltekéből mondja az igazát, olyan mintha körhintán ülnék, elveszítettem a talajt és egy idő urán szédülök.

Amikor valaki a saját véleményét mondja, amit intuitív megérzésnek hisz, akkor olyan, mintha a ruhámat rángatná. A fizika testem tünetmentes, de kellemetlen, hogy valaki ki akar mozdítani a státuszomból.

A középvonalas, intuitív megnyilvánulások energiája olyan a számomra, mint a csobogó patak hangja a nyári kánikulában. Egy ígéret, egy remény a felfrissülésre, ami azonnal jókedvre derít, feltölt energiával.

Ennek az érzékelésemnek köszönhetően tudom kit érdemes megkérdeznem, és mi az, amit érdemes megjegyeznem.

Tudom, érzem, mégis a még mindig fel nem dolgozott érzelmeimnek köszönhetően, amit egy szó, egy hangsúly felhoz, képes vagyok szétesni, és a bal agyféltekéből reagálni.

Sosem mondtam, hogy tökéletes vagyok, de most legalább megértettem mit kellett megtanulnom, mit kell még megtanulnom, és hogy mit kell csinálnom.

Dolgozni. Oldani. Meditálni. Dolgozni, oldani, meditálni célirányosan mondjuk abban, hogy bízzak saját és mások képességeiben, esetleg az Univerzum jóindulatában, mert hiába hiszem azt, hogy rendben vagyok, ha az események nem ezt igazolják.

Mellesleg gyógyítóként, médiumként tudom, mennyire fárasztó, ha nem vagyunk egy azon üzemmódban azzal, akivel dolgozom.

Ugyan könnyen tudok váltani, de nagyon fárasztó, ha nincs kompabilitás.

Racionális elme a racionális elmével tud sikeresen együttműködni. ők a „life coachok”. A bal agyféltekés vezetőként működő emberek számára akár a jobb agyféltekések, akár a középen lévők „nem normálisak”. Pedig ha csak egyszer is nyitnának a középen gondolkodók felé, ráeszmélnének arra, hogy az élet milyen logikus.

A jobb agyfélteke üzemmódban lévő vezető személyek, a tapsi hapsi vonal leaderei, és a hálás közönsége, akik szintén jobb hangsúlyos üzemmódban vannak.. Mindenki boldog, rózsaszínű ködben lebeg. Mindenki mindenkit szeret addig, amíg valaki rá nem kérdez a nyilvánvaló naiv szemléletükre. Tele vannak elvárásokkal, hogy kinek miként kell viselkednie. Kötelező mosolyogni, kedvesnek lenni, aztán meg a hátunk mögött kibeszélni. Ha véletlenül lelepleződik a kétszínűségük, akkor fel vannak háborodva, amiért nem látjuk, hogy csak szeretetből teszik. Bevallom, imádom provokálni őket, hogy lássam az a fene nagy liberalitásuk meddig terjed.

Jobb agyfélteke legfőbb ismérve a vágyvezérelt gondolkodás. Amiről nem beszélünk, az nem is fog bekövetkezni. Legfeljebb majd meglepődnek. A bal agyféltekésnél az előítéletek jelentik a valóságot, addig a jobb agyféltekések számára az érzelmeik jelentik a valóságot. Ha valaki kibillenti őket saját valóságukból, kész a balhé.

Nagyon könnyű felismerni azokat, akik ugyan megtanulták a jobb agyféltekés életszemlélet sajátosságait, de a stresszoldások hiányában folyamatosan visszabillennek a bal agyféltekés működésre. Igyekeznek elfogadóak, cukik lenni, de a leg árulkodóbb jele annak, hogy a jobb agyféltekés üzemmód csak egy felvett póz, hogy nagyon anyagiasak. Látszólag a világot is a keblükre ölelik, de mindennek ára van, mindent kiszámolnak. Az adok kapok elve náluk úgy működik, hogy csak akkor adnak, ha biztosított a bevétel is. Üzletet csinálnak mind a szeretetből, mint az önzetlen segítségből. Mi az önzetlen abban, ha elvárom a viszonzást? Az emberiség megváltójaként tetszelegnek, de mindent és mindenkit szabályoznak. Az önzetlen adakozás, segítség lényege, hogy nincs benne önös érdek. Nem azért segítek, mert elvárom a viszonzást, vagy várok valamit cserébe, hanem mert egyszerűen jól esik adnom, és a kiáramoltatott energia majd valamikor megtérül, amikor az univerzum ideje szerűnek tartja.

Most nem a konkrét kezelésekre gondolok, hanem az emberi gesztusokra.

Már említettem, hogy mennyire nem mindegy az, hogy ha valaki a problémáiról mesél, el akarja mondani a történetét, vagy tanácsot kér, hogyan reagálunk. Alig akad olyan személy, aki képes közbeszólások nélkül meghallgatni a másikat.

A lényeg, hogy ha valakinek arra van szüksége, hogy meghallgassák, akkor nem illik közbevágni, azzal sem, hogy értem, igen, mondjad csak, vagy ühüm. A mesélőnek nem arra van szüksége, hogy megértsék, hanem arra, hogy meghallgassák. Maximum annyit lehet mondani, hogy „átérzem, amit mondasz”, meg tudlak érteni”, de azt is csak akkor, amikor a mesélő szünetet tart, és nem minden lélegzetvételnél közbeszólni.

Amikor hallgatunk, azt a jobb agyféltekével kellene. Bárminemű közbeszólás azt jelzi, hogy a bal agyféltekéből reagálunk.

Természetesen, ha valaki tanácsot kér, akkor ugyan ezek a szavak lerázásnak tűnnének, ott nem a vigasztalásra, vagy együttérzésre van szükség, hanem konkrét tanácsra. Ha nem tudunk okosat mondani, akkor jelezzük a másik felé, hogy nem tudjuk a választ. A ködösítő, anyáskodó, bagatellizáló megjegyzéseknek nincs helye két felnőtt ember beszélgetésében.

Ha középen vagyunk, amikor valaki zaklatott, és elmesél valamit, akkor pontosan tudjuk, mikor kell hangtalanul hallgatni, mikor kell biztatásként, vigasztalásként megszólalnunk, és mikor kell tanácsot adnunk.

Sokszor elmondtam, hogy ha valakinek úgy akarok tanácsot adni, hogy ne befolyásoljam a szabad akaratát, akkor elmondok egy történetet.

Aki bal agyféltekés üzem módban van, az rákényszerül, hogy elképzelje, amit mondok, és ezzel bekapcsolja a jobb agyféltekéjét is.

Aki ábrándozik a jobb agyféltekéjében, annak adatokat mondok, kérdéseket teszek fel és ezzel kizökkentem, ráébresztem a realitásra. Ezt nem szokták jó néven venni.

Aki középen van, azzal egyszerűen imádok dolgozni, beszélgetni. Olyankor folyamatosan áramlik a teremtő energia, viszont aki váltogatja az elme módozatokat, hát annak nagyon sokat kell mesélnem amíg végre beáll középre… vagy mégse.

Beismerem nagyon nehéz középen lenni, nagyon sok odafigyelést, koncentrációt igényel.

Minden negatív emléket a bal agyfélteke raktároz. A rossz emlékeket bármi előhozhatja. Egy szó, egy hangsúly, egy illat, egy bizonyos tekintet, gesztus., és a rossz érzés, a félelem előjön, és nem is tudjuk beazonosítani, hogy miért.

Rengeteg stresszoldás kell ahhoz, hogy ne billentsenek ki az események, az emlékek, az emlékezés mechanizmusát beindító mozzanatok.

Nehéz nem asszociálni a negatív, vagy a negatívnak tűnő történésekre.

A médiából özönlő negatív hírek, a szociális háló démonizáló anyagai, a rosszindulat, folyamatos harc a lehúzó energiákkal. Majd amikor megunjuk a harcot, lenyugszik az elme, elérjük az elfogadás szintjét, akkor jön a megfelelő állapot ahhoz, hogy középen legyünk, és akkor tud az intuíció működni.

Amíg ebben nem vagyunk stabilak veszélyes olyan kollégától kérdezni, akinél nem vagyunk biztosak abban, hogy éppen melyik oldalon áll, melyik féltekéből mondja, amit mond.

Ha elég szugesszív személyiség az illető behúz a saját állapotába.

Még régebben volt olyan jós, asztrológus, akiktől olyan állapotban jöttem ki, hogy azon gondolkoztam, jobb, ha az autó elé vetem magamat, mert megöltek bennem minden boldogságot a negatív hozzáállásukkal.

Szerencsére volt olyan személy is, mint a Daniel Withside., akitől elég volt egy mosoly, egy mondat és évekig röpködtem, mint egy kerge lepke.

Nem mindegy milyen állapotban vagyunk, amikor segítséget kérünk, és nem mindegy milyen üzemmódban van az, akitől segítséget kérünk

Sokszor nem is az információ a fontos, hanem az energia, ami hat ránk. Kibillent vagy helyrebillent?

Ha valami, valaki kibillent, az sem baj. Ez csak azt jelenti, hogy nem uraljuk az életünket, nem olyan stabil a személyiségünk, amint azt gondoltuk és ideje egy kis önismereti munkának.

Minden esetre mindig azt kapjuk, amit meg kell tanulnunk abban az időszakban. Mindig el szoktam mondani, az érzelmileg, spirituálisan fejlett ember mindig azt keresi, hogy egy helyzetből mit kell megtanulnia. Aki lélekben megrekedt a kamaszkorban, az mindig másokat hibáztat.

Minden esetre a legnagyobb bajban az van, aki azt hiszi magáról, hogy mindent képes egyedül megoldani, nincs szüksége külső segítségre. Könyvek olvasása, az elvégzett tanfolyamok számának növelése nem helyettesíti a valódi szembesülést, a valódi megismerését saját kis csapdáinknak, melyeket saját elménk produkál a számunkra.

Szeretném leszögezni! Nem áll szándékomba spirituális mestereket képezni. Az egyetlen célom az, hogy azoknak, akik hozzám fordulnak, abban segítsek, hogy jobb emberré váljanak.

A bal agyféltekések szerint csak akarat kérdése, hogy azok legyenek. A jobb agyféltekések hisznek benne, hogy azok. A középen állók pedig tudják, hogyan legyenek azok.

  Copyright © 2006-2020 Leas.ws | All rights reserved.

Legyen a [leas.ws] a kezdõlapom!