vissza >>

SOHA TÖBBÉ ÁLDOZAT SZEREP

Nem tudom, hogy hányan olvasták a legutóbbi anyagomat az érzelmi állapotokról, és hányan profitáltak belőle, minden esetre el kell ismernem, hogy magasra tettem a lécet saját magam számára is.

Ahogy „megértettem”, miként csapjuk be saját magunkat az áldozat szerepében tetszelegve, és eldöntöttem „lejövök a szerről”, azóta naponta kapom a próbatételeket, hogy „tényleg?”.

Szembe kellett néznem saját anyagi helyzetemmel, hogy tulajdon képen nem rendelkezem semmilyen anyagi javakkal, sem lakás, sem autó, se spórolt pénz.

Komoly gondot és lelkiismeret furdalást okoz, hogy nem tudok a kutyám számára megfelelő orvosi ellátást biztosítani, mert egyszerűen nem futja az anyagi bevételeimből.

Elgondolkoztam, hogy az egyszerű hétköznapi szükségleteimnek a kielégítését miért nem tudom biztosítani. Annyi munka után, én miért nem érdemlem meg az anyagi biztonságot, hogy időre fizessem a számlákat, hogy megvehessem a megfelelő táplálék kiegészítőket, és miért nem mehetek el nyaralni legalább 5 évente, mint mások.

Mint már említettem az előző írásban, az anyagi biztonság, a teremtő energia a 200as szint fölött tartózkodóknak adatik meg.

Aki a hétköznapjaiban az ideje több mint 50 százalékában a 200as szint felett van, annak rendben vannak az anyagi dolgai.

Ilyen egyszerű!

Hol rontottam el?

A tény az, hogy mindig is valahol bűntudatot éreztem, ha költekeztem, ha olyan dolgot vettem, amire a környezetem megütközéssel reagált, hogy „Te ilyenekre költesz?”…

És persze azon nyomban újra lekerültem a SZÉGYEN szintjére, a béka segge alá, pontosabban a lista legaljára, a 20as szintre.

Amíg nem hittem, nem hiszem, hogy többet érdemlek annál, mint amivel rendelkezem, mindig jönni fog egy jóakaró, aki figyelmeztet arra, hogy hol is az én helyem.

A SZÉGYEN szintjén.

De tényleg ott? Most én vállaltam, én választottam, oda kényszerültem, vagy annak a szintnek a fogja vagyok?

Ha a szabad akarat a legfőbb szabály ezen a bolygón, akkor valószínűleg ezt is a szabad akaratomból választottam, és én magam vagyok az egyetlen felelős érte, hogy évtizedekre bebetonoztam magam erre a szintre.

Aki a szégyen szintjén áll, annak folyamatosan szembesülnie kell a „MEGÉRDEMLEM” témájával, teljesen mindegy, hogy abban az értelemben, hogy „ezt én miért nem érdemlem meg”, a pozitív dolgok történését illetően, vagy az „ezt most én mivel érdemeltem ki”, a negatív események láncolatában.

Aki a SZÉGYEN szintjén áll, az nem érdemli meg sem az anyagi megbecsülést, sem az emberek elismerését.

Mégis miért és mikor döntöttem úgy, hogy engedek ennek a szintnek a csábításának?

Erről írtam már, hogy mely események voltak azok, amelyek kiváltották, hogy az alsó szintre száműztem magamat.

Leszülettem egy viszonylag magasabb vibrációval - erről most nem szeretnék írni. Ha valaki olvassa az írásaimat, az a stílusom alapján pontosan be tudná lőni, hogy a Hawkins féle táblázaton hol foglalok helyet.

Nem az a lényeg, mivel születtem le, hanem hogy mennyire vagyok képes ott tartani magamat…



Sajnos ebben nagyon rosszul állok.

Mondhatnám azt, hogy megengedtem magamnak az események sodrásában, hogy az alsóbb vibrációk magukkal rántsanak.

Mondhatnám azt, hogy tudatlanságomnak köszönhetem.

Foghatnám a médiumi érzékenységemre, hogy azonnal tükörként lereagálok minden rezdülést, így átvettem a környezetemben lévő emberek negatív vibrációit.

Mondhatnám azt, hogy a rengeteg panaszkodó ember elnyomott.

De ez csak a felszín lenne, az igazság az, hogy az én döntésem volt, mire hogyan reagálok.

Egy pillanatra sem bánom, mert ez volt a leghatékonyabb módja annak, hogy tanulmányozzam, miként tudunk beleveszni az érzelmek viharában, miként homályosítja el józan eszünket a fel nem dolgozott érzelmek árnyéka.

A családunkban - mint a családok 99 százalékában rengeteg a fel nem dolgozott harag, így sorra hadakoztam a férfi rokonaimmal.

A dührohamok olyan szavakat mondattak velünk, melyek akár egy életre szóló sértődöttségre is elegendő lett volna, de mégis mindig visszamentem, és újra próbálkoztam.

Már annyi sérelem gyűlt össze, hogy a legapróbb egyet nem értés is kiabáláshoz vezetett.

Sajna sokan úgy vagyunk vele, hogy ha valaki nem ért egyet velünk, azt máris a személyünk elleni támadásnak vesszük.

Rendben kell lennie az önbecsülésnek ahhoz, hogy elfogadjuk, ha egy javaslatunk, ötletünk nem vált ki lelkesedést a többiekben.

Én a szégyen szintjéről mindig mindent „megalázónak”, éreztem, mindig azt hittem, hogy kirekesztenek, így tudat alatt mindig rosszul időzítettem a dolgokat, hogy az események az én elvárásaim szerint alakuljanak, és végül tényleg kirekesszenek.

Emlékszem, hogy 18 évesen lelkesen néztem elébe a világnak.

Aztán történtek különböző dolgok, ahol a személyemet vádak érték. Én mosolyogtam a hamis vádakon, mivel tudtam, mindig becsületes voltam, nincs mitől tartani.

Anyukám teljesen ki volt borulva attól, amiért nem vagyok ideges, és hasonlóan vélekedtek a kollégáim is.

Hiába érveltem, hogy szerintem nem lesz jobb attól, ha idegeskedem, mégis úgy reagáltak, mintha baj lenne velem, amiért nyugodt vagyok.

Persze nekem lett igazam, tisztáztak a vádak alól, de addigra már kellően szégyelltem magam a miatt, hogy az egész falu tolvajnak tart.

Sorra jöttek a történések, amikor az emberek elvárták tőlem, hogy kiboruljak.. Ha egy negatív eseményre nyugalommal reagáltam, megkaptam, hogy közönyös vagyok, nincs is szívem.

Szóval engedtem a emberek elvárásainak, mi szerint „kötelező” kiborulni, „kötelező” panaszkodni, mert ha nem teszem, akkor kiközösítenek.

Mindegy mit csináltam, lehetetlen volt a SZÉGYEN szintjéről elmozdulnom.

Mivel kellőképpen megtanultam kiborulni, megtanultam, hogy én nem érdemlem meg, amit a többiek, így napirenden voltak az anyagi problémák, a kellemetlen partner, és az állandó veszekedések.

Úgy éreztem, teljesen elveszek az érzelmek viharában.

Életem különböző szakaszaiban többször is kacérkodtam az öngyilkosság gondolatával, de szó szerint „cikinek” éreztem azt, hogy tényleg megtegyem.

A SZÉGYEN szintje áll a legközelebb a halálvágyhoz, nálam meg annyira bekódolódott a szégyentudat, hogy azért nem tettem semmit, mert mindig arra gondoltam, hogy milyen szégyen lenne, ha mindenki azon csámcsogna miért tettem ezt magammal.

Valahol mélyen tudtam, hogy nem adhatom fel, amíg nem találom meg mi az értelme az egésznek.

Lassan haladtam, de azt hiszem, végre megvan!

Egyre jobban értem, mi miért történik velem, vagy mással, mit kell megtanulni.

Akik folyamatosan olvassák az írásaimat, figyelemmel kísérhetik a fejlődést.

Persze a sors jelenleg minden szinten próbára tesz, hogy tényleg végleg ki tudok e lépni az ÁLDOZAT szerepből, de egyelőre tartom magam, még ha itt ott, egy pillanatra el is sírom magam, a napom nagyobb részében sikerül a PÁRTATLANSÁG szintjén tartózkodnom.

Ez a szint már a teremtés szintje, és elsősorban az a lényege, hogy nincs áldozat, nincs elnyomó, mindenki csak a fejlődésének megfelelő energiákat áramoltatja éppen.

Mindenki úgy küzd, ahogy műveltsége, egója megengedi, és mindenkinél a negatív állapot pont addig tart, amíg fel nem fogja, hogy mindent magának kódolta be, így szabad akaratából bármikor kiléphet a legbonyolultabbnak látszó élethelyzetből is.

A leghatékonyabb tanítás, a példamutatás.

Nem tudom meddig tart, amíg beindul a látványos változás az életemben, minden esetre tele vagyok kíváncsisággal és lelkesedéssel a jövőmet illetően.

Amikor sorra jöttek a betegségek az angyalok azt mondták, hogy: Ötven évesen egészségesebb leszel, mint harmincévesen voltam…

Pár nappal a szülinapom előtt, ez lehetetlennek tűnt.

Mostanra megértettem, hogy első sorban a lelkemnek kellett meggyógyulnia, és az majd rendbe rakja a fizikai test kilengéseit.

Most olyan, mintha valami kaland előtt állnék, ami sokkal izgalmasabb lehet, mint eddigi életem bármely kihívása, pedig volt belőlük bőven.

Szóval próbatételek minden szinten, mindenhonnan, de nem élem meg negatívan, inkább úgy, mint egy logikai játékot.

Az egyik legnagyobb csapda, amikor az emberek a véleményemet kérdezik bizonyos eseményekről, partnereikről, vagy saját magukról.

Az a teljes igazság, hogy a véleménynyilvánítás az alsóbb szinteken lévők ismérve, különösen a GŐG szintjén tartózkodóknak van meg mindenről a véleményük.

Az önálló vélemény formálás egyesek számára saját felsőbbrendűségük igazolása, a magasabb szinteken lévőknek nincs igényük arra, hogy „igazuk” legyen, mivel tudják, hogy a vélemény mindig a szerint változik, hogy ki milyen érzelmi és tudat szinten tartózkodik.

Nincs abszolút igazság, senki sem birtokolja az igazságot, csupán egyfajta szemlélet móddal rendelkezik, ahogyan az adott témát látja.

A SZÉGEN szintjén álló ritkán formál véleményt, mert tudja, hogy ha kimondja, meg fogják alázni.

A BŰNTUDAT szintjén tartózkodóknak mindenkiről az a véleményük, hogy bűnösek, és állandóan vádaskodnak, zsarolnak.

Az APÁTIA szintjén lévőknek nincs véleményük a külvilágról, mivel magukba vannak roskadva, és közömbösek mások, a világ felé.

A BÁNAT szintjén tartózkodók saját magukat hibáztatják mindenért, így nem mondanak véleményt másokról.

A FÉLELEM szintjén tartózkodóknak az a véleményük, hogy a világ és mindenki bántani akarja őket, de a nyílt véleménynyilvánítás helyett, inkább teljesen visszahúzódnak, és nem kommunikálnak senkivel sem, még a közvetlen családtagjaival sem.

A HARAG szintjén tartózkodó véleménye az, hogy mindenki az ellensége, és haragra gerjed azonnal, ha valaki nem ért egyet a nézeteivel.

A VÁGY szintjén tartózkodó nem szokott másokkal foglalkozni, mivel saját vágyai uralják az elméjét, nem törődik másokkal.

A GŐG szintjén tartózkodót nem érdekli senki véleménye, mivel meg van győződve arról, hogy az ő nézetei képviselik az egyetlen hiteles valóságot.

Nos és ingadozom, ingadoztam a SZÉGYEN szintje, és a PÁRTATLANSÁG szintje között, véleményt egyik sem szokott mondani, csak a tényeket ismerteti.

Hiába volt a rengeteg sikerélmény a munkámban, hiába voltak a viszonylag ütős írásaim - amelyeket egy magasabb tudat szinten írtam, ha az időm többi részében a szégyen szintjén tartózkodtam, így sorra bevonzottam azokat, akik a GŐG szintjéről ítélkeztek felettem. meg sem hallgattak, el sem olvasták az írásaimat, de azonnal markáns ítéletet mondtak felettem.

Ha valamelyikük véletlenül belenézett a dolgaimba, akkor csak kiragadott egy mondatot a szövegből, el se olvasva a magyarázatot, és belekötött a részletekbe.

Végre megértettem, hogy amíg többet tartózkodom az alsó szinteken, mint a magasabb régiókban, mindig is többen lesznek, akik nem fogadják el, akik kritizálják a munkámat.

A PÁRTATLANSÁG szintjén én nem ítélkezem az alsóbb szinteken lévők felett, egyszerűen tudomásul veszem, hol tartózkodnak, és eszem ágában sincs sem meggyőzni, sem megváltoztatni őket, kivéve, ha ezt maguk kérik.

Nem engedem, hogy visszahúzzanak. Ha valaki nem érti, nem értékeli a munkámat, az csak az ő „szintje”, nem engedem, hogy visszahúzzon.

Nem mondok véleményt, mert azzal rögzítek egy állapotot, a fejlődés elengedhetetlen feltétele pedig az állandó mozgásban levés.

Vélemény helyett megfigyelem az emberek viselkedését, reakcióit és levonom a következtetéseket, és tiszteletben tartom, hogy mindenki ott tartózkodik, amit kiérdemelt magának, amiért megdolgozott, nem akarom onnan elmozdítani.

Csak a tényeket veszem figyelemben.

Nehéz volt, de megtanultam, hogy nem sajnálhatom embertársaimat, mert azzal magamat és őt is a BÁNAT szintjére taszítom, nem haragudhatok, mivel a HARAG szintje is romboló energia, nem szerencsés, ha félek valakitől, vagy valamely eseménytől, mert akkor magunkat a FÉLELEM szintjére degradálom, és arról a szintről nem lehet felépíteni sem egy kapcsolatot, sem világmegváltó terveket.

Egyszerűen 50 év elegendő volt arra, hogy megmerítkezzem, megismerjem mindazokat az érzéseket, amelyek megakadályozzák, hogy az életem boldogságban, egészségben, gazdagságban teljen.

Hálás vagyok mindenkinek, aki megalázott, aki büntetett, aki közönyös volt irántam, aki sajnált, s akit sajnáltam, akitől féltem, és aki félt tőlem, akikkel haragudtunk egymásra, akikre vágytam, és akik vágytak rám, és akikkel gőgös voltam, vagy akik lekezeltek engem.

De mára már elég volt!

Nem leszek az áldozata egyik energiának sem!

Most, ahogy mindezt írom, este fél tizenegy van, és az alattam lévő arabok nyöszörögtetik az erőgépet. A biztonság kedvéért a plafonba fúrták fel a boksz zsákot, hogy az egész épület beleremegjen.

Nem egyszerű betartani, hogy nem vagyok hajlandó kiborulni azon, hogy napok óta nem lehet aludni tőlük, de úgy fogom fel, hogy kiváló alkalom arra, hogy megedződjek.

Persze hosszú távon nem ez a megoldás, meg kell védenem magam, így elsőre szólok a gondnoknak, amiért a csendet folyamatosan megzavarják, de mellőzöm az indulatokat, csak a tényeket fogom jelezni.

A házban sokan félnek tőlük, így az áldozatukká válnak. Ez az alacsonyabb intelligenciájú emberek egyik legerősebb fegyvere, hogy félelemben tartják a környezetet, így azt csinálhatnak, amit akarnak.

Pontosan ezzel élnek vissza a migránsok is. Pontosan tudják, hogy a félelemmel lebénítják az európaiakat, és nem fognak merni, tenni ellenük semmit sem… de ez egy másik téma.

Minden esetre mindenki annak az energiának a rabja, aminek megengedi, hogy uralja a mindennapjait, érzéseit.

Akinek romboló energiák uralják a gondolatait, annak nem lesz sem pénze, sem egészsége, sem boldog párkapcsolata, vagy olyan munkája, amiben örömét leli.

Mindenki eldöntheti szabad akaratából, hogy a negatív érzéseit dédelgeti, vagy feljebb lép.


Az egyik hatalmas érzelmi csapda a FACEBOOK és az egyéb közösségi oldalak.

Tobzódnak a negatív érzelmek kikényszerítésében.

Legjobban azokat „szeretem”, amelyek egyszerre akarják kierőszakolni a bűntudatot, és a sajnálatot, és egyben megszégyenít már a legelején, mint például: „ha ezt nem osztod meg, akkor nincs is szíved”.

Teljesen mindegy, hogy végül sajnáljuk azt, aki a képen van és megosszuk, vagy bűntudatunk van, amiért nem osztottuk meg, vagy bosszankodunk, amiért ilyenekkel zaklatnak, aki az adott posztot elindította sikeresen lenyomta az energiáinkat.

Ezek az igazi energia vámpírok. Energiát nyernek abból, ha látják, hogy mennyien osztották, látták, kedvelték az adott hivatkozást. Hatalmat gyakorolnak ezzel az embertársaik felett.

Én automatikusan törlöm az ilyen jellegű megosztásokat, és ha egy ismerősöm állandóan ilyeneket ad tovább, akkor az illetőt is törlöm az ismerősök közül.

Nincs szükségem olyanokra, akik lehúznak.

A fanatikus politikai nézeteket kinyilatkoztatóktól már régebben megváltam, és elhatárolom magam tőlük.

Nagyon rombolóak azok a megosztások is, melyek állatok vagy emberek kínzásáról szólnak.

Itt is ugyan az a cél, lerombolni, zsarolni, energiát rabolni.

Mint mondtam a sajnálattal lenyomjuk a másik energiáit. Nem sajnálkozni kell, hanem cselekedni. Ha folyton ilyen képeket nézegetünk, és ezt tukmáljuk másokra csak egyre több hasonló esettel fogunk találkozni, mert a romboló energia tudatos terjesztése még több rombolást fog előidézni.

Inkább mentési akciókat kell szervezni, és jó példát mutatni, arra lehet építkezni.

Akkor ott vannak a katasztrófa elméletek, melyek a félelmet hivatottak terjeszteni. Nekem mindig azt mondják, ha valamitől elegendő létszámú ember fél, akkor az be is fog következni, mint valami önbeteljesítő jóslat.

És persze ott van a rengeteg reklám, melynek lényege a vágy keltése mellett, hogy semminek érezzük magunkat, amiért nem hosszúak és sűrűk a szempilláink, van rajtunk súlyfelesleg, vagy mert ráncosak vagyunk.

Igenis szégyelljem magam, amiért a legújabb és legdrágább csodaszert még nem próbáltam ki.

Szerencsére ezeket legalább ellensúlyozzák az őseinktől megmaradt, és újra felfedezett házi praktikákat ismertető oldalak.

Most már értem, hogy miért mondták nekem az égiek, hogy a Facebook az egyik legszennyezettebb közeg és csak a nagyon erős lelkűek tudnak a közösség tagjaként „tiszták” maradni.

Tévedés ne essék, nem lesznek automatikusan felsőbbrendűek, akik félnek egy közösségi oldalon megjelenni, vagy „lekezelően” nyilatkoznak róla.

Attól, hogy egy kaktusz szúr, nem kell tűvel dobálni, meg beleülni sem. Lehet keresztül nézni rajta, vagy észre sem venni, vagy megcsodálni, mint a természet részét.

A közösségi oldalakat úgy kell venni, és most nem akarok megsérteni senkit sem, mint egy állatkertet, ami tele van egyszerű, hétköznapi állatokkal, de bővelkedik az egzotikus és a kihaló példányokkal is.

Mindegyiket megnézem, de nem akarom haza vinni, nem akarok együtt élni vele, vagy gondoskodni róla.

Vannak fajok, amiket nem kedvelek, hozzájuk be sem nézek, de nem fogok petíciót indítani, hogy távolítsák el őket, és nem fogok követelőzni, hogy engedjék ki a ketrecből azokat, akik meg az én kedvenceim.

Ha egy témát kedvelek, belenézek, de nem engedem, hogy lehúzzon.

Csak olyan anyagokat osztok meg, amelyek energetikailag felemelőek, humorosak, kedvesek.


A másik csapda, a barátok.

Az emberek elvárják, hogy legyünk együtt érzőek… Az együtt érzés a számukra azt jelenti, éljük bele magunkat az ő helyzetükbe, legyünk azonos hullámhosszon velük.

Hát barát az ilyen? Nem elég, hogy ő egy alacsonyabb frekvenciát vesz fel a panaszkodással még azt is elvárja, hogy mi is lesüllyedjünk.

Ahogy haladok felfelé, egyre jobban észreveszem a környezetem visszahúzó próbálkozásait.

Van egy olyan mondás, hogy ha valaki szívéből szeret, akkor egyszerre látja a jó tulajdonságainkat és a hibáinkat is.

Nem hibáztat a hibákért, elfogadja, és nem esik túlzásokba a jó tulajdonságainkat dicsőítve, tényszerűen kezel. Dicsér, ha az kell, de figyelmeztet, ha az kell.

A szégyen szintjén levőknek nagyon megterhelődik a szívcsakrájuk, így előfordul, hogy csak az egyik oldalt látják, saját lelki kondíciójuktól függően.

Ahogy erősödik a szívcsakrám, egyre jobban észreveszem, hogy az ismerőseim hol csapják be saját magukat.

Eddig is voltak helyzetek, amelyeknél voltak rossz érzéseim, de nem tudtam megfogalmazni.

Most a nyomkövető üzemmódra váltva, ha egy ismerős zavaró érzés felbukkan valakinél, azon nyomban felvillannak azok az események, ahol hasonlóan éreztem és máris leesik az ismétlődő viselkedés, reakció, ami az akadályozó, lehúzó energiákat indítja el.

Például az egyik ismerősömnél folyton jelezték, hogy a GŐG szintjén van. Nem értettem, mivel én a segítő készségét láttam, és azt, milyen nehéz élete van, mennyire nem nézik semmibe a család férfi tagjai. Most már pontosan tudom, mi az, amivel kiváltja az ellenszenvet.

Ha valamivel nem ért egyet, azonnal szó szerint „felhúzza az orrát”, ami a büszke emberek jellemzője.

Eleinte nem értettem, miért mutogatja az orrlyukát állandóan.

Azt hittem, hogy mivel alacsony emberként mindig alulnézetből látja az arcunkat, tudat alatt azt hiszi, hogy ha az orrlyukait mutogatja, akkor magasabbnak fog látszani, és egyenrangúnak fogja érezni magát.

Persze ez az én teóriám, és azért lehet benne igazság, de minden esetre, amikor valaki az állát előre tolja, (amikor felhúzzuk az orrunkat, az állunk automatikusan előbbre kerül) azzal a saját fennsőbbrendűségét demonstrálja.

Ez a mozdulat az állatoknál is megfigyelhető, az áll mutogatása az erőfölény jele.

Többször megfigyeltem barátnőmet dohányzás közben, amikor többen is dohányoztak rajta kívül, hogy ő az egyetlen, aki a füstöt felfelé fújja, természetesen álla előre nyomva, orra az ég felé.

Tudat alatti üzenet a világnak, én felettetek állok, erősebb vagyok, nagyobb vagyok, Ti az alatt valóim vagytok.

E mellett folyton úgy gesztikulált, hogy nyújtott tenyérrel lefelé integetett, pontosabban leintett mindenkit.

Nos, ez a mozdulat egy kezdő energetikai tanfolyam első anyaga, ami azt jelenti, hogy az illető úgy akar fölényt szerezni, hogy „lenyomja”, lefelé pumpálja a többiek energiáját.

Amíg barátnőmként kezeltem, és együtt éreztem vele, addig nem vettem észre azokat az egyértelmű jeleket, amire az égiek többször is figyelmeztettek, hogy a hölgy folyamatosan a GŐG energiáit áramoltatja.

Ha valaki túl közel áll hozzánk, nem vesszük észre a nyilvánvalót, kell egy kis távolság, hogy teljes képet kapjunk.

Most már értem, hogy miért köpte szemközt egyszer egy autós, aki elé beparkolt.

Látom a felhúzott orrát, a leintő kézmozdulatát, és a rá oly jellemző közönyös beszólását, egyszerűen kiprovokálta, hogy a düh miatt egyébként is alacsony energia szinten levő pasi kikérje magának az újabb „lehúzást” és visszaköpte barátnőmre a negatív energiát.

Az angyalok már évekkel ezelőtt szóltak, hogy vissza kéne vennie a dohányzásból, mert azzal kapcsolja be ezt a programot, de kategorikusan kijelentette, hogy erre őt senki se kényszerítse.

A GŐG szintjén levők nem tisztelnek sem Istent, sem embert, hiábavaló bármely jó tanács.

Egyébként a közös barátaink többször is panaszkodtak rá, de akkor még nem értettem hol a probléma.

Mivel nem volt hajlandó többszörös figyelmeztetés után sem megválni ettől a szinttől, szinte ki kérte magának, amiért ki akarom billenteni abból a hamis önképből, hogy ő a „mártír”, ő az „áldozat”, és nem volt hajlandó belátni, mennyire gáz, ahogy velem, szeretteimmel, barátainkkal lekezelően viselkedik a gesztusait illetően, kénytelen voltam megválni tőle.

Akiben nagyobb a gőg mint a szeretet azon nem lehet segíteni.

Mint mondtam, senkinek sem engedem többé, hogy lehúzzon!


A másik dolog, amire rájöttem, miért kedvelik a férfiak a határozott nőket.

Barátnőimmel beszélgetve, amikor egy ismételten feltett kérdés után elbizonytalanodnak, azonnal érzem a lehúzó energiát.

Ha valaki döntésképtelen, az energetikailag nagyon elbizonytalanítja a másik felet is.

Van egy asztrológus barátnőm, aki minden kijelentése után közli, hogy „nem tudom”. Ezzel teljesen értéktelenné teszi mindazt a jót, amit előtte mondott.

Ugyan ez vonatkozik minden területen, hiszen lehetetlen igazodni ahhoz, aki maga sem tudja, mit akar, de azt nagyon.

Ha valaki határozott, de nem erőszakos, inkább elfogadó, és humorral teli, az a személy energiája építő, és magával ragadó.

Ha valaki fél, vagy bűntudata van, esetleg panaszkodik vagy számon kér az olyan, mint valami kellemetlen ragacs, és a másik fél magától érthetődően mielőbb szeretne megszabadulni tőle.

A pasik ugyan szeretnek védelmezni, hősnek lenni, de nem képesek egy folyton önmarcangoló lelket elfogadni, mivel az csak lehúzza őket, pedig ők szárnyalni szeretnének.

Sok nő szeretné, ha jönne egy férfi és megmentené.

De mitől?

Aki saját maga állította csapdában van, azt egy másik személy nem tudja megmenteni.

Téves azt hinni, hogy ha bevállaltuk a ÁLDOZAT szerepét, akkor a világ összes férfija iderohan, hogy megmentsen.

Ja, amúgy manapság rengeteg férfi hiszi ugyan ezt, hogy ha elég sokat panaszkodik, akkor majd csak akad egy nő, aki majd vigasztalja, és egyre dühösebbek, és sértettebbek, amiért egy nő sem akarja bevállalni őket.

Az ÁLDOZAT szerep dédelgetése azt üzeni a világnak, hogy szeretünk áldozatok lenni, és éppen ezért a sors fenntartja nekünk azokat a körülményeket, amelyek segítenek ezt a szerepet kellő képen kitöltenünk.

A pozitív változások a bátorsággal kezdődnek, amikor kellően bátrak vagyunk ahhoz, hogy végre felismerjük hol értjük félre a világot, mely reakcióink azok, amelyekkel félrevisszük az eseményeket.

A mai napig tanulom a szégyen szintjéről való kilépést.

Pár napja egy vacsorán észrevettem, hogy a pincér kacsintott, és rám mosolygott. Senki nem ült sem mellettem, sem mögöttem, így tutira nekem szólt.

Nna, mi volt az első gondolatom? Jaj, csak észre ne vegye, hogy ő is tetszik nekem, mert az milyen ciki volna….

Persze elnevettem magam, hogy már megint a SZÉGYEN szintjéről reagálok. Kimentem a mosdóba egy kis önbizalom erősítő parfüm spriccért, majd visszatérve nyíltan flörtölni kezdtem a pincérrel.

Kimondottan élveztem, hogy a kettőnk között áramló energia felpezsdítette mindkettőnk hangulatát, és érzékeltem, ahogyan az aranyló energia, amit közösen hoztunk létre egyre jobban kitöltötte a teret, egyre jobban megnövelve a biztonság érzését.

A dologból nem lett semmi, de még ki tudja….

Lehet, többet megyek vacsorázni a jövőben, hogy gyakoroljam a flörtölést, saját pozitív energiáim hatalmát.

Most épp a szülinapi partimra készülök.

Életemben először családostól, barátokkal együtt.

Hawaii stílusban lesz megrendezve otthon a kertünkben.

Flamingó és egyéb lufik, színes étkészlet a szivárvány minden színében, zászlók, girlandok, flamingó kerti dísz, flamingós pohártartó, fűszoknya, virágkoszorúk, karkötők, fejdíszek.

Persze volt már megjegyzés, hogy ez mennyi pénz. Elkezdődött a sajnálat, mármint a fölött érzett sajnálat, hogy mennyi pénzbe került a dekoráció, a bűntudat keltése, amiért én csak így költekezem.

Bevallom volt pillanat, amikor haragra gerjedtem, de csak pár másodpercre, azonnal megfogalmazódott bennem az egyetlen hiteles válasz.

Soha az életben nem dohányoztam, nem iszok alkoholt és nem kávézok, egyszer az életben talán megérdemlek ennyi kényeztetést.

Különben is a cigaretta, alkohol öncélú, csak a fogyasztónak nyújt élvezetet, az én hóbortom rengeteg vicces pillanatot hoz majd remélhetően évekre a fényképeknek köszönhetően.

Már most rengeteg melegséget, pozitív energiát kaptam a szomszéd gyerekektől, amikor meglátták a lufikat, és a kislányok boldogan rohantak haza, mivel adtam nekik a hajukba való virágfüzérből.

Olyan szülinapot akarok, ahol mindenki annyi pozitív energiát kap a vicces élmények által, hogy évekig töltődhessen belőle, és persze én is.

A nyári napforduló idején születtem, így a szülinapom legyen egy fordulópont minden szempontból.

Szóval nem kell több áldozat. Nem leszek az áldozata sem a félelemnek, sem a szégyennek, sem a bűntudatnak, sem a haragnak, de még a vágyaknak sem.

A következő fél évszázadot szabadon akarom élni, és elég bátor vagyok a változásokhoz.

Remélem, elég jó példát tudok mutatni majd ahhoz, hogy mások is tovább tudjanak lépni saját szintjükről.

U.I. Az előbb hallottam egy érdekes elméletet:

A karma az karma, azt bevállaltuk, a genetikai örökség, az genetikai örökség, próbatételek, amiket kaptunk, de a GŐG, az EGO, az a mi felelősségünk.

A karmát lehet szelídíteni, a genetikai örökséget ki lehet kódolni, de az EGO és a GŐG mindenkinek a saját választása, azt saját magának kell legyőznie.

Ez mondjuk, érthetővé teszi, hogy a gőgös emberek miért nem hisznek senkiben és semmiben, de egyedül ott is maradnak a szintjükön.

Fölösleges bánkódni azon, ha egy gőgös ember lekezel minket, egyszerűen nem tud máshogy viselkedni, ez az ő szintje. Nem kell harcolni sem érte, sem vele, sem ellene. Engedni kell, hogy orra bukjon saját nagyképűségében, és majd akkor alkalmas lesz a változásra - vagy sem. De ez már nem a mi felelősségünk. Azzal segítünk a gőgös embernek, ha nem hagyjuk, hogy lenyomjon minket semmilyen szinten, ezért a legfontosabb úgy reagálni, hogy nem reagálunk.

Így nem kap energiát ahhoz, hogy GŐGJE tovább dagadjon.

Ha leszidjuk, megalázzuk, azzal lejjebb taszítjuk, ha kiborulunk a viselkedésétől, magunkat taszítjuk lejjebb.

Nekem is megadatott a gőg megtapasztalása, én is voltam dölyfös, lekezelő, pöffeszkedő, de kizárólag azokkal, akik lekezelőek voltak velem előtte.

A rák jegyűek reaktív viselkedése, automatikusan azonosulnak azzal az energiával, ami a környezetükben van.

Ez persze nem mentesít attól, hogy lenéző voltam és gúnyolódtam másokon.

De nem éreztem jól magam, így hamar tovább léptem, nem engedtem, hogy a gőg fogja legyek.

Mellesleg a gőg szintjét genetikailag hordozó emberek sem járnak folyton feltartott orral. Ők is tudnak kedvesek, barátságosak, segítő készek lenni, főleg olyanokkal, akikhez nem fűződik érzelmi kapcsolatuk, de mihelyst sérül az egójuk azonnal felszívják magukat.

A barátnőm se járt folyton legyezgető karokkal, mint valami szárnyát próbálgató kiscsirke. Csak akkor lendült a karja, ha elbizonytalanodott, ha energiára volt szüksége, amihez az volt a legegyszerűbb útvonal, ha lehessegette a többiek energiáját.

Akit elönt a gőg, annak mindegy, mennyi szeretetet kapott, akkor is képes még a legfontosabb dolgokat, személyeket is elàrulni. A szerettei érdekeire sincs tekintettel, csak fenntarthassa a felsőbbrendűségét.

Akiben több a gőg mint a szeretet, azzal nem lehet mit kezdeni.

A GŐGÖS embert arra kell használni, amire a legtökéletesebb, hogy megedződjünk általuk, és meg tanuljuk kezelni, saját negatív szintjeinket.

A gőgös emberek meg csak főjenek a saját levükben, amíg ki nem sül belőlük valami, vagy legalább jól odakozmálnak.

„Csak annak van joga lenézni a másikra, amikor segíteni kell neki felállni!”