vissza >>

L’ECSÓ

(2007. november 22.)

(rajzfilm)

 A toji noki, gyümi levi, ubi sali mellé íme a pati lecsi.

Valószínűleg a sznob francia konyhaművészek számára ugyanolyan sértő, hogy egy ételt patkányról neveznek el, mint amilyen sértő egy magyar érzelmű ember számára az a fajta szleng-magyar, ami az írásom elején szerepel.

 Ez a kedves filmbéli történet némileg legalizálja, hogy a ratatouille, egy négylábú rágcsáló nevét kapta, de nem ad választ arra, hogy miért kellett a magyar konyha specialitásait ilyen gügyögő, szinte halandzsa nyelvre emlékeztető módon átkölteni.

 A történet elején egy patkánycsaládot láthatunk a maga hétköznapi valóságában, melynek egyetlen életcél tölti ki a napjait: jóllakni. Remy, az ifjú patkányfi számára azonban mindez nem elég, ő nemcsak enni akar, hanem élvezni is akarja az étkezést. Egyfajta érzéki élvezetté szeretné tenni a táplálkozást.

 Teljesen lenyűgözik Auguste Gusteau TV-műsorai, könyvei. Egyszer azonban szomorúan hallja azt a hírt, hogy a szakács afeletti bánatában, hogy ötcsillagos mivoltát lefokozták háromcsillagossá, szívinfarktusban elhunyt.

 A patkánycsalád is egyre szemtelenebb, lelepleződik és menekülni kényszerül. A csatornán keresztül próbálnak meg egér-, pontosabb ez esetben patkányutat nyerni.

Remy mentve a szakácskönyvet, elszakad tőlük, és egész másfelé sodorja a víz, mint a többieket. Az életéért vívott küzdelemben pedig megjelenik lelki szemei előtt a szakács szelleme, és arra bíztatja, hogy valósítsa meg álmát, legyen szakács, hisz szlogenjéhez híven „mindenki tud főzni”, pontosabban „mindenki lehet szakács”.

 Nos, ez az a rész, ami miatt a rajzfilm felkerült a listámra. Nagyon sokan esnek ugyanis abba a hibába, hogyha egy testtelen lény közelségét érzik, fogják a jeleit, azt képzelik, hogy akkor most ők is tutira médiumok lettek.

 Nagyon sok minden tisztázásra szorulna ebben a témában, hogy mikor milyen lény, milyen körülmények között képes megnyilvánulni. De itt ezt most bonyolult lenne elmagyaráznom. A film műfajához illően ezért csak az egyszerűbb tényeket magyarázom el.

 Ismerjük azt a jelenséget, amikor egy gyermek azt állítja, hogy van mellette valaki. Ez bizonyos esetekben igaz, de csak nagyon kevés gyermek érzékeli két éves kora után valóban a szellemvilágot. Legtöbbjük inkább azt csinálja, hogy a fel nem dolgozott érzelmeket, félelmeket, a számára emészthetetlen energiákat testén kívülre helyezi, és mint egy lufit tartja maga mellett egy cérnaszálon. Ilyenkor ez az energialufi a gyermek képzeletében alakot is ölt: mumus, csúszómászó vagy egyéb szörnyek képében. Nincs itt szó semmilyen másik lény jelenlétéről, csupán egy kivetítésről. Ilyenkor fontos lenne a szakmai segítség, hogy a gyermek ismét energetikailag integrálódhasson, újra egyesülni tudjon önmagán belül.

 Ugyanez a jelenség előfordul a felnőtteknél is, amikor valaki nem tud szembenézni a jelen problémáival, és szellemi szubsztanciájának elfogadhatatlan részét kívülre helyezi. Súlyosabb eseteknél ez abban nyilvánul meg, hogy az illetőnek üldözési mániája van, pedig csak a saját el nem fogadott árnyékoldalát húzza maga után.

 Ennek a jelenségnek van pozitív oldala is, amikor a pozitív energia kerül kívülre: az illető nem hiszi el magáról, hogy vannak jó részei is. Erre a jelenségre akkor kerül sor, amikor az illető meg nem hallgatottnak, kirekesztettnek, szerethetetlennek érzi magát, vagy elbizonytalanítja az egyedüllét, és ilyenkor egy pozitív szellem-árny-társat teremt magának saját energiakészletéből.

 Nos, a film hőse, Remy, amikor fél, amikor magányos, amikor vészhelyzetben van, ugyanezt teszi: kivetíti a főszakács szellemalakját.

Ez a filmben elég nyilvánvalóan van bemutatva. Minden félreértést kizár a következő párbeszéd:

René: Te nem tudtad, hogy van egy fiad?

Szakács: Honnan tudtam volna, hiszen én csak a te képzeleted szülötte vagyok. !!!

 Sajnos, mint említettem már, az életben nagyon sok önjelölt médium csak a saját kivetített énjével tart kapcsolatot, és nem a szellemvilággal. Ezért lenne fontos mindannyiunknak, akik olyan dolgokkal foglalkozunk, ami fizikai síkon nem egyértelműen kimutatható, folyamatosan elmenni, és kikérni egymás tanácsait, folyamatosan dolgozni önmagunkon, nehogy beleessünk ugyanebbe a hibába.

 Egyébként nagyon jól vannak a filmben megrajzolva az egyes karakterek.

Írtam már, hogy az étkezés az érzéki élvezetekhez tartozik, ami a vénuszi vibrációknak felel meg. A Vénusz az élet megédesítője, és minden, ami vénuszi, gömbölyű. Ebben a mesében a szakács is szép gömbölyű.

 A Szaturnusz, ami a korlátok, a szűk látókörűség, a határok és az idő múlásának az ura, szépen tükröződik a kritikus alkatán. A bolygó hatása alatt álló személy mindig kapható arra, hogy rosszindulatú megjegyzéseivel elrontsa mindenkinek a hangulatát.

 Észrevették már egyébként azt a tényt Kedves Olvasóim, hogy a kritikusok között nincs is szép ember? Persze, hisz szaturnusziak.

 A filmbéli kritikusunk magas, szikár, citromarcú, ráncos, csúnya, rosszindulatú, ráadásul magánykedvelő, ahogy egy szaturnuszi jelenséghez illik. Amikor azonban megérinti szívét a kicsi séf főztje, az íz illata, zamata, ez már azt a szálat rezegteti meg, amely egy anya és gyermekének szívét örökre összeköti. Akkor meglágyulnak a vonásai.

 Így lehet az étellel, illatokkal egy kőkemény szívet is meglágyítani, amikor emlékeztetjük arra, hogy ő is szeretett, és ő is szeretve volt.

Kritikusunknak melegség járja át a szívét, mely feloldja a fagyos légkört éppúgy, mint az illető rideg mosolyát.

A mese végére pedig a világ is kikerekedik olyannyira, hogy még a kritikus is kerek sapkával tompítja szúrós megjelenését.