vissza >>

Hogyan működik az elmeakkupunktura
Történetek az érzelmi táblázat szintjeiről nézve

ÍTÉLKEZEM, TEHÁT VAGYOK

Már többször írtam David R. Hawkins amerikai pszichiáter táblázatáról, amit Sir John Eccles brit tudós kutatásai alapján szerkesztett meg. Ez a táblázat azt a célt szolgálja, hogy képet adjon arról, milyen szinteken rekedt meg az emberiség, honnan szemléli a világot.

Az, ahogyan vélekedünk Istenről és a világról, amilyen érzéseket sugárzunk ki magunkból, ahogyan viselkedünk és éljük az életünket, mind-mind jellemzőek egy adott szintre. A szintek meghatározzák a sorsunkat, az események pedig aszerint alakulnak, hogy milyen energiákat áramoltatunk az adott szintről.

Egy problémával az agyunk csak pár hónapig képes tudatos szinten foglalkozni. Az eseményekre, pontosabban a negatív eseményekre adott érzelmi reakcióink ezek után feldolgozatlanul a tudatalattinkba kerülnek, és időzített bombaként várják a megnyilvánulási lehetőséget, ami a későbbiekben betegségekben, újabb negatív élményekben, esetleg magunk számára is megmagyarázhatatlan viselkedési formákban nyilvánul meg.

Agyunk az éjszaka folyamán hullámokat bocsát ki - természetesen elsősorban a fel nem dolgozott érzelmek hullámait, haragot, szégyent, félelmet, be nem teljesült vágyainkat, stb. -, embertársaink pedig fogják ezeket a hullámokat.
Mivel az agy csak az információval dolgozik, nem tesz különbséget aközött, hogy amit észlel, az a másik ember vágyott állapota vagy a félelmei. Tudat alatt arra programozza magát automatikusan, hogy éber állapotban megfeleljen a másik ember, a jeleket sugárzó fél "elvárásainak".
Ha például az egyik fél azt sugározza ki magából éjszaka, hogy fél az átveréstől, akkor a jeleket fogó fél szót fogad, és átveri az üzenet küldőjét, mintegy teljesítve az óhaját.

Erről a jelenségről már számtalanszor írtam, de nem vettem még észre, hogy olvasóim ténylegesen meg is értették volna.
Mindenki saját maga felelős a sorsáért!
Mindenki csak azt kapja vissza, amit kisugároz. Senkit sem okolhatunk ezért, csakis saját magunkat!

Ha az események nem úgy alakulnak, ahogyan azt az angyalok előre jelezték, azért kizárólag mi magunk vagyunk a felelősek, mivel olyan jeleket sugárzunk ki az alvás ideje alatt, amelyek megakadályozzák, hogy a dolgok megtörténjenek.
Siránkozás, panaszkodás helyett dolgozni kéne magunkon, megtalálni, hogy melyik szinten ragadtunk le. Nagyon egyszerű az egész: amíg nem változnak meg körülöttünk a dolgok, ez azt jelenti, hogy még nem engedtük el azt a szintet, amin tartózkodunk.
Figyeljük meg, hogyan reagálunk, milyen szavakat használunk, miként vélekedünk! Ezek elárulják, hogy éppen hol tartunk.

Én természetesen a legalján kezdtem (innen szép nyerni!), így hitelesen el tudom magyarázni a dolgokat. Az anyagom elején nem részletezek mindent, mivel ennek az írásnak a végére csatoltam egy részletet készülő könyvemből, és ott mindezt ismét elmagyarázom egy másik szempontból.
Itt és most arról írnék, ami onnan kimaradt.

Szeretném tisztázni, hogy nemcsak egyetlen szinten lehetünk tartósan - bár ez sincs kizárva.
Én különböző témákban különböző szinteken tartózkodtam. Hogy mennyire nehéz egy adott szint csapdájából tovább lépni, és milyen sok munkát igényel, azt a következő történetekkel szeretném elmesélni.
De először lássuk a táblázatot, ami szerint dolgozom:

TÁBLÁZAT

Amikor először mentem elme akupunktúra tanfolyamra az volt a legfontosabb kérdés, hogy miért nem sikerül megvalósítani a nemzetközi programjaimat és a tévés műsoraimat? Amikor ott voltam már közvetlenül a célnál, a célvonalon mindig meghiúsultak a terveim.

Kiderült, hogy a nemzetközi karrier témában a SZÉGYEN szintjén vagyok.
Ahogyan a táblázat is mutatja, velejárója a Megaláztatás és a Kirekesztés.

Tényleg ez kísérte végig minden próbálkozásomat.
Egy héttel álltam saját tévéműsorom bemutatása előtt, amikor az akkori kormány megvonta a köztévétől a támogatást. Híres embereknek is menniük kellett, nemcsak nekem.
Az újságok lehozták az adás időpontját, rokonok, osztálytársak, falumbeliek pedig a tévé előtt ültek, és várták a műsoromat. Nagyon megalázó volt közölni velük, hogy mégsem lett az egészből semmi.
A humorvonalon átélt kirekesztést, megalázást már megírtam egy másik anyagban. A többi eseményről írok a könyvemben, igaz harmadik személyben, de a történetek felismerhetőek, így nem részletezem tovább.

Egy évig dolgoztam azon, hogy el tudjak mozdulni erről a szintről. Amikor már azt hittem, hogy minden rendben van körülöttem, jött a hideg zuhany. Több éves barátságok szakadtak meg, és felmondták az albérletemet.
Utólag tudatosítom, ez volt a próbatételem, hogy képes vagyok-e végre feljebb lépni erről a szintről. Nehéz volt szembesülni azzal, hogy az az ember, akiben megbíztam, aki rengeteget segített anyagilag, hátba támadott.

Amikor a kapcsolat végét már inkább egy korszak befejezéseként kezdtem el kezelni és nem siránkoztam a kiesett anyagi bevételen, sem a közös programok elvesztésén, akkor derült ki számomra, hogy mekkora csapdában voltam. Akik olvasták az "anyakirálynős" anyagomat tudják, hogy miről beszélek.
Most esett le számomra, hogy hat éven keresztül olyan emberekkel vettem magam körül, akik folyamatosan a "szégyen" szintjén tartottak.

Bevallom tényleg szégyenkeztem, amikor az előbb említett cikkemben szereplő S állandóan leette magát, a viselkedéséről nem is szólva.
Amikor a mi vidékünkön jártunk féltem attól, nehogy valamelyik volt barátom vagy osztálytársam megjelenjen az étteremben ahol S-ékkel ebédeltünk, mert mit fognak gondolni rólam, hogy milyen emberekkel mutatkozom.
Ciki lett volna egy ilyen találkozó, mert mégis mit mondtam volna, hogy miért néz ki úgy S, ahogyan kinéz? Nem mondhattam, hogy nem a barátom, csak a "kliensem" és beteg, azért ilyen.
Minden igyekezetem ellenére feszengtem, nehogy magyarázkodnom kelljen.

Lekezeltnek, megszégyenítettnek éreztem magamat akkor is, amikor S anyukája folyton kioktatott. Vagyis a velük való heti kétszeri közös programok folytonosságot adtak annak, hogy ne tudjak elmozdulni a szégyen szintjéről.

Ehhez hozzájött a "házinéni" - pontosabban megnyilvánulásai alapján nyugodtan mondhatom a "házisárkány" - agresszív, lekezelő viselkedése, az alattam lévő arabok megnyilvánulásairól nem is beszélve.
Nem haragszom egyikükre sem, érdekes kihívás volt.
Most döbbentem rá, hogy miért maradtam évekig ezen a szinten annak ellenére, hogy olyan sokat dolgoztam magamon.

Ahhoz azonban, hogy teljes mértékben magam mögött hagyhassam ezt a szintet nagyon fontos volt tisztázni, hogy mikor hangoltam rá először, mikor vált szokásommá, hogy erről a szintről kapjak energiát. Igazából erre "véletlenül" jöttem rá.

Pár napja közvetítettem egy iskolai program kapcsán néhány felvidéki magyar iskola igazgatója és magyarországi ismerőseim között. A mellettünk lévő városka iskolájában hamar végeztünk és a testvéremre vártunk, hogy elvigyen bennünket Kassára. Volt még egy óránk, amíg húgom befejezi a munkáját, így egy hirtelen ötlettől vezérelve azt javasoltam, hogy menjünk el az én régi iskolámba. Ott érettségiztem, és egy évig ott voltam nevelőnő.

Amikor a bejárathoz értünk, kezdett elszorulni a torkom, begörcsölni a hasam. Tudatosítottam, hogy 26 éve nem léptem át az iskola küszöbét, még az érettségi találkozókra se mentem el. Közben eszembe jutott az is, hogy miért.

Amikor eljöttünk az iskolából - ahol amúgy nagyon sikeres tárgyalást folytattunk - döbbentem rá, hogy honnan ered az az esemény, amely a szégyen szintjére taszította sorsom alakulását.
Kilenc éves gyerekeknek voltam a nevelőnője, ahol a fiúk gyakran intézték el a vitáikat verekedéssel. Épp egy szünetről tértem vissza, de már a folyosóról is jól hallatszott a csata zaja. Hiába léptem be a terembe, a viaskodók agya elborult a méregtől és nem vettek észre, pedig a többiek síri csendben felálltak, hogy köszöntsenek.

A szemem ugyan felfogta a négy csatározó fiút, de közben a többiek ijedt arcát is észleltem.
Az a fiú, akit a másik három üldözött, segítségkérőn felém szaladt. Én védelmezőn el is kaptam, de a többiek ütlegelték tovább még a kezeim között is.
Megpróbáltam szétszedni őket. A három fiúból az egyik szerencsére észhez tért, és megállt távolabb. A másik a földre vetette magát és püfölte a padlót, míg a harmadikat a jobb kezemmel tartottam távol az üldözött fiútól, akit a bal karommal öleltem át.
Nehéz volt egy osztálynyi figyelő gyerek előtt uralni a helyzetet, miközben a tenyerem alatt éreztem, hogy milyen hevesen ver a fiúk szíve.
Aztán lassan kezdtek megnyugodni az érintésemtől, én pedig inkább beszéltem hozzájuk, mint kiabáltam.

A földön fetrengő fiúra már nem maradt üres kezem, így a lábammal értem hozzá, hogy rábírjam a felállásra.
Igazából fizikailag lehetetlen lett volna a lábammal nagyobb nyomást kifejtenem, mivel épp elég volt a másik két gyereket lefogni. Egy hirtelen mozdulat a lábammal valószínűleg az egyensúlyom elvesztésébe került volna.
Mindenesetre, ahogyan a fiú derekához értem az felüvöltött, mintha az érintésem fájdalmat okozott volna neki.
Aztán a kedélyek szépen lassan lecsitultak. Az üldözöttről kiderült, hogy ő volt a provokatőr, megbeszéltük a történteket, és folytatódott a napunk a szokásos menetrend szerint.

Azt hittem, sikerült megoldanom a helyzetet. Másnap aztán kiderült, hogy tévedtem.
Amikor szóltak, hogy menjek az igazgatói szobába, már sejtettem, hogy baj van.
Amikor beléptem az irodába ájtatos arccal ott ült a földön fetrengő fiú, mellette a szülei felháborodott arckifejezéssel és az igazgató is szigorúan nézett rám.
Megmutatták, hogy ahol "megrúgtam" a gyereket, milyen hatalmas kék folt keletkezett.
A döbbenettől szólni se tudtam. Tudtam, hogy NEM RÚGTAM MEG!
Bármennyire is hegyes volt a csizmám orra, az érintéstől nem keletkezhetett ekkora sebesülés.
Mivel az osztály is igazolta, hogy látták, amint a fiúhoz ért a csizmám, nem volt esélyem a védekezésre.
Pedig ez a gyerek a kedvenc tanítványom volt! Nem értettem, hogyan fordulhatott ez elő.

SZÉGYEN és KIREKESZTÉS.
Mivel mindez az év vége felé történt, a szerződésemet nem hosszabbították meg.
Évekig bántott a dolog, nem értettem, hogyan kerültem ilyen helyzetbe.
Ha legalább megrúgtam volna a gyereket, akkor vállalnám érte a felelősséget, de így???
Mi alól oldozzam fel magam, ha nem tudom mit tettem?

Körülbelül öt éve kaptam meg a választ, de az összefüggéseket csak most értettem meg.
Hipnózisban visszaidéztük az eseményeket. Lassítva újra láthattam a jelenetet, hogy mi történt akkor, amikor az osztályba léptem.
A nagy zűrzavarban észrevettem, hogy a "sérült" fiú nem jól vette be a kanyart, és csúnyán nekiszaladt az asztal sarkának. Mondanom sem kell, hogy az asztal sarka éppen ott vágott bele, ahol állítólag én megrúgtam. A harc hevében a gyerek nem is észlelte a fájdalmat, csak akkor, amikor szerencsétlenségemre épp a sérült területen hozzáértem a csizmámmal. A fájdalom keletkezését pedig beazonosította az én érintésemmel. Arra, hogy mi volt előtte, nem emlékezett, csak arra, hogy akkor kezdett el fájni, amikor hozzáértem.
Tulajdonképpen nem hazudott, csak azt mondta el, ahogyan ő látta a dolgokat.
Az osztály is úgy látta, hogy én okoztam a fájdalmat, hiszen akkor jajdult fel.
Az iskola igazgatója is a látszat alapján rúgott ki, és a szülők is a látszólagos események alapján ítélkeztek fölöttem.

Három napja sikerült a dolgok helyretételét elindítanom. Találkoztam azzal a volt kolléganőmmel, akinek a fia is szemtanúja volt az eseményeknek, aki szintén az én osztályomba tartozott.
Mellesleg ő volt az egyetlen pedagógus az épületben, aki anno a kollégám volt, és a feloldozásomhoz is éppen ő volt a legmegfelelőbb, mert egyszerre képviselte a kollégákat és a szülőket is.
Elmondtam neki a történetet - nem emlékezett már rá -, de nekem megkönnyebbülést okozott, hogy végre helyrerakhattam a történteket.

Amikor hazaértem, az első dolgom az volt, hogy rákeressek, van-e még olyan esemény a múltamban, ami visszahúzhat a szégyen szintjére. Sajnos a tesztelés azt mutatta, hogy igen.
Nosza, megkértem a többieket, hogy segítsenek kitesztelni az eseményeket.

Ha megoldunk egy problémát, pontosabban, ha sikerül kitörülnünk az energiakészletünkből a lenyomatot, akkor az még nem jelenti automatikusan azt, hogy végleg lekerültünk az adott szintről. Meg kell keresni az első olyan élményt, amikor ráhangolódtunk az adott energiára, és csak ha gyökerestől kiirtjuk az adott energiát, akkor lehetünk biztosak abban, hogy többé már nem fogunk hasonló eseményeket bevonzani.

18 évesen a kultúrközpont igazgatónőjének neveztek ki - három kultúrház, mozi, zeneiskola, könyvtár stb. Akkor még nem is bírtam felfogni, hogy mekkora feladat.

Én könyvtárosnak jelentkeztem, de mivel az igazgatói posztot senki sem akarta elvállalni, így rám sózták.
Rengeteg volt a könyvelési munka, amit szintén nekem kellett megcsinálnom.
Volt hat állandó és hat másodállású beosztottam, plusz a zenekar. Valószínűleg a tudatlanságom volt az oka annak, hogy bele mertem kezdeni. Sajna segítséget mindig csak ígértek, a valós támogatás azonban csak nehezen érkezett.

Már ott dolgoztam több mint egy éve, amikor költségvetési ellenőrzést kaptunk. Nem mondom, kissé berezeltem a szedett-vedett könyvelésem miatt, de tudtam, hogy nagyjából mindennek rendben kell lennie.
Amikor a mogorva öregúr átnézett pár könyvet, elkezdett dünnyögni az orra alatt, hogy ebből vádirat lesz. Nem mondott semmi konkrétat, csak folyton azt hajtogatta, annyi sok a csalás, hogy bíróság elé fog kerülni a dolog.
Otthon faggattak a szüleim, hogy mi az, amit kitettem, de nem tudtam válaszolni, mivel a lelkiismeretem tiszta volt.

Amikor elmentem egy buliba, amit a járási vezetőség a népművelők számára rendezett és önfeledten szórakoztam, az egyik vezető mindenki előtt rám szólt, hogy "Te csak ne nagyon örülj, rád bírósági tárgyalás vár!"
Mondanom sem kell, hogy a megvető stílusától nagyon nyomorultul éreztem magam, és nagyon megalázó volt a kollégák szemébe nézni.
Azt kellett hallgatnom, hogy miért vagyok ilyen nyugodt, miért nem vagyok ideges?
Mindig visszakérdeztem, hogy "Ha ideges leszek, akkor jobb lesz?" Én nem tettem semmi rosszat, nem érzem, hogy félnem kéne.
A kirekesztés, a megalázás persze nagyon rosszul esett, és szégyelltem magam azért, mert anyukám is nyomorultul érzi magát, amikor az utcán rákérdeznek a történtekre.

Amikor eljött az ellenőr beszámolójának az ideje, már az egész falu ujjal mutogatott rám, mint valami szégyellni valóra. A gyűlésen megjelentek a falu előkelőségei, az üzemek igazgatói, a tanács, a párt vezetősége, és elkezdődött a vádirat ismertetése.

Az első sikkasztásgyanús számla 1983...
Itt közbe szóltam, hogy elnézést, én ott még gimnazista voltam...
Az ellenőr kissé meghökkent, hogy neki senki nem mondta, hogy az elmúlt 5 évből, amit ellenőrzött, csak az utolsó évben volt szerencsém az igazgatói posztot betölteni.

Aztán folytatta tovább, és sorra olyan dolgokat hozott elő, amelyek abban az időszakban keletkeztek, amikor én még iskolába jártam.
Az utolsó évre csak apróságokat talált. Kiderült, hogy nem írtam alá mindenhol, ahol kellett volna - így három nap alatt legalább ezerszer kellett leírnom a nevemet -, de ez volt az összes bűnöm.

Természetesen nem kért elnézést senki sem a rágalmazásért. A környéken azonban elterjedt, hogy csaló vagyok, és már nem lehetett visszacsinálni. Nem mehettem oda mindenkihez, hogy hahó, tévedés volt, én még iskolás voltam, amikor az észlelt hibák keletkeztek!

Megvetés - szánalom - szégyen - megaláztatás - kirekesztés.
Nem volt semmi a kezemben, hogy ezt a traumát semlegesítsem. Egyszerűen lehetetlen volt feldolgozni ezt a szégyent. Nem volt más eszközöm, csak az, hogy minél előbb elfelejtsem a történteket.
A fel nem dolgozott érzelmek később teret követeltek maguknak, és újra meg újra úgy alakították a sorsomat, hogy ne hagyhassam figyelmen kívül őket.

Sokáig tartott, amíg végül rátaláltam az eredeti okra, ami a szégyen szintjére taszított. Ez volt tehát az az esemény, ami ráhelyezett egy olyan energiaspirálra, ami évtizedekre meghatározta a sorsomat.
Hiába jártam jósokhoz, asztrológusokhoz, hiába volt a jobbnál jobb lehetőségek ígérete, ez a szint nem engedte a megvalósulást. Hiába volt az ezernyi stressz oldás - ami leginkább abban segített, hogy egyre jobban viseljem a kudarcélményeket -, a sorsomat nem engedte beteljesülni.

Szerencsére már régen megértettem, hogy nem okolhatok senkit sem a kudarcokért, csakis saját magamat. Az égiek legalább négy éve küldtek folyamatosan arra a bizonyos A4M tanfolyamra, de mindig akadtak kifogásaim.

Tavaly, amikor végre eljutottam, a sors megint közbeszólt, mert éppen akkor halt meg az édesapám, és kénytelen voltam otthagyni a tanfolyamot, de így is sokat tanultam.
Az idén végre összejött, és kezdek eligazodni azon, hogy mi miért történik.

Én vagyok a felelős a sorsomért, az angyalok csak terelgethetnek, nem oldhatják meg helyettem a problémákat.
Ez a szint, amiről írtam, csak a társadalmi helyzetemet, a nemzetközi sikereimet blokkolta. Az élet egyéb területein más energiák blokkolnak, most azokon dolgozom.


A következő szint a BŰNTUDAT szintje

Gyűlölködő istenszemlélet, az élet gonosz, az érzés vádolás, a viselkedés rombolás.
Ezen a szinten tartózkodik Európa lakosságának, pontosabban a volt szocialista országok lakosságának a 80%-a. Aki nem ezen a szinten van, annak a környezete tartózkodik itt, és folyamatosan maga mellé akar húzni mindenkit.


Kedves Olvasóm!
Mekkora esélye van annak, hogy Önre nem hat ez az energia?

Akik ezen a szinten tartózkodnak, azok folyton panaszkodnak, folyton másokat szidnak a kialakult helyzetért. Nem is lehet ma már anélkül BKV-n utazni, hogy ne lennénk fültanúi valamilyen politikusok elleni gyűlöletbeszédnek!
Folytonos panaszkodás és vádaskodás nélkül magyar embert már el sem lehet képzelni!
Ehhez még ott vannak a nagy "nemzetőrök", a fanatikus nacionalisták, akik folyton valaki ellen hergelik a népet.

Nem lehet fejlődést elvárni egy olyan országban, ahol az emberek ezen a szinten tartják magukat akár tudatosan, akár tudat alatt. Innen elmozdulni csakis akkor lehet, ha végre mindenki, de legalább azok, akik azt hiszik magukról, hogy magasabb szinttel rendelkeznek - és ez is csak a tudatos szinten van így, a tudatalatti sajna erről a Bűntudat szintről küldi tovább a jeleket - dolgoznának végre magukon!

Az évek során rengeteg technikát megismertem, de egyikük sem olyan hatásos, mint a már említett elme akupunktúra. Persze ez sem tesz csodát pár nap alatt, különösen akkor, ha a klienseim saját maguk szabotálják a haladást. De legalább van végre egy olyan módszer, ami sok mindenre választ ad, és megoldást kínál.

Rengeteg történetem van minden egyes szinthez akár saját életemből, akár a klienseiméből. A későbbiekben olyan formában írok majd róluk - és egyben gyűjtöm is ezeket -, hogy például Történetek a Bűntudat szintjéről, vagy Történetek a Harag szintjéről.

Most közzé teszek készülő regényemből egy részletet, amely a tudatszintekről szól, ezzel is segítve Olvasóimat, hogy jobban értsék, miként is zárjuk be saját magunkat az ítélkezéseink révén.

Ez a módszer egyébként jól alkalmazható Skypon keresztül is. Ezzel azok számára is lehetővé tettem az elmozdulás lehetőségét, akik külföldön vagy vidéken élnek, és nem tudnak hozzám eljönni.



* Részlet a könyvből:

Hirtelen valami nyálkás anyagban landolok.
Csúszós, tapadós és meglehetősen kellemetlen szag vesz körül.
Hirtelen nem is tudom, hogy a félelem által totálisan leizzadt testemnek van ilyen szúrós szaga, vagy a közeg ilyen "félelem" szagú.

Nem látok, nem hallok semmit, a trutymó teljesen ellepi a testemet.
Valahogy mégsem érzek talajt, mintha folyamatosan süllyednék.
Egyre jobban elönt a kétség a helyzetemet illetően.
Lehet, hogy én leszek az első ember, aki fizikai test nélkül belefullad valami kétes anyagba?
Egyre lejjebb és lejjebb zuhanok.

Hirtelen elönt a felháborodás érzése!
Hol van ilyenkor Isten? Naná, hogy számára teljesen közömbös vagyok!
Igazából már nekem is közömbös, hogy egyáltalán figyel-e rám!
Ha őméltósága nem értékeli a teljesítményemet, akkor majd máshol próbálkozom!
Még hogy "mindenható"!
Állítólag egyszer már sikerült túljárnom az eszén, akkor miért ne sikerülne még egyszer?!
Valamelyik alsóbb szférába kerülök?
Na és, én akkor is különb vagyok mindenkinél, majd úgyis bebizonyítom!

Nna!
Mintha valami változna, nem tudom megmondani, hogy pontosan mi, de határozottan most valami mást érzek.
Hirtelen elönti az agyamat a harag.
Kikérem magamnak ezt a bánásmódot!
Még nem tudom hogyan, de egyszer bosszút állok mindezért a megpróbáltatásért, amin most át kell mennem!
Mit képzel magáról Augusztusz?! Hogyan jön ő ahhoz, hogy engem utasítgasson!
Ó, hogy gyűlölöm őt, és minden szánalmas segédet, aki körülveszi!
Ha most itt állna velem szemben, tutira behúznék neki egyet! Mindjárt kiderülne ott marad-e az a jóságos bárgyú grimasz az arcán, ha neki megyek!

Mi a franc ez?
Már megint lejjebb kerülök, mintha ez a közeg sűrűbb lenne, mint az előző.

Istenem, hogy én mennyire vágyom most egy meleg illatos habfürdőre!
Persze ezt sem kapom meg, már teljesen hozzászoktam, hogy folyton megtagadják a kívánságaimat.
Még a legemberibb vágyaimat sem teljesítik!
Mégis, nekem miért nem jár egy rendes pasi, aki szeret, és egy kicsit oltalmaz engem?
Sóvároghatok én bármennyit, az élet tele van csalódással, és csakis olyan pasik találnak rám, akikben folyton csalódnom kell.
Úgy érzem magamat, mint egy életfogytiglanra ítélt rab, aki nem remélhet soha semmilyen változást.

Már megint egy zökkenő érzés, és ismét változást észlelek.
Nagyon félek!
Mi jöhet még?
Mi fog történni váratlanul, milyen ijesztő élményben lesz még részem ebben a közegben?
Milyen jó lenne most otthon bezárkózni a szobámba!
Nem mennék soha sehova sem.
Még a legközelebbi barátaimat sem engedném be az ajtón.
Hagyjon mindenki békét, egyedül akarok lenni saját magammal!
Babusgatni akarom saját félelmeimet, nyalogatni sebeimet!
De itt még azt sem engedik, hogy felidézzem az otthonom biztonságát, mert már megint sűrűbb a közeg körülöttem.

Egyre jobban lassul a mozgásom, egyre nehezebben tudok mozogni.
Hirtelen elönt a szomorúság.
Hihetetlen, hogy milyen tragikus az én életem!
Nekem soha sem sikerül semmi, minek is próbálkozzam!
Mások bezzeg! Nekik lehet, őket szereti Isten, de rólam megfeledkezett.
Én nem vagyok neki elég jó, sohasem tudok a kedvében járni.
Már mindenem odaveszett, reménytelen, hogy az én életem valaha is rendbe jöjjön.
Már sosem leszek az, aki egykoron voltam, odaveszett az ifjúságom és vele a jövő ígérete.
Én már csak a végzetemet várom!
Lehet, hogy el is érkezett, mert egy nagy puffanással belezuhanok egy még sűrűbb közegbe.

Most már teljességgel elmondhatom, hogy Isten kárhozatra ítélt engem, fölösleges reménykednem, hogy valaki a segítségemre siet.
Kétségbeesésemben arra az elhatározásra jutok, hogy feladom az egészet.
Nyilvánvaló, hogy nem tehetek semmit sem. Behunyom a szememet, és abbahagyom a kapálózást.
Karom, lábam, az egész "alig" materiális testem ernyedten lebeg a semmiben.
A fejem hátra bicsaklik.

Hirtelen valami erő hirtelen hasra fordít, és én arccal előre beleesek egy az előzőnél is sűrűbb közegbe. A szag, ami éppen elönti a szaglószervemet, ha lehet, az előzőnél még kellemetlenebb.

Valaki nagyon gyűlölhet engem!
Mindig is tudtam, hogy a világ gonosz, és soha sem várhatok semmi jót.
Mindenki csak magával törődik, az emberek nem számíthatnak egymásra.
Daniel is! Hogy lehetett olyan önző, hogy a testvérén kívül nem árulta el senkinek sem a páncélajtó kódját!? Pedig én mindent megtettem értük! Feláldoztam az ifjúságomat, az egész életemet, teljes odaadással dolgoztam az ő sikereikért, és tessék, ez a hála!
Ha még egyszer a laborban lehetnék!
Esküszöm, elégetem az összes átkozott jegyzetet, hogy ne is emlékeztessenek arra, milyen bolond voltam, amikor olyan embereknek dolgoztam, akik nem becsültek meg, nem tiszteltek meg a bizalmukkal!
Pedig én mennyire szerettem őket! De azt hiszem, ez nem volt kölcsönös!

Tessék, amiben eddig voltam úgy látszik nem volt elég rossz, most valami újabb szarban landolok!
A bűze most már tényleg elviselhetetlen!
Olyan sűrű és kemény, hogy úgy érzem, mintha befalaztak volna.
Micsoda szégyen, hogy így végeztem! Még jó, hogy nem lát senki a szeretteim közül, mert ennél megalázóbb helyzetet el sem tudnék képzelni.
Isten megvet engem és kirekesztett a rendszerből.
Mi jöhet még? Remélem a teljes megsemmisülés!

Kiürítem a gondolataimat, nem akarok emlékezni, nem akarok érezni, nem akarok se látni, se hallani.
Még akarni sem akarok, csak engedem, hogy vesszen, aminek vesznie kell.
Már érzem, itt a vég.
Az agyam teljesen eltompul, nem érzem a végtagjaimat, nincs igényem semmire és senkire.
Elmerülök a nagy semmiben és elenyészek.

Aztán hirtelen vakító fény tör rám!
Izmaim visszanyerik rugalmasságukat.
Hallom, ahogyan a szívem újra diktálja a tempót a szervezetemnek.
A levegő friss és üde némi fa és olaj illattal.
Elmém szomjazik a további ismeretekre.
Arra eszmélek, hogy egy iskolapadban ülök.
Fogalmam sincs, hogyan kerültem ide, de örömmel tölt el, hogy ismét érzékelek mindegyik érzékszervemmel. Kivéve persze az ízeket, de azt is bepótolhatom.
Megnyalom a padot. Háát, nem volt jó ötlet, az íz behatárolhatatlan, de határozottan kellemetlen.
Nem baj, legalább íz.

Körbenézek. Úgy a huszadik század közepe táján lehetünk, legalábbis a berendezés stílusa ezt sugallja.
Még jó, hogy annak idején "szovjet film funklub"- tag is voltam, így emlékszem erre a dizájnra.
Hát igen, olajos padló, olajkályha, kényelmetlen székek és egyszemélyes padok, nehogy lesni lehessen a szomszédról.
Hatalmas fekete tábla, fehér kréták és sárga szivacs a szegélyen.
A falakon körös-körül híres fizikusok fekete-fehér portréi lógnak.
Érdekes, mindegyik ismerős, de egyiküknek sem jut eszembe a neve! Pedig mindegyikükről tanultam.

A hátam mögött felfedezek egy arcot, melyhez nevet is tudok társítani. Einstein néz le kaján vigyorral és szanaszét álló hajjal az osztályra. A sok zseniális gondolat, felvillanyozó személyisége a haja állagán is megnyilvánult.

Nyikorog az ajtó, érkezik valaki.
Előre fordulok.
Egy idősebb úr lép be rajta, hirtelen nem is tudom kihez van szerencsém, de az arcvonásai nagyon ismerősek.
- John Eccles vagyok - mondja.
- Igen, Sir!
- Hagyjuk a titulusokat kedvesem, ez a rang a Földön volt fontos, adott némi plusz odafigyelést, egyébként nem volt rá igényem. Itt elég a nevem, amin bemutatkoztam. Tudod, ki vagyok.
- Hát persze! - és felmondom szó szerint a definíciót, ami minden tankönyvben megtalálható.
- Hát igen... - mondja Eccles kissé zavartan. - A Földön még mindig a lexikális tudás áll az első helyen, azt favorizálják a komplex gondolkodás helyett.
Ezt nem Neked szántam kedvesem, csak úgy kiszaladt a számon.
Tudom, TE teljességgel vagy megáldva, tudatosan használod az agyadat.
Nagyon örülök neked, érzem, jól kijövünk majd egymással.

Nagyon csodálkozom, hogy azok után, amilyen szörnyű gondolataim támadtak az előbb, nem csak méltónak tart arra, hogy egyáltalán szóba álljon velem, de még a munkatársaként is tekint rám! Ez nagyon megtisztelő. Biztos, hogy megérdemlem?

- Hé-hé! - szól rám. - Én is hallom a gondolataidat!
Amin az imént átmentél, az szükségszerű volt. Minden embertársad átmegy rajta, mielőtt megkapná a szféra besorolását.
Amin átmentél az egy olyan energiamező, amit az emberek a saját negatív gondolataikkal, negatív cselekedeteikkel termeltek ki.
Régi korokban, amikor a vallás még a hitre tanította az embereket, akkor még nem hatalmasodott el ennyire ez a közeg. A bűnösök meggyónták a vétkeiket, a lelkipásztorok Isten nevében feloldozták őket és azáltal, hogy az emberek elhitték, hogy Isten megbocsátott nekik, képessé váltak arra, hogy megbocsássanak saját maguknak is.
A megbocsátás a létező legmagasabb vibráció!
A megbocsátás energiája a negatív rezgéseket megtisztítja, és magasabb szintre emeli.
Sajnos a megbocsátás képessége kiveszőben van a Földön. Egyre nehezebb energiák lengik körül az embereket a saját maguk által gerjesztett negatív emócióik által.
Emberek milliói élnek gúzsba kötve a saját ítélkezéseik miatt. Különböző gyógyító energiákkal dolgozó embertársaitok megpróbálják ugyan leszedni ezeket az energiákat, de az átalakításukhoz egyedül már kevesek, így azok ide kerülnek. Itt gyűlik, gyülekezik az a sok negatív energia. Lassan már fekete lyukat kell létrehoznunk a megsemmisítésére.
Félő, hogy ha nem kap észbe az emberiség, az egész földi rendszer odavész.
De mit beszélek!
A félelem is negatív energia, és én hiszek benne, hogy még van jövője az emberiségnek!
Azért vagyok itt.
Az álmaikon keresztül mutatom meg a társaidnak, hogy hol és mikor tértek ki saját életfeladatuk alól negatív érzéseik miatt.
Ki-ki, éppen amelyik szinten tartózkodik, azt az energiát táplálja. Erre a nagy tartályra csatlakozik, és folyamatosan fenntartja torz világnézetét egészen addig, amíg nem találkozik egy olyan személlyel, aki ebből kibillenti.

Látom nem érted.
Ha egy helyzetet például ijesztőnek, negatívnak érzékelsz, ha valakivel csúnyán összeveszel, akkor az a természetes reakció, hogy igyekszel elfelejteni az esetet. Az "elfelejteni" viszont nem azonos az elengedni, megérteni állapottal.
A negatív emóciók ilyenkor bekerülnek a tudatalattiba, de attól, hogy tudatos éned már nem emlékszik rá ezek az érzések még teret követelnek maguknak és folyton olyan eseményeket vonzanak be, amivel újra és újra felszínre kerülnek.

Sok ezoterikus irányzat tudja kezelni az aktuális problémát, de mivel a negatív események folyton ismétlődnek, ezért a többség idővel feladja, hogy valaha is változni fog valami.
A lényeg tehát az, hogy azt a pontot kell megtalálni, amikor az illető először csatlakozott az adott szintre.
- ??????
- Szerintem, ha mondok példákat, akkor megérted. Előbb azonban még elmagyarázom, hogyan tudjátok befolyásolni a sorsotokat.
- ???????????????
- Az agyatok éjszaka hullámokat bocsát ki. Ezeket a hullámokat fogják egyes embertársaitok és az ébrenléti állapotban annak megfelelően fognak viselkedni, amit éjszaka az agyatok üzent nekik. Igen ám, de mi az, amit az agyad üzent? Hát pont azt, amit éber állapotban elnyomsz!
Ha például valaki kimondatlanul fél attól, hogy a partnere meg fogja csalni, akkor mivel a partner agya fogja a hullámokat - az agy pedig nem tud különbséget tenni az érzelmek között, csak az információval dolgozik -, ezért ha az a sugallat, hogy „meg fog csalni, meg fog csalni”, akkor ezt utasításként éli meg, és automatikusan teljesíti.
De nézd meg az osztálytársaid példáját!
- ?????
- Bocsánat, elfelejtettem, hogy csak a saját dimenziódat érzékeled, pedig tele az osztály, hidd el. Itt most összesen 16 dimenzió van.
Ti emberek – mondhatnám mi, hisz én is voltam ember, de már visszakaptam korábbi adottságaimat - csak három dimenziót érzékeltek. Itt most még szintén csak annyit, de hogy melyik hármat az attól függ, hogy melyik energiatartományban mozogtatok a legtöbbet a földi lét során.
Tehát ha te csak az 1-2-3 kiterjedését érzékeled, akkor azt, aki 5-6-7 vagy bármelyik másik három kombinációjában létezik egyáltalán nem is érzékeled.
Ha legalább az egyik dimenziótok összeér, akkor úgy érzed, mintha valami erős energia lenne melletted. Ha legalább két dimenziótok találkozik, akkor átveszed a gondolatait, érzéseit.
- ???????
- Erről most nem mondhatok többet neked. Még nem érted el azt a szintet, amikor ez a tudás megnyílik a számodra. Egyelőre nézzük a földi példákat!
A bal oldaladon egy olyan hölgy ül, aki a Földön a SZÉGYEN energiáját engedte áramolni. Nyomorultnak, szánalmasnak érezte a sorsát. Mindig megalázták, kirekesztették, azt hitte Isten megveti őt. Rengeteg munkájába került - meg rengeteget melózott érte a saját őrangyala is -, hogy végül híres íróvá válhasson, de előtte... Nézd csak!

Hirtelen, mint egy képernyőn, megjelenik előttem egy film.
Igen, most már a nőt is látom, szőke göndör haja van, kissé kerekebb alkat.
Látom, ahogy egyes kiadók anélkül, hogy akár egy pillantást is vetnének a könyvére, mennyire lekezelik, milyen lenézően viselkednek vele.
Később a sors összehozza egy nagyon gazdag férfival, aki filmet akar forgatni a könyvéből, de mielőtt a szerződés létrejönne, a férfi szívinfarktusban meghal, az örökösei pedig hallani sem akarnak a tervezett projektről.
Felfigyel a nő intelligenciájára egy tévécsatorna is. Az újságok meghirdetik a nő történetei alapján az érdekes témákat felsorakozató műsort, de sugárzás előtt öt nappal a csatorna tönkremegy, és az anyag nem kerül adásba. Nagyon kínos a számára hogyan magyarázza meg az ismerőseinek, akik a készülékek előtt várták az adást, hogy hová lett a beharangozott érdekesség.
Végre lesz egy érvényes szerződése egy kiadóval. A kéziratot a kiadó tulajdonosának a felesége veszi gondozásba. A könyvnek szeptemberben kellene megjelennie, de nyáron a férfi becsajozik és feleségével különválnak. A feleség közli, miért foglalkozzon ő a könyvvel, a férjéé a kiadó. A férj szerint minek foglalkozzon ő a könyvvel, a volt neje írta alá a szerződést...
Szóval, szánalmas egy élet, szégyen, megaláztatás és kirekesztés mindenhol.
Sokáig tart, amíg megérti, csakis saját magát hibáztathatja a sorsáért, hiszen azt kapja vissza, amit félelmei, alacsony önbecsülése által kisugároz a világba.
Végül csak összejön neki a világhír. Itt is most csak azért van, mert mindenki számára kötelező ezt az osztályt kijárni.

- Akkor, amiket éreztem, azok nem az én érzéseim voltak, hanem az az energia váltotta ki, amin éppen áthaladtam?
- Látom, kezded érteni. Nézd a következő szintet, ami a BŰNTUDAT!
Na, erre a szintre zárják be magukat a legtöbben Európában!
Évezredek során a rengeteg háború ahhoz a meglátáshoz vezetett, hogy a világ gonosz. Az emberek folyton egymást vádolják, és állandóan le akarják rombolni azt, amit mások felépítettek.
Szegény politikusok!
Félre ne értsd, nem sajnálni akarom őket, csak megértetni, hogy nehéz egy szép új világ létrehozása akkor, amikor a lakosság 80 százaléka gyűlölködik és rombolni akar.
Nézd!

Egy villamos belsejét látom. Próbálok koncentrálni, hogy merre járhatunk, és mik lehetnek azok az emlékművek, amiket a villamosból látok.
- Budapesten vagyunk - mondja Eccles -, de kapcsolhatok máshova is, szinte minden európai nagyvárosban ezt hallanád.

A szavakat nem tudom kivenni pontosan, inkább az érzékeim fogják fel, hogy miről van szó.
Az emberek szidják a politikusokat, az új kormányt, közben megállapítják, hogy a régi sem volt jobb. Legalább abban egyet értenek, hogy egyik politikus sem fog jót hozni, mert mindenki csak a maga malmára hajtja a vizet. Az új kormány pedig mindig megsemmisíti az előző kormány rendeleteit.
Igaza van Johnnak. Nehéz lehet újat létrehozni ott, ahol az emberek csak rosszindulatot vetítenek egymásra. Nem is csodálom, ha végül mindig rosszabbra fordulnak a dolgok, amikor az emberek egyre csak azt várják el egymástól, hogy átverjék őket. Az állandó számonkérés, vádolás, panaszkodás energiájában eleve megfullad mindennemű jóakarat. Pedig a magyaroknak a himnuszuk is úgy kezdődik, hogy "Isten áldd meg a magyart!"
Lehet, hogy a magyar nép magát Istent is gonosznak látja?
Akkor ne is várjanak pozitív változásokat.

- Igen - mondja Eccles -, szükségszerű volt a "Nagy Magyarország" feloszlatása, mivel a magyarok romboló energiája tudat alatt már évszázadokkal ezelőtt befolyásolta Európa eseményeit. Fontos volt, hogy az elszakadt országrészekben maradt emberek vegyes házasságaikkal kissé felfrissítsék a magyarok negatív gondolkodását. Sajnos, Isten ezen terve egyelőre nem lett sikeres.

Lássuk következő szintet! Ez az APÁTIA.
Aki ezen a szinten van, az azt hiszi, hogy kárhozatra ítélték.
Az életet reménytelennek látja, és állandó kétségbeesése végül oda vezet, hogy feladja.
Erről a szintről most nincs itt senki, de a lényeget érted.
Általában azok kerülnek ennek az energiának a fogságában, akik annyira, de annyira meg akarták mutatni a világnak, hogy mennyit érnek, de sehogy sem sikerül nekik.
Többnyire az intellektuális réteg kerül ebbe a csapdába, amikor azt hiszi, hogy a magasabb képzés automatikusan magasabb szintre is emeli, de végül fel kell adnia a meggyőződéseit, ha változtatni akar a sorsán.
Ezeknek az embereknek nagyon nehéz segíteni, mivel már nem tudnak hinni senkiben és semmiben, és előre feladnak minden próbálkozást.

A következő szint a BÁNAT
Az elmúlt 600 év során az amerikai kontinensre érkezettek egy része folyton amiatt bánkódott, hogy el kellett hagynia a hazáját, és siratta a régen volt dolgokat.
Az őslakosok évezredeken keresztül harmóniában éltek a természet szellemeivel, de a rájuk törő fehér ember magával hozta negatív gondolatait és korlátait.
Az indiánok siratják régvolt életüket, siratják a földjeiket, szabadságukat, a fehér ember kegyetlenségét, ahogyan a természettel bánik. A fel nem dolgozott emóciók pedig tovább öröklődtek generációkon át, így az amerikai kontinens lakosságának több mint fele ezen a szinten éli az életét. Megvetőek, lenézőek a régi kontinens iránt, az indiánok a fehéreket, a fehérek pedig az indiánokat nézik le. A sorsot mindannyian tragikusnak látják, állandóan sajnálkoznak, és reménytelennek látják a jövőt.

- Ez most akkor rám is vonatkozik? Az én jövőm is reménytelen?
- Hé! Hé! Mit csinálsz? Ha reménytelen lennél nem kaptál volna engedélyt arra, hogy végig csináld az utadat. Ne félj, mert a félelem a következő szinthez köt.

Egyre több embernek van valamilyen fóbiája azért, mert a tudatalattijuk éjszaka azt az üzenetet küldi a világba, hogy az élet fenyegető és félelmetes. Állandóan attól tartanak, hogy Isten majd megbünteti őket valamelyik rossznak vélt cselekedetükért. Folyton szoronganak emiatt, és inkább visszahózódnak, nehogy valami rosszat tegyenek, ahelyett, hogy szabadon élveznék az életet.
Egyébként ezeket a szinteket David R. Hawkins kolléga alkotta meg zseniálisan. Vele szerintem még találkozol a felsőbb szférákban.
Korábban is voltak - mármint szintek, de nem voltak az emberek ennyire bonyolultak, amikor még hittek. A szükség alkotta meg ezt az új rendszert a Földön azért, hogy az emberek megértsék saját hibás működésüket. Ezzel a rendszerrel pedig végre mindenki megértheti, hogy a sorsáért kizárólag önmaga felel.
Hiába a jól megtervezett életfeladat, amit megsúg az asztrológiai képlet, vagy a numerológiai számolgatás, már a genetikailag átörökölt torzult viselkedésmintákat is ki lehet iktatni, de ezeket az önként vállalt ínyencségeket, egyénileg bekódolt kihívásokat még csak kevés rendszer tudja kioldani.
Úgy tudom, a Földön van egy doktor, történetesen egy amerikai állampolgár, aki ennek a rendszernek a továbbfejlesztésére szentelte az életét. Sőt, gyakorlati segítséget is tud nyújtani az adott mezőről való elmozduláshoz. De a kilétét magadnak kell majd kiderítened, hogy legyen némi kihívásod ott is.

Jaj nekem! Még ezt a feladatomat sem teljesítettem, máris egy másikat bíznak rám!
Segítség nélkül ezt nem fogom tudni megtenni.
- Miért hiszed azt, hogy Isten megtagadja tőled a segítséget?
Ilyet azok szoktak gondolni, akik a vágy szintjén ragadtak!
Hoppá, most kapcsolok, Te a vágyad miatt kerültél ide!
- ???????
- Kiábrándítónak érezted Danielék nélkül az életet. Sóvárogtál a kód után, és rabul ejtett az a gondolat, hogy csak akkor kaphatod meg azt, amit akarsz, ha magad veszed a kezedbe az irányítást. Azt hitted a világ megtagadja tőled a segítséget, és attól való félelmedben, hogy a munkátok odavész, az agyad szétkapcsolódott, elveszítetted a hitedet és a tisztánlátásodat!

Ha hit nélkül imádkozol, akkor mi nem tudunk segíteni!

Ha meditáció közben fogva tart egy vágy, ha folyton "akarsz" és nem engeded, hogy a dolgok megtörténjenek, akkor hiába töltesz órákat lótuszülésben, fennakadt szemekkel! Semmit nem fogsz látni, maximum azt, amit a félelemorientált bal agyféltekéd kitalál.
Csak akkor van értelme a meditációnak, ha ki tudod kapcsolni a gondolataidat!
A száguldó gondolatok emóciók egész skáláját hívják elő, amelyek csupa olyan képet vetítenek eléd, melyek nem szolgálják az épülésedet. Sőt, csak tovább bonyolítják a helyzetet!
Ami pedig a meditációt illeti, nem a hosszúsága a lényeg, hanem a minősége! Egy perc alatt is feltöltekezhetsz, ha el tudsz mélyedni!
- ?????
- Mondok egy egyszerű példát: Bemész a tengerbe, elmerülsz a habokban. A víz alá buksz, napozol, úszol a háton fekve, gyakorolod a delfinúszást. Két órával később bemegyek érted, alábukom a vízben és kihúzlak a partra. Amikor kijövünk, melyikünk lesz a vizesebb?
Na látod, nem az ott töltött idő a lényeg, hanem a megfelelő alámerülés!

Sajnos, mint mondtam, abba a csapdába estél, hogy azt hitted, ha erősen vágysz valamire, akkor azt meg is kapod.
- Bocs, de eddig azt hittem, hogy vágyni valamire az jó! Hogy erőt és inspirációt ad.
Most akkor ne is legyenek vágyaim?
- Önmagában a vágy még nem baj. Probléma akkor keletkezik, amikor a vágy teljesen eluralja a gondolataidat és megszállottá tesz. Amikor már semmi más nem számít csak az, hogy az az egyetlen gondolat, elképzelés valóra váljon! Közben pedig elmegy az ember mellett az élet. Nem törődik a szeretteivel, a munkájával, az egészségével, mert teljesen rabul ejti a vágya.

Most egy keményebb példát mondok neked. Nézd meg a terroristákat! Egyetlen gondolat uralja az elméjüket, a pusztítás.
Nem lehet őket eltéríteni ettől a szándékuktól sem szép szavakkal, se szerető feleséggel, se gyerekkel, se társadalmi pozícióval. Élnek egy látszat életet, de elméjükben folyton terveket szőnek arról, hogyan csapjanak le az emberiségre.
- Akkor én most egy terrorista vagyok?
- Azért nem ennyire veszélyes a helyzet! Ez egy szélsőséges példa volt.
Veled csupán annyi történt, hogy nem hittél abban, Daniel mindent elrendezett.
Tudtad jól, hogy milyen zseniális elme. Ő előre gondoskodott mindenről, minden eshetőségre számított.
Egyébként a Te helyzeted tényleg speciális, mert azt sem lehet rád mondani, hogy nem hittél volna. A Teremtőbe vetett hited, hogy majd kisegít ebből a helyzetből eddig példa nélküli.
Te sajnos az emberekben nem hiszel. Ez okozza a legtöbb problémádat, és ezért nem engeded magadhoz közel a férfiakat.
Biztos vagyok benne, ha innen visszatérsz, akkor sok minden meg fog változni körülötted.
Azt hitted, hogy az emberek és az Univerzum megtagadja tőled a vágyaidat. Most láthatod, hogy nem így van.

Tudom, sietnél tovább, de még két szint hátra van, amit meg kell beszélnünk.
Mivel itt az idő úgyis relatív ne félj, nem veszítesz semmit vele.

A következő emocionális börtön, amivel fontos, hogy megismertesselek, az a HARAG.
Ez az energia táplálja Ázsia legnagyobb részét.
Bosszúállás, állandó dacos szembeszegülés, gyűlölködés és agresszió.
Nézd meg az ottani népeket milyen agresszívan bánnak a nőkkel, és milyen gyűlölettel beszélnek egymással. Még a normál hétköznapi kommunikáció is olyan, hogy azt hiszed, egymást szidalmazzák.
Nos, ez mind, emiatt az energia miatt van, ez a szint táplálja a viselkedésüket.
Persze a folytonos agresszív energia áramoltatása azt eredményezi, hogy a világ szembeszegül velük - de hát ez is egyfajta próbatétel.

Az utolsó szinthez nem is kell példát mondanom, mivel ezen atmoszférikus kör minden szférájának a lakója tulajdonképpen ezen a szinten tartózkodott földi léte során.
Gőgösek, önteltek és kevélyek.
Közömbösek Isten létezése iránt, és közömbösek embertársaik iránt is.
A többiekre csak azért van szükségük, hogy legyen kit lenézniük, megvetniük. Állandóan csak követelőznek.
Láthattad, a legtöbb természetgyógyász, spirituális nagymester is ezen a szinten éli az életét. Állandóan követelőznek, megkövetelik a tiszteletet.
Egyébként szükségszerű a jelenlétük. A Bűntudat, Szégyen szintjén levő emberek nem is értenék meg, ha valaki szeretettel, elfogadással fordulna feléjük. Túl nagy a szintbeli különbség.
Az öntelt gyógyítókat azonban képesek meghallani, azokra fel tudnak nézni, azokat értik és elfogadják. Ezért híresebbek, sikeresebbek azok a spirituális vezetők, akik a gőg szintjéről gyógyítanak, mert a magasabb vibrációt nehéz azonnal befogadni.

Na de ennyi elég volt azt hiszem, nálam átmentél a vizsgán - egész értelmesen hallgattál, és az már jó. Nem tiltakoztál, nem volt bűntudatod, nem ítélkeztél, tehát én bátorságra ítéllek.
- ????
- A bátorság az az energia, ami eljuttat a felsőbb szintekre.
Isten megengedte neked, hogy megvalósítsd a terveidet. Itt a felsőbb szférákban igent mondtunk a lehetetlen küldetésed lehetőségére, és megkaptuk a felhatalmazást, hogy segítsük utadat.
Most itt az ideje, hogy felébredj!

- Ébredni?
Hol ébredjek?
Mit is mondott a dimenziókról?

Hirtelen tömény rózsaillat tölti el a tudatomat.
Bódít és élénkít a mennyei illat!
Vajon hová hívogat sejtelmesen?