vissza >>

FORREST GUMP

avagy

a rejtőzködő spirituális nagymester

(2007. szeptember 22.)

A minap egy olyan levelet kaptam, amelyben a levél írója számon kérte rajtam, hogy miért reklámozok olyan gyógyító CD-ket, melyek segítenek pozitív irányba megváltoztatni testi-lelki állapotunkat, ha egyszer ’bizonyos tanítások’ szerint „minden meg van írva előre, és ezen nem változtathatunk még akkor sem, ha megfeszülünk”.

 Elsőre kicsit felbosszantott, mivel úgy éreztem, hiábavalóak voltak eddigi írásaim, hiszen íme, ismét valaki járomba akarja hajtani a fejem!

 A fiatalember második levele azonban megnyugtatott, amelyben leírta, hogy ezt azért kérdezte, mert ismer valakit, aki szentül meg van győződve az idézett mondat rendíthetetlen igazságáról, és olvasva az anyagaimat nem tudta eldönteni, melyikünk tanítását fogadja el?

 Nos, erre mondtam, hogy „Íme, ez a szabad akarat!”.

 A levélre küldött válasz után kaptam meg a Forrest Gump DVD változatát.

Mivel annak idején csak moziban láttam a filmet méghozzá cseh nyelven, gondoltam megnézem, milyen az angol párbeszédek magyar értelmezése. Többször volt ugyanis olyan érzésem miután mindkét nyelven megnéztem egy-egy amerikai filmet, hogy mintha nem is ugyanazt a filmet láttam volna. Kicsit másképp forog a magyarul gondolkozók ’kereke’. Gyakran előfordul mostanában is, hogy egész mást lehet érteni a szlovák, és mást a magyar fordításban, miközben egészen másról szól az eredeti változat.

Többnyire - legalább is saját tapasztalataim szerint - nem a magyar szinkron az, ami visszaadja az eredetit.

 A Forrest Gump egyszerű életbölcseleteiben szerencsére nem veszett el egyik tolmács sem, azt adták vissza, ami az eredeti nyelven is elhangzott.

 Gump egyszerű észjárása nem kell senkinek, pedig az élet szeretete, a világra tárt csodálkozó tekintete, a dolgok egyszerűsége pont az a tudat- és lelkiállapot, amit a legtöbb spirituális irányzat oktat.

 A film gyönyörű példája annak, miként játszódik le mindez a legtöbb spirituális tanításnál is: minél bonyolultabb egy tanítás, annál jobban ’elájulnak’ tőle az emberek, a tanítás bonyolultságával arányosan viszont nő a ’sajátságos’ félrevezető értelmezések száma is.

 Forrest tehát túl egyszerűen tárja elénk a világot ahhoz, hogy azonnal elfogadjuk. Az intellektuális ködben tévelygők képtelenek megérteni őt. Csak azok veszik észre nagyszerűségét, akiket már eléggé meggyötört az élet ahhoz, hogy képesek legyenek a szívükkel látni. A többség csak nevet látszólag lehetetlen viselkedésén, és ha megkérdezzük, miért is szeretik a filmet, nem tudnak válaszolni rá.

 Gump tiszta és egyszerű személyisége az, ami vonzóvá teszi az alkotást, ahogy végigvonul a filmen levélíróm kérdése: „Mi az, ami meg van írva, és mi az, ami csupán a véletlen műve?”

(Egyáltalán van-e véletlen?)

Ezt a filozofikus vonalat azonban sokan egyáltalán nem is tudatosítják!

 A film elejétől kezdve Forrest békésen megadja magát a próbatételeknek.

Békésen tűri a járógépet, pedig nem is beteg a lába, csak édesanyja rögeszméjének engedve használja.

 A csoda nem az, hogy tud járni, hanem az, hogy a sors létrehozta azt a konfliktust, melyben három suhanc el akarja kapni azért, hogy megverje, de mivel Forrestről menekülés közben leesnek a sínek, így ország-világ láthatja, hogy teljesen egészséges, vagyis tud járni.

 Együgyűsége ellenére sikeres mind a sportban, mind a katonai életben. Teszi, amit tennie kell. Együgyűsége áldás is egyben, mivel nem ’agyalgat’ azon, hogy mikor merre menjen, csak teszi, amit az adott pillanat diktál.

 Hát nem azt mondják a keleti tanítások is, hogy ne harcolj, hanem engedd, hogy megtörténjenek a dolgok!? Tanulj meg együtt úszni az áramlattal!?

 A dzsungelben Forrest ösztöneire hallgatva megmenti bajtársait. Nem foglalkozik azzal, hogy lőnek, hogy kimerült, csakis azzal, hogy teljesítse a célját, megmentse BB-t – és amúgy ’mellékesen’ a többieket is.

 Hiába a magas rangú katonai kitüntetés, hiába a sportkarrier, hírnév, számára semmi sem fontosabb annál, hogy ne szálljon be olyan autóba, melynek nem ismeri a vezetőjét.

A hírnevet, pénzt csak eszközként használja, melyekkel másokat is megsegíthet. Gondolom, az már az alkotók speciális humorérzékét tükrözi, hogy a film tele van olyan ’véletlenekkel’, mint amikor Gump világhírhez segít másokat.

De ha hiszik, ha nem, tényleg létezik ez a jelenség!

Mármint az, hogy annak a feladatunknak a kulcsa, amit erre az életre lehoztunk, egy másik embernél van! Szükségszerű ezért a találkozás, mivel csak így teljesülhet be a küldetésünk.

 Ezeknek az információknak az indítókulcsa az aurában található, így gyakran nincs is szükség különösebb párbeszédre, elég, ha a fizikai síkon találkoznak egymással. Például, ha egy bevásárlóközpontban egymásnak ütköznek, vagy akár úgy, ahogy Gump esetében, futás közben megtörölközik a másik pólójában, és máris megtörténik az energiaátvitel.

 Hogy ez miért van így, én sem tudom pontosan, de nekem azt mondják, hogy akik ugyanazon a helyen készültek fel a földi létre elhelyeznek egymás energiarendszerében ilyen indító, pontosabban emlékeztető kulcsokat, melyeknek az a feladatuk, hogy ha az egyén lekerülve a földi síkra elfelejtené, hogy mi végre is jött a világra, a másik finoman emlékeztesse rá. Nos, erre a jelenségre van pár példa a filmben.

 Egy másik ilyen ’szabad akaratos’ példa, a kapitányé.

Először dühös Gumpra, amiért megmenti. Meggyőződése, hogy meg kellett volna halnia, nem pedig ilyen méltatlan, nyomorult életet élnie. Nos, ez megint egy szép példa arra, hogy bizony, ha nem vagyunk kellő alázattal az élet iránt, akkor meglehetősen megalázó helyzetekbe kerülhetünk.

 A kapitányt az önsajnálkozás alkoholizmushoz vezette, Gump pedig a teste után a lelkét is megmentette. Hogy mivel? Hát nem a szent beszédekkel, az biztos. Egyszerűen példát mutatott. Eljárt a templom kórusába énekelni, ezzel olyan erőteljes spirituális erőteret gerjesztett, ami segített a kapitánynak is újra kedvét lelnie az életben.

 A harmadik érdekes és pontos jellemábrázolás Jenny alakja.

Hét éves korunkig alakul ki bennünk a másokba vetett bizalom, a biztonság utáni vágy. Jennynél ez többszörösen is sérült.

 Korán elveszítette édesanyját, pedig a gyermek hét éves koráig az anya aurájának védelmében érzi biztonságban az életét. Önmagában már ez is elegendő egy olyan személyiség kialakulásához, amely képtelen megbízni másokban, aki mindig attól fél, hogy a másik elhagyja.

 Jennyt ráadásul az apja megerőszakolta éppen abban a kritikus 7-14 éves kor közötti életszakaszban, amikor a lányoknál az apa-minta beépül. E minták rendkívül fontosak, mivel a lányok az apaképnek megfelelő partnert keresik. Ám ha egy ilyen rossz program nincsen kioldva, akkor az illető hölgy mindig újra és újra erőszakos partnert fog bevonzani.

 Gump biztonságot nyújtott, gyengéd volt a lányhoz, szerette, ám ez túl magas vibráció volt Jenny számára ahhoz, hogy nap mint nap együtt tudjon élni vele. A gyermek megszületése meggyógyította ugyan Jenny sérült csakráit, így képessé vált a szeretet magasabb frekvenciáinak befogadására, de ez a szeretet sajnos már túl későn jött ahhoz, hogy meggyógyítsa azokat a sérüléseket, amelyeket a rengeteg halál utáni vágyódás okozott.

 Jenny nem lett ugyan öngyilkos - habár többször is nekilendült -, de a sokéves önmarcangolás eredményeként bevonzott egy halálos kórt, amely éppen akkor vitte el, amikor már mert élni.

 Kegyetlenség? Emberi aggyal és szemmel nézve igen. A lélek szempontjából azonban Jenny feladata - függetlenül attól milyen példát kapott kiskorában - valószínűleg az volt, hogy merjen szeretni. Ez pedig sikerült neki. Odafönt nem kérdezik, hogy egy hétig, egy évig, vagy száz évig tartott-e? Csak azt, hogy teljesítette-e, amit vállalt?

 Szóltam a beprogramozott viselkedésmintákról. Megjegyzem, ha nem kezdünk el dolgozni magunkon, akkor mindig ugyanaz fog megtörténni velünk újra és újra egészen addig, amíg nem akad egy merész vállalkozó, aki átírja a családi örökséget!

 Jenny nem ismert – legalább is a filmbeli Jenny - olyan gyógyítót, aki ezt kioldhatta volna belőle, így fiának azt az örökséget adta át, miszerint a kisfiú öt évesen - méghozzá Jenny személyében - szintén elveszítette az édesanyját.

 Visszatérve Forresthez, hát nem csodálatos, hogy lelki világát nem zavarta meg sem a háború, sem a sportsiker, sem a rengeteg pénz?

Ő mindig ugyanaz a Forrest Gump maradt.

Nem akart birtokolni senkit és semmit, nem akart irányítani senkit és semmit. Nem vívott se szerelmi, se szellemi, se erkölcsi csatát senkivel. Nem akart senkit megváltoztatni, nem tartott erkölcsi példabeszédeket.

Ha tüzetesen megvizsgálunk egy buddhista szerzetest, biztos vagyok benne, hogy ugyanazokkal az értékrendekkel rendelkezik, mint főhősünk.

 Forrestnek csak egyetlenegy negatívumnak ’vélt’ tulajdonsága volt, hogy beszélt és beszélt. Nem másokat beszélt ki, csak a saját történetét mondta el, meggyógyítva magát azzal, hogy kibeszélte a problémákat.

Hogy ezt ki, milyen szűrőn keresztül nézi, és mit vesz ki belőle okulás céljából, az már legyen tényleg a szabad akarat kérdése!

 Végül egy idézet Forrest Gumptól:

„Megvan-e mindannyiunknak a rendeltetése, vagy csak úgy sodor minket ide-oda szél?”

Nos, erre tényleg nem tudok válaszolni, mivel egyéntől függ.