<< vissza

Politik-tak

Húszéves korom körül anyukám gyakran aggódott amiatt, hogy egyszer még börtönbe kerülök heves politikai csatározásaim miatt. Ez az időszak a rendszerváltást megelőző évekre esett, így nem csoda, hogy nekem is forrongott a vérem.

Szentül meg voltam győződve arról, hogy a politika az, amivel segíthetek embertársaimnak. Mivel környezetemben akkoriban még senki se foglalkozott spiritualitással, eszembe se jutott, hogy erre talán lennének más lehetőségek is.

Tenni akartam embertársaimért, a társadalomért az egyenrangúságért. Lelkesen jártam különböző gyűlésekre, részt vettem különböző vitákban, beszámolókat írtam újságoknak szakszervezeti gyűlésekről, és dagadt a keblem az Internacionáléra...

Imádtam Marx elméleteit és a háború utáni írók műveit a dicső kommunista jövőről. Egyik kedvenc könyvemben például arról írtak, hogy a szocialista brigád nyári munkatáborában a jelszó a következő volt: MILOVAT JE ZAKÁZANÉ! magyarul: SZERETKEZNI TILOS!
Szóval, nekem is voltak tökéletlen éveim...

Szerencsére párttag azért nem lettem. Valahogy már akkor is éreztem, hogy nem kötelezhetem el magam egyetlen rendszernek sem.

Meglehetősen nacionalista környezetben nőttem fel, de a pozsonyi filmgyár még ennél is rosszabb volt. Gyakran kényszerültem védekezésre csupán amiatt, hogy magyarnak vallottam magam.
Nehéz volt kivívnom az egyenrangúságot. Néha sikerült, legtöbbször azonban nem.

A sok kudarc hatására végül megértettem, hogy a politika nem az együttműködésről, az emberek megsegítéséről szól elsősorban, hanem a mások feletti hatalom gyakorlásáról. A hatalmat megszerezni és uralkodni - ez a politikus fő motivációja, nem a humanitárius cselekedet.

Félreértés ne essék, nem magával a hatalom energiájával van gond, hiszen e nélkül egy filmrendező se tudná összefogni a stábot, a karmester se lenne képes uralni, vezényelni a nagy zenekart. E nélkül az energia nélkül nem lehetne előbbre jutni a politikai pályán sem különösen akkor, ha az illető valami számottevőt is le akar tenni az asztalra.
A probléma az, hogy rengeteg politikusnak - tisztelet a kivételnek - egyetlen motivációja a mások feletti hatalom megszerzése és birtoklása, nem az őszinte segítség.

Szóval, végül úgy döntöttem, a politikát inkább kihagyom, mert egyszerűen nem érzem jól magam a hatalmi pozíciókban.
Teljesen azonban mégsem tudom elhatárolni magam tőle, mert szellemi vezetőim napok óta nem hagynak aludni emiatt. Többször jelezték, írjam már le végre mindazt, amit a politikusokkal kapcsolatosan észleltem, hogy még időben változtatni lehessen az események kimenetelén!

Nos, akkor következzenek az én tapasztalataim...

Az Orbán?Medgyessy vita közvetítésekor figyeltem fel először a magyarországi politikusokra. Előtte egyiküket sem ismertem különösebben. Mivel itt tartózkodásomat csak átmenetinek tekintettem, nem is nagyon érdekelt a helyi politika.

A közvetítés ideje alatt tulajdonképpen nem is a párbeszédet követtem, hanem arra figyeltem mit érzékelek, mi az, amit látok, milyen energiák mozognak a vita közben. Amit akkor láttam, tapasztaltam életem egyik legérdekesebb élménye volt - mármint látóként.

Amikor Orbán beszélt épülő házak, tornyok, növekvő energiák, ragyogó színek jelentek meg a feje körül. Amikor Medgyessy Péternél volt a szó nagyon halvány, alig látható, szó szerint 'lila köd' jelent meg az aurájában.

Akkoriban még nem igazán voltam tisztában a képességeimmel, sem a két személy politikai tevékenységével, ezért nem tudtam mindezt hogyan értelmezzem.

Annak idején illetékes urak (párttagok) megkérdezték tőlem: "Ugye jó miniszterelnök lesz Medgyessyből?!". Az angyalok válaszul mindig azt súgták: "...de nem négy évre". A kérdezők a válasz hallatán értetlenkedve néztek rám, főleg miután hozzátettem azt az infót is, hogy saját emberei fogják félreállítani. Nos, ezt az ügyet illetően az idő már minket igazol.

Természetesen Orbán csapattársai is felkerestek közelebbi információkat kérve.

A médiumi munkát illetően fontos tudni, hogy AZ ILLETŐ ENGEDÉLYE NÉLKÜL TILOS BELENYÚLNI SZEMÉLYES ADATAIBA! Különösen olyan személyekébe, akik komoly szerepet vállalnak a társadalom irányításában.

Őket a szellemvilág olyan energiával veszi körül, amely védelmezi személyüket, így az illetéktelen behatoló információként saját visszaverődő energiáit kapja vissza, pontosabban saját tükörképével szembesül.

( Sajnos nagyon sok kezdő, ne adj' Isten öntelt kollégám esik bele ebbe a hibába. Azt hiszik, hogy az illetőről megtudtak valami kellemetlent, valami csúnyát, valami kompromittálót - ám legtöbbször csak saját magukat látták viszont. )

Nos, ami Orbán Viktort illeti, kollégái a párt jövőjéről érdeklődtek. Mivel Orbán személye elválaszthatatlan a párttól, így engedély volt betekinteni sorsába is.

Mielőtt azonban elmondanám, szeretném felhívni mindenki figyelmét arra, hogy NEM VAGYOK SEMELYIK POLITIKAI PÁRT TAGJA!!! Semmilyen érdekem nem származik a tények feltárásából. Mindezt azért írom le - ismétlem -, mert a szellemvilág felszólított arra, tárjam a nyilvánosság elé tapasztalataimat lehetőleg addig, amíg van esély óvni a dolgokat!!

Lehet, hogy egyeseket most elszomorítok, de Orbán Viktor igenis rendelkezik olyan TEREMTŐ energiákkal, amelyekkel előre tudná mozdítani a gazdaságot!
Mivel több életében is volt már tagja ennek a népnek, sőt, volt már uralkodója is az országnak, így elmondható, hogy nem a hatalomvágy hajtja, hanem a nemzet iránti elkötelezettség.

Tudom, sokan azzal szokták megbélyegezni, hogy egy diktátor. No, és akkor mi van? Ez a tulajdonság minden egyes politikus természetében benne rejlik. Neki ráadásul ez karmikus feladata!

Sok cselekedetében már eddig is megnyilvánult a szellemvilág akarata, de sok szűklátókörű ellendrukkere ezt nem veszi észre. Felsorolok néhány példát, hogy érthetőbb legyen.

A Szentkorona egy spirituális 'átalakító készülék'. A királyokat abban segítette, hogy értelmezni tudják a szellemvilág sugallatait. Orbán tudat alatt valószínűleg emlékezett erre, hát csoda, ha maga mellett akarta tudni ezt a csodás ereklyét a Parlamentben???

Sajnos, a korona jelenleg deaktivizálva van, mivel hiányzik róla három képecske. Amikor a korona kutatói nálam jártak azt az üzenetet kapták, hogy a hiányzó részek ott lapulnak valaki, valakik fiókjában, csak éppen az illető nem tudja, milyen érték van a birtokában.

Nem tudom, hogy van ezzel Kedves Olvasóm, bevallom, nekem nem tartozik mindennapi olvasmányaim közé a korona leírásának tanulmányozása. Nem ismerném fel a hiányzó mütyürkéket még ha elém raknák, akkor sem. Valószínűleg így vannak ezzel azok is, akiknél a hiányzó darabok találhatók.

Önök szerint hogyan lehetett volna elérni azt, hogy a korona pontos kinézete a köztudatba átkerüljön? A címlapokra még ennek a drága ereklyének sem lehet csak úgy felkerülnie, különösen úgy, hogy nem történik vele semmi, csak áll egyhelyben.

Ezért volt fontos, hogy hajókázzon egyet a Dunán, hogy minden újság az első oldalra tegye a korona fényképét, hogy sokan tudják közelről tanulmányozni, ne csak egy távoli vitrinben szemléljék. Nem beszélve azokról az emberekről, akik még Budapestet se látták közelről! Az általam kapott információk szerint ráadásul a relikvia részei nem is az országhatáron belül találhatók! Az újságokban megjelent fotó által esélyt kaptak volna az érintettek arra, hogy felismerjék az oda tartozó részeket. Sajnos, a károgó kerékkötők megakadályozták, hogy az energia kiteljesedjen!

Az angyalok erre azt mondták, hogy a nép egyszerűen még nem érdemli meg a változásokat!

Orbánnak az a törekvése is egyértelmű volt, hogy egyesíteni akarta a magyarságot, hisz valaha 'minden magyarok királya' volt. Persze az ellentábor ezt is hatalomvágyának tudta be. Magam részéről bevallom, életem egyik legfelemelőbb pillanata volt, amikor megkaptam a magyar igazolványt. Úgy éreztem, végre tartozom valahova, végre hivatalosan is magyar lettem. Ez az eufória azóta sajna elmúlt, de ez már nem Orbán hibája.

Bevallom, a szellemvilág már azokban az időkben felszólított, hogy legyek segítségére. Akkor még nem voltam erre hajlandó. Igazából most is a lelkiismeretem megnyugtatása miatt írom le mindezt, mivel látom, hogy a negatív erők, Orbán ellendrukkerei már saját pártján belül is felvetették fejüket.

Elismerem, hogy az úriember rengeteg szituációban nem áll a helyzet magaslatán. Nehéz lehet a rendelkezésére álló energiákat úgy áramoltatnia, hogy az mind az emberek, mind a szellemvilág elvárásainak megfeleljen.

Képzeljék csak bele magukat a helyzetébe egy kicsit!
Egy olyan országba érkezik, ahol azelőtt minden szavát lesték, parancsait szó nélkül teljesítették, a nép imádta és áldotta. Most pedig folyamatosan ellenállásba ütközik. Mennyi harcot kell megvívnia ahhoz, hogy egyáltalán meghallgassák, miközben irigyei szinte fojtogatják negatív energiáikkal.
Ön mit tenne a helyében? Jóságosan mosolyogna, vagy szétcsapna közöttük?

Nos, ha kérhetném, ezentúl a leírtak figyelembevételével mondjanak róla véleményt! Károgásuk vagy jóindulatuk sokunknak jelzésül szolgál majd arra vonatkozóan, hogy a pozitív változások mellett vannak-e avagy...

Nagyon nehéz ugyanis építő energiákat áramoltatni egy olyan országban, ahol a lakosság 80 százalékának energiái a múlt irányába pörögnek (lásd tőlem az Energiák áramoltatása című anyagot). Sajnos a volt szocialista országokban napjainkban az a természetes, hogy a régi, megfáradt, elavult energiák kerülnek ismét hatalomra.

Nehéz új dolgokat létrehozni ott, ahol mindenki kételkedik, siránkozik, kritizál és állandóan a múltban keresgél. Az idősebb generáció képtelen újítani, állandóan a múlton kesereg. A középkorúak - akik mellesleg kivívták a változást - még mindig lázadoznak minden és mindenki ellen ahelyett, hogy teremtő munkát végeznének. A fiataloknak meg egyszerűen nincs jövőképük. Tele vagyunk depressziós, gyógyszereken élő huszonévesekkel. Aki életrevalóbb, az már régen külföldre távozott, akik pedig itthon maradtak, azok ugyan honnan is vennék a boldog jövőképet, hiszen se apáik, se nagyapáik nem rendelkeztek semmi ilyesmivel, így nincs is kitől örökölni, nincs kiről példát venni.

Az, hogy Szlovákiában egy olyan párt került hatalomra, amely nácizmushoz hasonló eszméket hirdet, az is ennek az érzelmi és értelmi elsatnyulásnak a következménye. Nálunk annak idején - állítólag Meciar parancsára - felgyújtották azt az épületet, ahol a titkosszolgálat aktáit őrizték, így nekünk nem kellett végigszenvednünk az 'ügynökösdis' rágalomhadjáratokat. A dokumentumok eltüntetésével pedig a múlt is lezárult.

Órákig sorolhatnám Meciar negatív tulajdonságait, aki azonban ezzel a tettével a szocialista múlt árnyait is elhamvasztotta. Amíg Magyarország folyton azzal foglalkozott, hogy a múltba tekintgetett, addig a szlovákokat ez az idő és energia a jövőbe repítette - egészen mostanáig...
Az angyalok szerint ez volt a szerencsénk, ezért tudott bennünket egy időben a magyaroknál előbbre vinni a fejlődés útján az energia.

Ha mindenki siránkozik, egymásra mutogat, bűnösöket keres, vagyis visszafelé áramoltatja az energiákat, akkor teljesen természetes, hogy a múlt démonait hívjuk újra hatalomra.

Jelenleg nem is tudom megnézni a politikai műsorokat, mivel ezek nézésekor szó szerint úgy érzem magam, mintha megnyúznának. Az az energia ugyanis, amit az európai kormányok vezető politikusai áramoltatnak engem egyszerűen fojtogat - de már nem csak engem!!!

Ha az építő energia emészthetetlen, akkor éljen a korlátok, szabályok tömkelege! Hajtsuk igába a népet, így könnyebb őket irányítani!

Természetesen ez a folyamat bármikor megfordulhatna. Bármikor, csak éppen a negatív hozzáállás helyett újra bízni kéne!

Azt mondja, ez reménytelen? Ne feledje, ha így gondolkozik, akkor máris a negatív irány felé mozdult el Ön is!

Bízzunk, de ha lehet ne a képmutató álszent emberekben, akiknek - ha jobban odafigyelünk - hazugságai könnyen átláthatók. De ne is ítélkezzünk felettük, mert a negatívat a negatív energia tovább erősíti. Gondoljunk rájuk szeretettel, és engedjük a feledés homályába veszni őket.

Azokat, akiket azért küldött az Ég, hogy vezetőink legyenek, tanuljuk meg felismerni, tisztelni és segítsük őket imáinkkal!

Végezetül egy szójáték.
Azoknak, akiknek jelentős szerep jut a társadalomban, életfeladatuk a nevük iniciáléjából, kezdőbetűjéből is kiolvasható. Ne feledjék, ez a játék asszociációkra épül! Mássalhangzót nem, de magánhangzót bármilyet és bármennyit hozzá lehet tenni a kezdőbetűkhöz. Néha előfordul, hogy több változat is lehetséges. Ilyenkor válasszuk ki a nekünk megfelelőt!

Először egy egyszerű példa
MEDGYESSY PÉTER - M. P.
Sajna, igazából nem jön ki semmi. (Esetleg az, hogy MOP - mármint a takarításhoz használt felmosófej.)
Mondhatni, nem volt jelentős a társadalomban betöltött szerepe és el is 'söpört' rendesen.

ORBÁN VIKTOR - O. V.
Ha csak a mássalhangzót vesszük, a V betű tudomásom szerint több kultúrában is a győzelem jele.
A kezdőbetűkből kijön még az ÓV és az ÓVÓ szó is - remélem engedik majd neki, hogy mindkét feladatának eleget tudjon tenni.

GYURCSÁNY FERENC - GY. F.
Sokat gondolkodtam, de csak egyetlen értelmes szót tudtam kihozni belőle: GYUFA
Elismerem, hogy gyufa nélkül nehezebb lenne az életünk, de bizonyos puskaporos helyzetekben a jelenléte már életveszélyes lehet.
Tűzre lobbantja ugyan a gázt, amely befűti a lakást és felmelegíti az ételt, de léte teljesen értelmetlenné válik akkor, ha nincsen gáz, ráadásul nem is ad ételt...
Kell ez a gyufa ennek a népnek! Remélem, akkora tüzet gerjeszt majd, hogy a rengeteg elavult hitrendszer is lángra KAP! Kívánom neki is, hogy sikerüljön beteljesítenie sorsát!

Végezetül saját nevem is megnéztem: KAJKÓ LEA - K. L.
ÖKÖL - szóval odacsapok hova KÖL. Ne OKOLjanak ezért, egyszerűen ezt szabta rám a sors, ezt KEL beteljesítenem.

Hivatalosan Lea Kajkó vagyok. L. K.
Kijön belőle a LÖK, a LÖKŐ, de nem zavar az se, ha valaki a LÜKÉ-t választja. Ezek után igazán elmondhatom magamról, hogy a Föld minden LAKÓ-ja azt kapja tőlem, amire vágyik!

<< vissza

Copyright © 2007 Leas.ws | All rights reserved.