<< vissza

Most akkor mi van?

Bevallom, öntelt módon eddig azt hittem, hogy ha valaki olyan jelentkezik be kliensként, aki már olvasta a honlapomat, akkor nem kell félreértésektől tartanom. A minap azonban meglehetősen nagyot kellett csalódnom.

Egy olyan hölgy jött hozzám, aki leveleiben jelezte, mennyire izgatottan várja a személyes találkozót. Ennek ismeretében nem értettem, miért volt olyan merev, amikor ajtót nyitottam neki.

Amikor helyet foglalt a szentélyemben, közölte, úgy érzi rossz helyen jár????
Kérdőn vontam fel a szemöldökömet, hisz a megelőző napokban több természetgyógyászattal foglalkozó személy is járt nálam, és szerintük már a liftben érezni lehetett a gyógyító energiákat.

Kiderült, hogy hősnőnk a lépcsőházban elesett, és ezt figyelmeztető jelként értékelte, mármint hogy nem kéne itt lennie.

Kizárt, hogy vállalja a felelősséget azért, hogy egyszerűen csak ügyetlen volt, vagy amint az a leveleiből is kiderült, túlságosan izgult, és lábai nem engedelmeskedtek annak az iramnak, amit diktált. Ó, nem! Én vagyok a hibás és kész, én vagyok a nem kívánatos személy.

Gyakran látom embertársaimat beleesni ugyanebbe a csapdába. Mindenben jeleket keresnek, amelyekkel saját korlátaikat igazolhatják. Tapasztalatból mondhatom, hogy akin komoly átok ül vagy erős befolyás alatt áll, az mind-mind túlesik ezen a próbatételen.

Mi az, ami fontosabb, a hitrendszerbe való kapaszkodás, vagy az őszinte információ, amely esetleg kellemetlen lehet, ha szembesít hiányosságainkkal?

Úgy is fel lehet fogni a történteket, hogy az esés azt jelentette, nem kéne itt lennie, ám én biztos vagyok benne, hogy a hölgyet egy olyan energia tartja markában, amely nem kívánja, hogy leleplezzem.

Az olyan kijelentés, hogy "nem kéne...", egyértelműen a félelemkeltést szolgálja.
Ez egy olyan hitrendszer, ami korlátoz és visszahúz. Lehet hinni benne, de ne csodálkozzunk, ha béklyóként csatolódik a bokánkra, és apró léptekben engedi csak, hogy előbbre jussunk.

Aki gyorsabb fejlődést szeretne, az engedje el a "nem kéne..."-vel kezdődő mondatokat, és helyette a "Mit kell ebből megtanulnom?" kérdést tegye fel.

Az említett hölgy az első megoldást választotta. Ebben én tényleg nem vagyok hajlandó őt támogatni, így jogos, hogy rossz helyen járt. Majd ha arra lesz kíváncsi, hogy miért esett el és mit kell ebből megtanulnia, akkor remélhetőleg megtalálja azt a megfelelő személyt, aki segíthet neki ebben.

A másik csalódásom az volt, hogy hiába írom le minden egyes írásomban, hogy TARTÓZKODJANAK A KÉRETLEN TANÁCSOK OSZTOGATÁSÁTÓL, látom, egyeseknek milyen nehezükre esik ezt betartani.
Sőt, egyszerűen észre sem veszik, hogy továbbra is kioktatnak mindenkit, persze engem is. Azt hiszem, nem is fogják fel, mi a különbség a jóindulatú megjegyzés és a kioktatás között.

Egy nagyon egyszerű példa: egyik kliensemnek megjegyeztem, hogy sajna nagyon erősen átjönnek a szagok a szomszédaimtól. Nagyon nehezen viselem, különösen az idegen széklet szagát, azonnal hánynom kell tőle. Mire vendégem kijelentette, hogy "Akkor baj van az emésztőrendszereddel!" - vagyis kérés nélkül ítélkezett felettem.

Ha azt válaszolta volna, hogy 'ismereteim szerint' ez azt jelenti, hogy baj van az emésztőrendszereddel, akkor az információt megköszöntem volna. Így a dolog úgy hatott rám, mintha megbélyegeztek volna. Onnantól kezdve igyekeztem minél távolságtartóbb lenni, hogy ne legyen több lehetősége arra, hogy ilyen durván rám erőszakoljon bármit is.

Tudom, egy átlagember ezt nem látja ilyen tragikusnak. Én azonban nem vagyok átlagember, sokkal érzékenyebb vagyok!

Amit mások jó tanácsnak hisznek, azt én az életembe való erőszakos beavatkozásként élem meg! Ami így is van, mert ha nem kértem tanácsot, kérem, ne oktassanak ki!

Kérdezzék meg barátaimat, velük sem teszem. Nem mondok véleményt, csak ha megkérdezik. Még akkor se szólok, ha egy-egy zűrös helyzetükben tudom a helyes választ egészen addig, amíg nem kérnek tőlem tanácsot.

Előfordult, hogy egy barátnőmnek csak 2 év elteltével mondtam meg mi az, amit rosszul csinál, mivel csak ekkor kérdezett rá. Amikor közöltem vele az infót, azonnal rendbe hozta a dolgot. Megkérdezte, hogy mióta tudom a választ, mire elmondtam, hogy az elejétől fogva.
- Akkor miért nem szóltál?
- Mert nem kérdezted. Amíg nem kérdezed, addig nincs is itt az ideje, hogy tudd.

Felhatalmaztak ugyan barátaim, hogy nyugodtan szóljak bele a dolgaikba, de ezt csak nagyon ritkán teszem.

Kérem, tiszteljük egymást annyira, hogy engedjük meg mindenkinek azt, hogy a saját útját járja! Engedjük, hogy mindenki úgy tapasztaljon, ahogy neki a legmegfelelőbb! Jó tanácsainkat pedig csak akkor vegyük elő, ha a másik kéri.

Higgyék el, így sokkal gyorsabb lesz a fejlődése és azzal, hogy a másikat megtanuljuk elfogadni, maga az élet is elfogadhatóbbá válik. Nem kell fölösleges energiákat pazarolnunk arra, hogy azon morfondírozzunk, ki, mit, hogyan és mikor csináljon!


<< vissza

Copyright © 2007 Leas.ws | All rights reserved.