<< vissza

Ezotéria veszélyei


A szlovák nyelvben van egy szólás, mely szerint "trafená hus zagága", avagy a nyakon talált liba elgágogja magát - tehát a sértődöttség a legbiztosabb jele annak, hogy az elhangzott információ találó volt.

Gyakran gondban vagyok, amikor látom egy-egy kliensemen, hogy egyértelműen a visszahúzó energiák befolyása alatt áll, hogyan hozzam tudtára ezt úgy, hogy tiszteletben tartsam szabad akaratát, és lehetőleg ne is sértsem meg?

Azt is sokszor megkérdezik barátaim, hogy milyen szempontok alapján válasszanak könyvet vagy tanítót?

Már pár hete dolgoztam az anyagon, amikor kezembe akadt Szabó Judit könyve. Meglátásait annyira hibátlannak találtam, hogy nem is pazaroltam több időt a téma kidolgozására, egyszerűen az ő felsorolásait vettem alapul, s saját tapasztalataimmal kiegészítve, a következő listát állítottam össze tájékozódásul.



Miről ismerjük fel, ha valakit romboló energiák irányítanak?


1.  "Tanítványait vadássza, nem azok keresik meg."

Sajnos már az én előadásomat is egyesek arra használták, hogy eltulajdonítva a jelenléti ívet felhívták a résztvevőket azzal a szöveggel, hogy már magasabb szintű tanításokat(?) adnak át, mint én. (Kedves T., ugye magadra ismertél?)


2.  "Saját nézeteit tartja az egyetlen igaznak, minden mást a gonosz művének tekint."

Voltam már olyan pránanadi tanfolyamon, ahol a "mester" folyamatosan a reikiseket szidta, és ismerek olyan reikiseket, akik engem szapulnak.


3.  "Ítélkezik, becsmérel másokat, saját tanítványait is megalázza."

Egyszer részt vettem egy orosz hipnotizőr tanfolyamán sok évvel ezelőtt. Míg 48 ember odaragadt a székhez, falhoz, én szerinte teljesen használhatatlan voltam. Akkor sikerült kisebbségi érzést sulykolnia belém Azóta tudom, hogy csak az erősebb egyéniség hipnotizálhatja a gyengébbet...


4.  "Egy másik irányzatot, népet, felfogást, embert nevez meg bűnbaknak."

Sok éven keresztül kellett hallgatnom szlovák nacionalista ismerőseimtől, hogy mi magyarok 700 éve elnyomjuk őket, és ezért boldogtalanok... Bocs, hogy élek!!!


5.  "Fanatikus, inkvizítor, önsanyargató"

Bőség zavarában küzdök a példákat illetően, így nem írok egyet sem, más helyeken használom fel őket. Gondolom történet nélkül is érthető.


6.  "Hatalmi dráma számos formáját eljátssza."

Nehéz úgy példát mondanom, hogy elkerüljem a személy beazonosítását. Elég bekapcsolnunk a tévét, és máris láthatunk néhány díszpéldányt - munkaruhában szépen felöltözve. Volt kliensem, aki nekem is beszólt, hogy miért nem öltök magamra valamilyen boszis imázst...


7.  "Erős félelmet kelt az emberekben."

Erről a földönkívüliekről szóló részben bővebben írok majd.


8.  "Azt hirdeti, hogy mindent könnyen, gyorsan, és egyszerűen el lehet érni."

A lényeg, hogy jó sokat fizessünk...


9.  "Kérkedik adottságaival, nagy gyógyítónak vagy látónak tartja magát."

Volt már szerencsém Mária, József és Jézus inkarnációihoz, az utóbbiból hathoz is. Sőt egy hölgy, aki Gábriel arkangyal reinkarnációjának adta ki magát számon is kérte rajtam, hogy miért nem ismertem fel őt azonnal.


10.  "Nem hiteles, mert olyasmit hirdet, amit nem élt még át, csak könyvekből ismer."

Kétségbeejtő számomra amikor látom, hogy gyorstalpalón végzik embertársaim a kineziológiai, energetikai, természetgyógyász tanfolyamokat azért, hogy másoknak tanítsák minden gyakorlat és tapasztalat nélkül. Kb. akkora különbség van egy hiteles, magasabb rezgésű, információkkal rendelkező, tapasztalt oktató és egy gyorstalpalós ezoterikus között, mint mondjuk Simándi József és Győzike által előadott Bánk Bán áriák között.
Ugye minden sejtjében érzi a különbséget kedves olvasóm?


11.  "Azt hirdeti, hogy ő már csak könyörületből van az emberekkel."

???


12.  "Álszent."

Volt már olyan kliensem, akit férje kéthónapos terhesen azért rugdosott össze, hogy elmenjen a magzat, miközben a könyvesboltokban éppen akkor jelent meg szeretetről szóló legújabb könyve. Volt szerencsém különböző szeretetszolgálatok ismert egyéniségeinek viselt dolgaihoz is, sajnos.


13.  "Magához köti a tanítványokat ahelyett, hogy segítené önállósodásukat. Sokszor szexuális kapcsolatot is kezdeményez velük."

Több olyan esetem is volt, amikor szó szerint szexuális kötést kellett levennem egy-egy kliensemről, amit ismert természetgyógyász rakott rájuk.


14.  "Mindenhez ért, nem vallja be, ha valamire nem tudja a választ."





Miről ismerjük fel azokat,
akik a pozitív szellemvilág irányítása alatt állnak?




1.  "Tömören, egyszerűen, érthetően beszél, gondolkodik."


2.  "Nem kelt félelmet, bűntudatot, de nem is lelkesít alaptalanul."

Nagyon sok irányzat alakult napjainkban, melyek különböző katasztrófa-elméletekkel fenyegetnek, és így a félelmen keresztül manipulálják az embereket.


3.  "Szakmailag felkészült, felelősségtudattal végzi feladatát."


4.  "Tanítványait nem utasítgatja, nem szabja meg, hogy mit csinálhatnak és mit nem."

Elmondja véleményét, tanácsot ad, és nem sértődik meg, ha nem fogadják el azt.
Én is gyakran hangoztatom klienseimnek: ne azért csináld, mert én mondtam, hanem mert érzed a szívedben, hogy ez a helyes.


5.  "Nem akarja megmenteni mindenáron azt, aki szenvedni akar."

Kénytelen voltam elengedni egy férfit, akit nagyon szerettem, mert nem volt hajlandó változni, sötét megnyilvánulásaival folyamatosan bántott. Nehezemre esett, de útjára kellett bocsátanom...


6.  "Akkor segít és tanít, ha kérik, nem rohanja le embertársait természetfeletti képességeivel és tudásával."

Sokszor előfordult, hogy rászóltam egy-egy kezdőre, ez nem cirkuszi mutatvány, tisztelje a szakmát! Mire megkaptam, hogy féltékeny vagyok! Ha tudnák, mennyire vágyom arra, hogy olyan látók vegyenek körül, akik mind emberi, mind spirituális intelligenciájukat tekintve fölöttem állnak! Sajnos a sors csak pár órát ad ilyen találkozókra!


7.  "Tartózkodik minden hatalmi drámától."


8.  "Megvan a saját irányvonala, de tiszteletben tartja mások felfogását, nem becsmérli azokat."

Erről bővebben a Földönkívüli földakók fejezetben.


9.  "Jó humorérzéke van."

Ugye ez eddig már kiderült rólam???


10.  "Kiegyensúlyozott."

Nagyon nehéz annak lenni, a sors naponta próbára tesz, de igyekszem!


11.  "Elismeri, hogy ő is ember, neki is vannak hibái, tévedhet. Ha nem tud válaszolni egy kérdésre, bevallja."

Szerencsére olyan szellemi vezetőim vannak, akik az éjszaka folyamán felébresztenek, ha napközben valami butaságot mondtam. Volt olyan eset, hogy a tanfolyamot követő napon sorra hívtam a résztvevőket, mert rosszul közöltem velük az egészséges csakra ízét.


12.  "Nem tekinti magát Mihály arkangyal, Jézus vagy Mária Magdolna reinkarnációjának."

Kérem engem kímélni, én már hat Jézust ismerek!!!


13.  "Nem köti magához tanítványait, hallgatóit, igyekszik olyan módszert átadni, amit nélküle is biztonságosan lehet alkalmazni."

A fejezet végén különböző technikákat javaslok a negatív energiák hárítására.


14.  "Tudata, lelke és teste egészséges."

Ez főleg a természetgyógyászokra vonatkozik. Aki médiumként működik, annak a teste egy hatalmas érzékelő-rendszer: ami másnak egy szúnyogcsípés, az egy médiumnak földrengéssel felér, így fizikai teste meglehetősen sérülékeny, de tudata mindig tiszta.


15.  "Szeme és arca tiszta, sugárzó."

Különböző médiumokban gyakran szerepelnek egy-egy fanatikus irányzat vezetői - elég az arcukba, szemükbe nézni - meglehetősen látványos a zavarodottság.


16.  "Szexuális vonzerejét nem az ezotéria oktatása közben veti be."

Meglehetősen nagy csapda, hisz a szexuális energia ugyanazon a csatornán folyik, mint a spirituális.


17.  "Nem hirdet olyat, amit sohasem tapasztalt meg."


18.  "Nem veti meg a földi életet, igyekszik egyensúlyba hozni a pólusokat önmagán belül."

Megkaptam már, hogy nem lehetek tiszta forrás, mivel a szexről is beszélek, ami egy angyali médiumhoz nem méltó! Hát én szexelek, néhanapján kiabálok, hastáncolok, és emberek, remélem attól még okosat is mondok néha!


19.  "Nem hirdeti, hogy aki ezoterikus gondolkodású, annak kötelező szegénynek lennie."


20.  "Nem dobálózik divatos szlogenekkel."

"Engedd már el!" "Nézz tükörbe!" "Légy végre nő!" - és nem keres minden apró baj, történet mögött angyali jelzéseket.


21.  "A szeretetről nem előadást tart, hanem folyamatosan, egész lényéve erre mutat példákat."

Kérdezzék meg egy-egy szeretetszolgálat vezetőjének családját, mennyi szeretetet kapnak attól a személytől, aki a médiában a "jóságos télapót" játssza!


22.  "Nem hirdeti, hogy bárki bármit meg tud tanulni, és bárki bármit meg tud gyógyítani, ha elvégzi az ő tanfolyamát."


23.  "Ha valamit tanít, átad, mindig felhívja a figyelmet a visszaélési lehetőségekre, és az alapvető erkölcsi normákra."

24.  "Ha valakit erkölcsileg, vagy tudatilag nem tart eléggé érettnek ahhoz, hogy nála tanulhasson, akkor nem fogadja el tanítványnak."

Az első tanítványt volt nehéz elküldeni, azóta belejöttem. Mihelyst látom, hogy tanítványaim beleszólnak egymás dolgaiba, nem tartják be az élni és élni hagyni elvet, elküldöm őket.




Figyelmeztetés!


Fontos tudni, hogy természetgyógyászaink többféle energetikai rendszerben dolgoznak! Ha egy laikus kapkod a különböző gyógymódok között mindig újabb és újabb gyógyítót keresve, igazából nincs mire építkezni. Ez olyan, mintha egy kabát ujjait, elejét, hátát, mind-mind más varrodából rendelnénk, és aztán fel lennénk háborodva azon, hogy nem illenek össze!

Azzal is nagyon fontos, hogy tisztában legyünk, ha elkötelezzük magunkat egy rendszernek, de gyógyításért egy másik rendszerben dolgozó kollégához fordulunk, megeshet, hogy mivel védelmi rendszereink nem kompatibilisek, az illető csak úgy tud hozzánk férni, hogy előbb lerombolja védelmi rendszerünket.
Ezt természetesen úgy érzékelhetjük, mintha negatív támadás ért volna bennünket, holott a gyógyító csak segíteni próbált.

Sok-sok félreértés adódik ebből, pedig egyszerű a megoldás: hit, és bizalom!
Bízzunk Őrangyalunkban, hogy ha odavezetett, akkor ott van dolgunk, nekünk jelenleg az a gyógyító a leghatásosabb. Engedjük, hogy hozzánk férjen, és ha a gyógyítás befejeződött, még mindig visszaállíthatjuk a régi védelmi rendszert. De az is lehet, hogy a gyógyulás eredményeként már nem is lesz rá szükségünk...!

<< vissza

Copyright © 2007 Leas.ws | All rights reserved.