<< vissza

Az elvárásokról

Észrevették már Kedves Olvasóim, hogy megannyi kedves, tehetséges, értelmes ember képtelen érvényesülni az életben? A magánéletről nem is beszélve...
Gyakran többdiplomás, intelligens emberek egyszerűen otthon csücsülnek, mert sehol, senki sem kap a tudásukért?
Mindeközben tehetségtelen és buta emberek válnak hirtelen sztárokká. A média szárnyra veszi őket, és még a csapból is ők folynak.
Hol itt az igazság? - tesszük fel gyakran a kérdést.

Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa - mondhatnánk.
Ettől azért van egy kissé racionálisabb magyarázat is.

Ha azt mondom, mindez az akció-reakció törvénye szerint működik, pontosabban, amit kisugárzok, azt kapom vissza az alapja. Így ez nagyon egyszerűen hangzik, de következő példákkal, történetekkel remélem sikerül ezt megértetnem.

Kedvenc példám Győzike.
Sokak szerint se esze, se tehetsége, se szépsége, mégis van pénze és népszerűsége. Még okos, híres emberek is büszkék arra, hogy barátkoznak vele.

Mi hát Győzike titka?
Nagyon egyszerű: Nem akar megfelelni mások elvárásainak, egyszerűen élvezi az életet, örül minden csekélységnek, és a sors ezt adja neki vissza.

Remélem, hosszútávon is képes lesz "életfilozófiáját" megtartani. (Sajnos az utóbbi időben mindenen megsértődik, ezért gondjai egyre csak szaporodnak.)

Legyen valaki bármennyire is tehetséges, ha folyton attól retteg, hogy jaj, csak megfeleljen, jaj, mit fognak szólni a szomszédok, mit szólnak az emberek?
Mivel ahány ember, annyi elvárás, így teljesen érthető, hogy lehetetlen mindenkinek megfelelnünk!

Ha kevésbé tehetséges, de reflektorfénybe került emberektől megkérdeznénk, kinek akarnak megfelelni, minden esetben azt a választ kapnánk, hogy senkinek, ők egyszerűen jól szeretnék érezni magukat, élvezik az életet.

A menő zenekarok is azt szokták nyilatkozni, hogy elsősorban nem a sikerre vágytak, hanem a zenélés nyújtotta örömökre. (Az alázat és a tisztelet visz előre, nem a nagyképűség!)

Egy állandóan görcsösen megfelelni vágyó személynek, aki 100 százalékból 95 százalékot teljesít, mindenki az elszúrt 5 százalékot fogja felróni.
Aki viszont élvezi amit csinál, annak már a 10%-os teljesítményét is tapssal jutalmazza a közönség.

Sajnos magánéletünket is komolyan meg tudják keseríteni az elvárások.

Volt egy olyan hölgy kliensem, aki azzal jött hozzám, hogy válni akar, mivel megcsalta a férje. Az angyalok szerint azonban pont ez az életfeladata, hogy kitartson párja mellett jóban-rosszban.

Elkezdtünk dolgozni az ügyön. Kiderült, hogy egy magas, egészen jóképű úriemberről van szó, míg a hölgy alacsonyabb, szélesebb csontozatú, nem éppen csinibaba típus, de jó humorérzékű leányzó volt, amikor megismerkedtek.

A hölgy meg volt győződve arról, hogy házasságuk csak azért köttetett, hogy a fiatalember el tudjon szakadni a szülői háztól. Az, hogy a férfi tényleg szereti, eszébe se jutott.

Szó ami szó, az úriembernek tényleg hiányosságai voltak az érzelmek kifejezése terén, soha nem beszélték meg kliensemmel mit éreznek egymás iránt. A férfi tudat alatt érezte, hogy valami nincs rendben: addig kapta finom energiaszálakon keresztül azt az üzenetet, hogy "én úgysem vagyok neked elég jó", míg végül becsajozott.

A hűtlenség a férfit borította ki a legjobban, saját bevallása szerint maga sem tudta, hogy miért tette. Nagy botrány, végül békülés.

És újra jöttek azok az évek, amikor ismét a szuggesszió áldozata lett: "Úgysem vagyok neked elég jó, hisz lám, már megcsaltál".

Mivel a hölgy meglehetősen határozott személyiség, a férfi ilyen határozott nógatásnak nem bírt ellenállni, így ismét összejött valakivel.

Megint botrány,
megint bűntudat,
megint kibékülés.

Persze a hölgy most sem állt le.
Az előző programhoz még felvette a "megbízhatatlan vagy", és a "mindig megalázol engem" mantrát is.
Így szerencsétlen férfi mit tehetett mást, ismét engedelmeskedett annak a programnak, amit a neje elvárt tőle.

Itt már kicsit kiabáltam hősnőnkkel, hogy NEM HISZEM EL, HOGY ENNYIRE FAFEJŰ VAGY, ÉS NEM LÁTOD, HOGY MINDEZ A TE KÍVÁNSÁGODRA TÖRTÉNIK!!!

Nem hitte el. Mármint hogy tényleg őt szereti a férfi.
Mindhárom esetben férje azt akarta bizonyítani, akkor is őt választja, amikor egy másik nő is színen van.
A hölgy erre vágyott, arra, hogy megbizonyosodhasson arról, nem csak azért választotta őt a férje, mert nem volt más, hanem mert Őt akarta.

Őt választotta újra és újra. A férfit ráadásul jobban megviselték félrelépései, mint a hölgyet!!!

Drukkolok nekik, hogy tanuljanak meg végre bízni az egymás iránti őszinte szeretetükben, és ehhez ne legyen már szükségük más személyekre!

A Győzikés történet arról szólt mennyire tudunk/akarunk megfelelni mások elvárásainak, míg a második, miként képes teljesíteni egy másik személy a mi elvárásainkat.

És most következzen egy harmadik történet a saját magunkkal szembeni elvárásokról.

Mióta Budapestre költöztem, sokat közlekedek taxival, így meglehetősen jól ismerem a főváros közúti közlekedését.
Ám amikor még rockzenekaroknak szerveztem koncerteket, közmulatság tárgya volt, hogy mindig mindenhol eltévedtünk.

Egyszer látogatóba érkezett hozzám az egyik basszusgitáros. Sokat autóztunk együtt a városban, amit azóta is életem egyik legtanulságosabb kalandjaként tartok számon.

Hiába jeleztem neki ugyanis időben az utat, a fiú teljesen más irányba ment.
Amikor szóltam, hogy "most balra", ő elment egyenesen, mikor egyenesen kellett volna mennie, eltért jobbra.

Nem értettem. Amikor kérdőre vontam, miért nem megy arra, amerre mondom, miért csapunk kilométeres kerülőket fölöslegesen, kiderült, hogy meg sem hallotta amit mondtam!
Annyira mélyen az agyába véste azt a programot, hogy el fog tévedni, hogy képtelen volt engem meghallani.

Íme egy példa:
A Margithídon mentünk keresztül, mert a Blaha Lujza téren volt találkozónk. Mondtam neki, hogy végig a villamos síneket kell követnie, akkor nem tévedhet el - hittem én.
Közben jött egy sms, amit elolvastam és válaszoltam is rá. Mire felnéztem, már a Váci úton jártunk. Megkérdeztem tőle: "Ottika, hol a villamos?" Mire ő: "A picsába!"

Bármennyire is igyekeztem megmutatni a jó utat, a saját személyével szemben az volt az elvárása, hogy el fog tévedni, ezért nem is volt képes a helyes úton járni!

Végül kompromisszumot kötöttünk, azóta inkább taxival közlekedünk.

Persze még rengeteg történetet mesélhetnék mindhárom kategóriában, de most remélem ennyi is elég, hogy elgondolkozzunk azon, mikor, kit, hogyan programozunk elvárásainkkal, önpusztító, néha önbutító programjainkról nem is szólva...

Ráadás.
Amikor az Ágoston utcába költöztem, sok barátom volt a segítségemre. Kertes házból panelba költözni - kicsit nehéz volt másként elhelyezni a dolgaimat.

A barátnőm férjét megkértem, legyen kedves berakni a bicikliket a sufniba, mire ő azt válaszolta, "Kizárt dolog, hogy oda beférjenek", de azért nekilátott. Még a villanykörtét is kicsavarta, nehogy útba legyen.
Erre tekerte a kormányt, arra fordította a kereket, majd visszatekerte a kormányt a kereket meg erre hajlította, de sehogy sem akartak a bicajok a sufniba beférni. Hosszas próbálkozás után feladta azzal, hogy "Ugye megmondtam!".

Amikor húgom megérkezett, csípőre tette a kezét és azt mondta: "Ezeket ide berakom!". Megfogta a bicikliket, és pár másodperc alatt be is tette őket.

Ugye milyen kegyes a sors? Mindketten azt kapták, amit elvártak.
Én meg - mivel ismerem saját ügyetlenségemet -, nem is nyúltam a bringákhoz a következő költözésig. :-)

<< vissza

Copyright © 2007 Leas.ws | All rights reserved.