Nyitó oldal Új Fontos

   R!

Stories

Média Szolgáltatások Gyógyszervíz Írásaim Kapcsolat
 

 

 A pekingi Olimpia...

 Csak egy Antal-álom

 Az én IRÓDIÁM

                                    

 Odaát

 Csak a testemen át

                                     

 Meditáció

 Sorozatok

 Ima-e az ima...

 A kiválasztott

 Homály a dohányfüst...

 Ösztön kontra tudatosság

  The Visition

                                      

  AFT

  Krisztus utolsó ...

  Constantin    

                                      

 A Dominik-ügy

 Kommunikációs zűrzavar

  Ghost

                                      

 Egy kis lélekmelegítő

  Luther

  K-Pax

 

 

 

 

 

vissza >>

                                                       

Csak egy Antal-álom

   Az elmúlt időben többen is megkérdezték némely közéleti személyiség halála kapcsán, hogy mit érzékeltem.

Nem tudom bizonyítani azokat a dolgokat, amit láttam, de nem is áll szándékomban bárkit is meggyőzni állításaim igaz voltáról. Egyszerűen leírom és ezzel megosztom a tapasztalásaimat, melyeket többnyire álmok útján szereztem, és mindenki döntse el, mit kezd velük.

 Pár hete álmomban a falunkban jártam.

Az autóbuszmegállóban álldogáltam, ami a falu közepén van a posta és a bevásárlóközpont közelében.

 A kipufogó hangos pöfögése közepette egy nagyon régi típusú, lekerekített formájú autóbuszt láttam közeledni. A jármú zsúfolásig telve volt mindenféle alakokkal. Színes bőrűek, zilált alakok, meggyötört arcok. A fehérbőrűeket szinte alig lehetett látni, mivel arcuk felismerhetetlen volt a kosztól.

 Kicsit megrémültem, hogy most ezek mind nálunk akarnak kiszállni.

A busz megállt, többen is kiléptek az ajtaján, de csak azért, hogy utat adjanak egy vézna, görnyedt alaknak.

Egy óriási utazóláda is a földre kerül hangos csattanással.

Az emberek látván csodálkozó arcomat fanyar grimaszt vágva visszatolakodtak a buszra, majd tekintetüket újra elfedte a közömbösség homálya.

 Az üzlet felől egy ismerőst láttam közeledni, aki láthatóan az utazót jött köszönteni.

A falumbéli férfi tanító a magyar iskolában és egy tánczenekar zenésze már vagy 30 éve. Kicsit furcsálltam, hogy sokkal fiatalabbnak látszik a koránál.

 Figyelmemet most az utazóra fordítom, aki kissé megszeppenve és zavarodottan álldogál a ládája mellett.

Most ismerem csak fel!

Hiszen ez az Antal Imre!

 Odaléptem hozzá, kezet nyújtottam, és a nevén szólítottam.

Nem tudom, hogy a kezem érintése által kapott energia, vagy a neve említése volt rá hatással, de a görnyedt alak felegyenesedett, szemében megcsillant az öntudatra ébredés, és Imre beazonosította önmagát.

 Közben a falumbéli is odaért és kedvesen köszöntötte Imrét otthon!

Az otthon említése megütötte a fülemet.

Micsoda, Imre is tőlünk van?

Nézem a másik férfit és hirtelen megvilágosodom! Nem is Pista bácsi az, akit látok, hanem a fia, aki kb. 15 éve meghalt autóbalesetben.

Hova kerültem már megint?

 Most már a házak is megváltoztak, nem is a falumat láttam.

Az otthonos érzés hívta elő az emlékeimből a falum képeit. A környezet csak az elmém kivetülése volt, nem a valóság.

Lassan megértettem, hogy azon a szinten járok, ahol gondolattal teremtenek az ott lakók. Én is jártam már ezen a szinten, de most csak arra kaptam engedélyt, hogy meglássam ezt a jelenetet.

 A személyeket azért tisztán érzékeltem.

Megfogják a ládát és elindulnak. Imre hirtelen a másik férfihoz fiatalodik.

Megérintem a vállát és biztosítom a felől, megmondom az ismerősöknek, hogy találkoztunk.

Imre felém fordítja fejét, és válla felett egy cinikus mosollyal a szája szélén int egyet a szabad kezével, majd azt mondja: Úgysem fogja ezt neked elhinni senki!

 Amikor felébredtem és automatikusan bekapcsoltam a tévét egy olyan beszélgetést láttam, ahol éppen Imre halála körüli méltatlan reakciókról volt szó. A műsort előző este sugározták és reggel ismételték.  A műsorvezető és beszélgetőtársa azt taglalták, milyen tisztességtelenül bánt a sajtó a haldokló Imrével.

 Nem is tudják, mennyire fontos a haldokló további sorsát illetően az, hogy hogyan bánnak vele, és később, hogyan bánnak a testével.

Ha nem közelítenek tisztelettel az elhunyt földi maradványaihoz, akkor annak a lelke képtelen megnyugodni, és esetleg foglyul ejti valamelyik alsóbb szféra.

 Imrével is ez történt.

Az igaz barátok szeretete kevés volt ahhoz, hogy ellensúlyozza a média romboló hozzáállását a művész személyéhez és elmeneteléhez. Lelke megrekedt az alsóbb szinteken.

Az említett tévéműsor azonban helyrehozta a hibát. Imre említésével valószínűleg egy jó nagy szeretetenergia áramlott a gyötrődő lelke felé és kiszabadította a csapdából.

 Imre lelke végre otthonra talált.

Én meg hálás vagyok érte, hogy láthattam a megérkezését függetlenül attól, hogy ezt nekem az olvasóim elhiszik-e, vagy sem.

 

 

  Copyright © 2006-2007 Leas.ws | All rights reserved.

Legyen a [leas.ws] a kezdőlapom!