IN MEMORIAM ALBERT GYÖRGYI

 Amikor húsz éves lehettem, ő volt a példaképem. Imádtam és irigyeltem egyben a Táskarádióban végzett munkájáért. Tetszett a szókimondása, a gyors reakciói, az angol nyelvű tudása, szóval képviselte mindazt, ami az elmúlt szocialista rendszerben nem volt helyénvaló.

Lázongó lelkemnek üdítő volt a személye, hogy valaki mer ilyen is lenni.

Akkor, amikor kiderült, hogy csak 2 évvel idősebb nálam, még inkább tiszteltem, hogy oly fiatalon máris olyan szép karriert ért el.

Pár évvel később Pozsonyba költöztem és beszippantott egy másik kultúra. A magyar közélet történései szinte csak egy hajszálnyi csatornán szivárogtak át hozzám tíz éven keresztül.

Kissé hiányosak az ismereteim abból az időből, ami a magyarországi kulturális, politikai vagy egyéb területeken történteket illeti.

Amikor Budapestre hívtak és újra belecsöppentem az itteni hétköznapokba, meglepődve tapasztaltam a rengeteg változást.

Az egyik kellemetlen felfedezésem pont az Albert Györgyivel volt kapcsolatos. Eltűnt a csengő hangja, kissé megkeseredett lett. A lelkes stílusa szarkasztikussá vált.

Akkor még nem tulajdon0tottam ennek különösebb jelentőséget. Nem rendelkeztem azon információkkal, hogy mi történt az évek során vele. Nem ismertem a partnerkapcsolati kálváriáját, hiszen a bulvár sem jutott el hozzám anno.

Mint emberre először akkor figyeltem fel, amikor a Cserháti Zsuzsa temetésén mellé kerültem a gyászmenetben. Épp egy másik közéleti személyiséget támogatott, aki szinte alig állt a lábán.

Mivel pár centire volt tőlem, érzékelhettem, hogy milyen kevés életenergiája volt már akkor is, mennyire el volt torzulva az egyes csakrája.

Egy-egy riportból elcsíptem némely adatot a magánéletét illetően, és sikerült képet alkotnom róla.

Sajnos a gyermekszülések, és az abortuszoknál gyakran előfordul, hogy sérül a legalsó energia központ.

Ez később apátiában, depresszióban nyilvánul meg.

Az orvos tudomány ezt kissé dilettáns módom kezeli, és a probléma megoldását a pszichiátereknek passzolja át.

Nem ismerek olyan esetet, ahol sikerrel jártak volna eme probléma gyógyításánál.

A legyengült első csakra elkezd visszafelé, destruktív irányba pörögni és idővel negatív energiát, negatív lényeket vonz magához, amivel a legtöbb esetben együtt jár az, hogy az adott személy alkohol, drog vagy gyógyszerfüggővé válik.

 Ezeknek az embereknek volna igazán csak szüksége a látókra, természetgyógyászokra.

A környezetük megvetően állnak a beteg szenvedélyéhez, az illető akart gyengeségét okolják a helyzet kialakulása miatt, közben nem tudják, hogy az akarat is ebből az egyes energia központból táplálkozik, tehát ha a központ sérült, nincs honnan kellő akaratot meríteni.

Így volt ez a Györgyi esetében.

Egy egész ország látta, és egy egész ország ítélkezett azon, ahogyan ez a nő egyre lejjebb és lejjebb csúszott. Hiába kért segítséget, csak szánakozó, rosszabb esetben gúnyolódó tekinteteket kapott.

Láttam egy vele készült interjút, ahol a gyerekkoráról beszélt. Úgy érezte, nem szerették a szülei eléggé.

Kár, hogy senki sem világosította fel arról, hogy a legtöbb ember így éli meg, ha nem minden alakul gyermekkorában az elvárásai szerint.

Nem jelenti azt, hogy a szülei nem szerették volna, hanem egyszerűen nem tisztáztak helyzeteket és így ez rögzült benne.

Az érthetőség kedvéért egy példa: Volt egy 7 éves cukorbeteg kliensem, megkérdeztem a kisfiút, hogy amikor kitesz valamit, ami helytelen és a szülei megszidják érte, mit gondol olyankor, hogy a szülei nem szeretik. A gyermek határozottan azt állította, hogy minden egyes alkalommal, amikor megszidják – egy meglehetősen nehezen kezelhető, öntörvényű fiúról volt szó – az a meggyőződése, hogy őt a szülei nem szeretik!!!

Valószínűleg ez volt a Györgyi esete is. Egy meglehetősen rebellis lelkületű leányzóval nem tudtak mit kezdeni. Azt tették, ami tőlük tellett.

Biztos a lehető legjobb szándékkal voltak a lányuk irányában, és hitték, hogy a lehető legjobban tették, amit tettek. Kár, hogy a Györgyinek ezt nem magyarázta meg senki.

Bekódolta magának, hogy ő nem szerethető és ez visszaköszönt a partnerkapcsolataiban is.

Mindig sántított a dolog valahol. Mivel azt hitte magáról, hogy ő nem elfogadható, így partnerei is megtalálták benne az el nem fogadható részeket, amelyeket még ki is hangsúlyoztak, és így azok a végül valóságban is egyre jobban manifesztálódtak.

Sérült az élet energia központja, és sérül a szeretet központja.

Nagyon nagy volt a baj, de mivel a fizikai teste ép volt, így a jelenlegi orvosi szempont szerint, egészséges volt.

Egy másik interjúban hallottam, hogy amikor az elme osztályon feküdt, milyen hivatalos okosságokkal tömték a fejét

Enyhén megbotránkoztam azon, hogy a hivatalos orvosi tanács az volt, hogy felejtse el a múltat és kezdjen új életet.

Már a tudomány is foglalkozik azzal, hogy a sejteknek is van memóriájuk. Elfogadott és Magyarországon is alkalmazott terápia a hipnózis, amivel akár olyan emlékeket is felidézhetnek bennünk, ami az anyaméhben történt velünk. Hogyan lehetne olyan emlékeket csak úgy hátrahagynunk, amelyekben komolyan sérült a lelkünk?

 Ez olyan lenne, mint amikor megégetjük a pulóverünk egyik oldalát, erre felvesszük úgy, hogy a megégett eleje hátra kerüljön és mivel már kikerült a látószögből, hátradőlhetünk, hogy lám milyen szép pulcsink van.

Kissé meghökkentett, hogy még mindig csak itt tart a tudomány.

Amikor láttam azt az újságcikket, ahol Györgyi kifejezetten segítséget kér, elkezdtem keresni a lehetőséget, hogy felvegyem vele a kapcsolatot.

Láttam, hogy már csak pislákol benne az élet energia.

Többen megígérték, hogy összehoznak vele, de úgy alakult, hogy mindenki elfelejtette.

Amikor eltávozott különös kapcsolatba kerültem a lelkével.

Először olyan volt, mintha a lelke is meghalt volna. Nehéz energiák, démoni lények tapostak rajta. Valószínűleg őket azok az emberek idézték meg, akik rosszindulattal voltak Györgyi személye felé. Amikor sikerült lehámozni róla a trutyit, hirtelen tudatára ébredt annak, hogy elvesztette fizikai testét. Gyönyörű arany fényben ragyogott fel, de elkezdett rohangálni, mint egy mérgezett egér. Még utoljára látni akarta a volt szerelmeit, családját, barátait. Vissza kellet tartanom, ugyanis a kapu, ami megnyílt a számára csak pár másodpercig lehetett nyitva tartani. Különös kegyelemben részesült, olyan helyre nyílt a számára átjáró, ahova csak akkor kerülhetett volna, ha rendbe hozza az életét.

Kicsit kiabáltam vele, hogy felfogja milyen szerencsés. A többiekkel meg majd tudatom valahogy, hogy igazából megértette mi miért is történt vele, már nem haragszik senkire és ha csak a másodperc töredékére is, de megérintette az a szeretet energia, amire annyira vágyott, de nem bírta sem megérezni, sem befogadni.

Beleegyezett abba, hogy sorsa egyfajta mementó legyen azok számára, akik a hozzá hasonlók felett ítélkeznek a helyett, hogy megértéssel fordulnának feléjük.

Mementó azok számára, akiknek a családtagjaik hasonló problémákkal küszködnek, és nem képesek megtalálni a megfelelő segítséget.

Mementó azon újságíróknak, akik keselyűként vetették rá magukat, lakmároztak, hírt kreáltak a szenvedéséből.

Végül mementó azoknak, akik tudták volna mi a segítség, de nem voltak képesek arra, hogy telefont ragadjanak.

Ha a Gyögyi sorsát nem tudtam boldogabbá tenni, akkor legalább a halála legyen egy intő jel azok számára, akik eddig felszínesen szemlélték a világot, hogy képesek legyenek az ítélkezést megértéssé formálni.