vissza >>

ROSSZ VAGYOK!

Az elmúlt időszak oldásainak köszönhetően, melyeket saját magamon végeztem el némi baráti segítséggel, erre a megállapításra jutottam, hogy rossz vagyok, és kész.

Az oldások során feljött történetek alapján, semmi esélyem arra, hogy azt mondhassam magamról, Én egy jó ember vagyok.

Mindezt a munkám eredményessége, és a nálam megforduló embertársaim viselkedése alapján következtettem ki.

Nem tudok megfelelni klienseim elvárásának, nem vagyok jó terapeuta, és médiumként sem vagyok hiteles, tehát ÉN ROSSZ VAGYOK.

Nézzük a konkrét tényeket.

A hozzám érkező kliensekből 10-ből kilencen annyira el vannak merülve saját maguk sajnálatában, hogy nem alkalmasak arra, hogy meghallják az igazságot, így nehéz helyzetben vagyok, hogy mit is mondjak nekik.

Az első alkalom, amikor először találkozom az addig számomra ismeretlen személlyel még rendben van, mivel akkor nem én beszélek, hanem az illető őrangyala szedi össze egy csokorba a mondanivalóját, intelmeit.

Alapszabály, hogy mindig mindenki annyi és olyan üzenetet kap, amennyit az adott helyzetben megérdemel – és ez szó szerint értendő.

A kétkedőket, nagy egóval rendelkezőket próbára teszik az angyalok egy félreértelmezhető üzenettel, a kellő alázattal rendelkezők pedig hasznos tanácsokat kapnak.

Ebbe nincs beleszólásom, én ilyenkor csak tolmács vagyok.

Nagyon fontos, hogy az angyali üzenetekre miként reagálunk!

Kétkedéssel, lefitymálással bekódoljuk a komolyabb próbatételeket, az angyali intelmek meg nem hallgatása szintén számos bonyodalmat eredményez.

A legtöbb esetben látom, hogy az emberek fel sem fogják az üzeneteket, csak azt hallják meg, amit hallani akarnak.

A stresszoldás sokat segíthet abban, hogy pozitívan alakuljanak a dolgaink, hogy az üzeneteket helyesen tudjuk értelmezni, ezért mindenkinek ajánlani szoktam, hogy kezdjen el dolgozni saját magán a kineziológia, AFT vagy egyéb technikák segítségével, és persze szívesen veszem – az esetek többségében, ha az illető megtisztel azzal, hogy engem választ terapeutaként.

Én ekkor kerülök igazán bajban, csapdába, amikor az illető úgy dönt - szerencsésebb esetben, hogy elkezd magán dolgozni.

Sajnos ez az a pont, ahol nem mindig találkozik az elvárás a megoldandóval, megváltoztatandóval.

Sok kliensem szemén látom, hogy az, amit ő gondol saját magáról, a világról egy meglehetősen egyedi nézőpont, és nagyon messze áll a valóságtól.

Ideje lenne felvilágosítani, hol az a pont, ahol becsapja saját magát.

Itt jön az én feladatom, hogy kinek mennyit mondhatok el, hogy felfogja. A gond, hogy az illető néha úgy fogja fel, hogy csak a saját véleményemet mondom, és egy sima hétköznapi vitának tekinti intelmeimet, meg sem hallgatja.

Látom egyesek szemén, hogy egyik fülükön be, a másikon meg kifolyik amit mondok, pedig nem is én mondom. A médiumi lét az oldások során is folytatódik, terapeutaként is azt mondom, amit mondanom kell.

Azt tanultam, hogy oldás során el kell érni az AHA élményt a kliensnél, hogy az illető magától változtasson álláspontot, és ne én legyek az, aki a szájába rágja a dolgokat.

Ehhez néha rengeteg történetet kell elmesélnem azt remélve, hogy kliensem előbb utóbb asszociál.

Sajnos ez elég nehézkes egyeseknél, nem akarnak meghallani.

Teljesen mindegy, hogy a fel nem dolgozott érzelmi sérülések miatt süketek a valóságra egyesek, vagy másoknak az egójuk akkorára nőtt a rengeteg ezoterikus szemét elsajátításától, hogy engem csak leellenőrizni jönnek, és nem azért, mert kíváncsiak lennének az útmutatásaimra.

Az emberek többsége azért jön, hogy azt hallja, amit hallani akar, az igazságra nem befogadóak.

Mellesleg pontosan tudom, hogy ki az, aki csak azért jön, hogy én, pontosabban az angyalok hitelesítsék az ő igazát, és nem kívánja, hogy szembesüljön a hibáival.

Egy ilyen személy, ha nem azt mondom, amit hallani akar, akkor engem elutasít, és olyan kollégához rohan, aki kiszolgálja az elvárásait, engem meg egyszerűen ROSSZnak minősít.

Ha azt mondom, amit az illető hallani akar, akkor meg azért vagyok ROSSZ, mivel az emberek fejlődése mellett tettem le a voksot, és nem az egó kiszolgálásánál.

Nem tudok „jól” dolgozni, bármennyire is próbálkozom.

Persze az égiek folyton arra biztatnak, hogy ne foglalkozzak azzal, hogy az emberek miként minősítenek, de bevallom egyre nehezebb elviselnem, amikor mind emberi ismeretekben, mind a spirituális tanításokban amatőr emberek ítélkeznek a munkám felett.

Egyébként az, hogy rossz vagyok, akkor lett nyilvánvaló a számomra, amikor mind érzelmileg, mind fizikailag nagyon kimerültem, és kerestem az okát, hogy miért, és az erre a problémára végzett stresszoldás során konkrétan ez a meghatározás jött elő a tesztelés során.

Tulajdonképpen egyre nehezebb lelkesednem bármiért, nincs kedvem semmihez sem.

Most kezdem megérteni, amit egy orosz természetgyógyász ismerősöm mondott még évtizedekkel ezelőtt, hogy az akkori Szovjetúnióban a természetgyógyászok átlag életkora 50 év.

Azok, akik mások életenergiáinak a tisztítására szentelik az életüket, idő előtt kiégnek a sok értelmetlen munka során.

Amikor mások energiarendszerébe beleavatkozunk – mert minden alkalommal, amikor megnézzük valakinek a múltját, jelenét, jövőjét ez történik – ha valami elkerüli a figyelmünket, ha nem vagyunk megfelelően védettek, akkor az információ kihat a saját életünkre is, és a jobb esetben csak blokkolja a sorsunk beteljesülését, de rosszabb esetekben teljesen mellékvágányra viheti az életünket.

El kell dönteni, hogy a saját életemet akarom élni, vagy a mások életéért.

Hiába mondom én az ingázással, kártya jóslással kontárkodóknak, hogy ne avatkozzanak bele a kérdezősködéseikkel mások rendszerébe, mert még jobban összezavarják a sajátjukat, és fölösleges kanyarokat iktatnak be az életükbe, „szakmai féltékenységnek” tekintik, az intésemet, és magabiztosan folytatják mindenki számára ártó tevékenységüket.

A szellemvilág dolgaiba belekérdezni csakis kiegyensúlyozott, stabil személyeknek szabad, akik tudják kezelni a magasabb frekvenciát.

Hányszor, de hányszor látom a klienseim szemében, hogy hiába figyelmeztetem őket, mit kéne, vagy mit nem kéne csinálniuk, látom a megkeményedő tekintetet, a makacsul felszegett állat, ahogy az illető testbeszéde jelzi, hogy csak azért se!

Mintha én csak valami nevelőnő lennék, és már unják a károgásomat.

Persze amikor az események nem a megfelelő irányban alakulnak – pontosabban a klienseim szerinti nem megfelelő irányban, akkor engem hibáztatnak, én vagyok megint a rossz.

Többször is előfordult, hogy klienseimet figyelmeztették az égiek, hogy ha gyermeket akarnak, nem kellene a szellemvilág dolgaiba beleavatkozniuk.

Mondanom sem kell, hogy engem hibáztattak, amiért nem tudtak teherbe esni, de engem hibáztattak azért is, amiért irigykedem az ő bontakozó képességeikre.

Már mondtam számtalanszor, a képességeket egy bizonyos szintig ki lehet erőszakolni, de akkor az illető ne csodálkozzon, ha az eredeti életterve nem abba az irányba halad, amit az angyalok előzőleg jeleztek.

A szellemvilágot nem lehet hülyére venni, még ha egyesek engem folyamatosan akként kezelnek is.

A felelősség fel nem vállalásáért nagyon sokat tesznek azok a tanfolyamok, amelyek energetikailag felkészületlen embereket bevezetnek a spiritiszta világba.

Rengeteg rosszat tesznek az emberiséggel azon kollégáim, akik ingázásra, szellemidézésre, jóslásra tanítják alacsony intelligenciájú, és alacsony önértékeléssel, valamint zéró spiritualitással rendelkező lelki sérült embertársainkat.

Időnként azon gondolkodom, hogy talán jobb lenne az emberiség számára, ha betiltanák a spirituális őrületeket, mert iszonyatosan károsak.

Amikor valaki már azt is kiingázza, milyen alsóneműt vegyen fel, akkor az egyrészt a spiritualitás kigúnyolása, másrészt a személyes felelősség hárítása.

Nem én vagyok a felelős, az inga mondta….

Hihetetlen mennyi őrültséget hallottam klienseimtől, de ha figyelmeztettem őket, hogy nem jó úton járnak, akkor persze én voltam a rossz, mert én olyan vagyok, aki mindenkinek rosszat akar.

A legjobban azt szeretem, amikor egyes klienseim kiingázták, hogy amit én mondok, az jó, vagy rossz.

Mert az illető már olyan magas szinten áll spirituálisan 1-2 tanfolyam elvégzése után, hogy engem képes megítélni, osztályozni.

Minden őrültség jó, csak ne kellessen az illetőnek szembesülnie saját hülyeségeivel, mivel akkor az önképe esetleg kicsorbulna.

És ezek az emberek meg vannak győződve arról, hogy ők a jók, én meg csakis az ellentét lehetek, ha ellenzem, amit csinálnak, nekem a rossz szerepét osztották.

Sokszor volt olyan, hogy egyeseknek nem akartam időpontot adni, mert éreztem, hogy teljesen fölösleges a velük való munka, de az égiek rám szóltak, hogy mindenkinek meg kell adni az esélyt a változásra.

Belementem, hogy azon dolgozzunk, ami a kliensem elvárása volt, reménykedve abban, hogy lassan arról is beszélhetünk, amin változtatnia kellene.

Mondanom sem kell, hogy amikor pár hónap után elkezdek a lényegre térni, valahogy ritkulnak a találkozások, valahogy az illető nem ér rám, és lassan elmaradozik.

Amíg ő a szenvedő alany, amíg az átélt sérelmeket oldjuk, magasztalnak, mihelyst rátérek az illető hibáira, amin változtatni kellene, azonnal menekülőre fogják.

Valahogy kevés az az ember, aki szeretne felnőtté válni, és felelősséget vállalni azért, hogy az eseményeket a viselkedésünk alapján érdemeljük ki.

Egyszerűbb másokat hibáztatni, gyerekesnek maradni.

Ha eldöntöm valakinél, hogy itt az ideje, hogy végre tényleg magán dolgozzon, és megemlítem, min kéne változtatnia, valahogy nem kér több időpontot. Ilyenkor mindig kiderül, hogy talált valakit, aki jobban megérti őt, tehát megint én lettem a ROSSZ, mert már nálam nem tud fejlődni....


Nincs esélyem jónak lenni.

Bevallom, azért nagyon szórakoztatnak időnként a klienseim, ahogyan igyekszenek becsapni önmagukat, és persze engem is.

Tisztelem mindenki hülyeségét, csak ne akarja, hogy én is magamévá tegyem.

Mivel pontosan tudom, hogy az arc apró rezdülései milyen gondolatokat takarnak, így sokszor azt a módszert választom, hogy történeteket mesélek, és figyelem a klienseim reakcióit.

Persze van kliensem, aki ezt úgy értelmezi, hogy nem csináltunk semmit, csak beszélgettünk.

Elárulom, hogy a spontánnak tűnő, de tudatosan irányított beszélgetések hozzák legjobban a felszínre azt, amit az illető el akar takarni.

Sajnos a kioldáshoz nem mindig sikerül eljutni, mivel az illető megint csak úgy dönt, hogy neki ez a módszer nem jó, mert kellemetlen, hogy nem róla beszélünk, és idegen történeteket kell meghallgatnia, így én megint megkapom a rossz minősítést.

Pedig ha tudnák, hogy hányszor nem alszom, ha nem értem, egyes klienseim miért kapták azt az üzenetet, amit kaptak, vagy mi lenne a legjobb megoldás.

Soha nem akartam ezt a munkát csinálni, de sorra kaptam az üzeneteket, és állandóan megtaláltak a segítségre szoruló emberek.

Nincs igényem arra, hogy irányítsak másokat, sem arra, hogy igazam legyen bármiben is.

Jól akarom csinálni a munkámat, jót akarok a klienseimnek, ha ez egyesek szemében rossz, akkor legyen.

Azt hiszem, még nem sikerült teljesen elsajátítanom az égiek tanácsát, mi szerint ne érdekeljen, hogy az emberek miként vélekednek rólam, de dolgozom rajta.

Mellesleg a legtöbb nőnek az elfogadással van problémája.

Túlságosan bal agyféltekés, és mindent ellenőrizni akar, mindenre azonnal reagál, okoskodik.

Ezért tanulnak meg ingázni, hogy mindent ellenőrizhessenek, engem is.

Ha a válasz megfelelő, akkor minden rendben, ha olyat mondok, ami nem tetszik, azt azonnal kiingázzák, miként tudnák elkerülni a javasolt feladat teljesítését.

Persze az ingát az egójuk működteti, így legalább biztosak lehetnek benne, hogy az inga mindig azt fogja mondani, amit hallani akarnak.

Az elfogadást azzal tudnák a leginkább gyakorolni, elsajátítani, ha olyan módszert választatának a fejlődéshez, amit nem tudnak ellenőrizni.

Ezért vagyok olyan amilyen, hogy a túlságosan ellenőrzés orientált klienseimet, összezavarjam.

Persze, ha össze-vissza beszélek, amit nem tudnak ellenőrizni, akkor egyértelmű, hogy rossz vagyok.

Komoly próbatétel a számomra, hogy elfogadjam, folyamatosan ki vagyok téve a tesztelgetéseknek, a minőségi ellenőrzésnek.

Nem egyszerű.

Igyekszem inkább a sikereimre koncentrálni, mert abból is van szép számmal.

Olyan jó látni, hogy akik felfogták és betartották a tanácsaimat, milyen léptekkel menetelnek előre.

Persze az ilyen klienseimnél mindig előkerül egy barát, egy férj, egy apa, aki kiborul attól, hogy nem tudja leellenőrizni a munkámat, és ezért folyamatosan kliensem fülét rágja, hogy ne jöjjön többet hozzám, mert az ő meggyőződésük az, hogy nem jó amit csinálok, rossz tanácsadó vagyok, aki manipulál mindenkit.

Ki mint él, úgy ítél.

Szóval egy rakás családtag szerint is ROSSZ vagyok.

Minden esetre, vannak boldog és sikerek emberek, akik az én útmutatásaim alapján jutottak magasabb szintre.

A többiek meg vállalják a felelősséget a döntésükért.

Ha engem rossznak minősítettek, és az életük esetleg rosszul alakult, nem a szerint, amit az angyalok mondtak, akkor azt annak köszönhetik, hogy rosszul értelmezték a segítségemet.

Az ítélkezés az elfogadás helyett sohasem lehet helyes út, még akkor sem, ha esetleg én tényleg rossz lennék, és egy próbatétel vagyok csupán, hogy ki miként ítélkezik felettem, milyennek minősíti a munkámat.

Ha itt érne véget az írásom, akkor úgy tűnne, hogy az élet áldozata vagyok, amiért el kell viselnem az emberek minősítgetéseit.

Hát ez nem így van.

Nekem is meg kellett tanulnom, hogy én vagyok értre a felelős.

Annyit aggódtam érte, hogy jól csinálom-e, amit csinálok, hogy a kétkedéseimre a válasz a bennem kételkedők lettek.

Ezen kívül én is beleestem abban a hibába, hogy ítélkeztem mások felett.

Akár a nehéz felfogású klienseim, vagy az ellenségesen viselkedő családtagok felett.

Megítéltem és néha sajnos a mai napig megítélem kollégáim munkáját, így nem csoda, ha visszakapom a ROSSZ minősítést.

Ahogy mondani szoktam, azt vonzzuk be, amitől félünk, és azt kapjuk vissza, amit magunk is kisugárzunk.

A vonzás törvénye rám is vonatkozik.

Tehát van min dolgoznom bőven.

Remélem a munkám eredménye hamarosan látható lesz, és olyan dolgokkal állhatok elő, ami számtalan ember számára „Jó” lesz.

Addig meg továbbra is érdeklődéssel figyelem klienseim szemén, hogy mikor villan fel a megértés, és mikor az ellenállás.

Remélem, lassan már kiérdemlem azt, hogy a siker legyen a túlsúlyban, és lássam munkám eredményét.

Ha meg nem, akkor legalább tudom, hogy min kell még dolgoznom, min kell változtatnom.

Minden csak a megfelelő nézőpont kérdése,