Nyitó oldal Új Fontos

   R!

Stories

Média Szolgáltatások Gyógyszervíz Írásaim Kapcsolat
 

 

 

 

 

 

 

 

vissza >>


MENYASSZONYI RUHÁK A 12 BOLYGÓ ENERGIA SZEMSZÖGÉBŐL

A legtöbb nő életében a nagybetűs „ruha” a mennyasszonyi ruha, amiben elkötelezi magát egy szövetségben.

Sokan már kamaszkorukban elképzelik, hogy milyen ruhában szeretnék kimondani a boldogító igent.

Tudat alatt így ráhangolnak arra, hogy mit szeretnének adni magukból, mi az, amivel gazdagítani szeretnék a kapcsolatot.

A menyasszonyi ruha egyben egy ígéret, egy új életforma kezdetét szimbolizálja.

Azt az energiát jeleníti meg, amit feleségként át tud adni az ara magából.

Az esküvőről készült képek eljutnak azokhoz a rokonokhoz, barátokhoz is, akik nem voltak jelen az esküvőn, és így a mennyasszony feléjük is kitárja a lelkét azzal, hogy milyen stílusú ruha van rajta.

Személy szerint voltam egy olyan „celeb” esküvőn, ahol az ara ruhája egyértelműen a közönségnek szólt, szinte a feneke is kikandikált a tüll fodrok alól, és egyáltalán nem tükrözte a férfi iránti elkötelezettségét.

Természetesen a frigy egy év múlva felbomlott.

A mennyasszony ruhája egyértelműen tükrözi a viselője lelki világát.

A romantikus ruha az elkötelezettséget jelzi, hogy az illető gondoskodni szeretne a partneréről, az erotikus ruha, amely nagy felületeket tesz közszemlére azt jelzi, hogy a hölgy igényt tart a csodálatra, így nagy valószínűséggel bajban lesz a hűséget illetően. Az egyenes vonalú, Marsikus energiákat áramoltató ruha viselője elkötelezi magát arra, hogy kitart a férje mellett minden nehéz helyzetben.

Uraim, érdemes megfigyelni, hogy párja milyen ruhát választ, mert azzal tudat alatt elárulja, mit gondol a kapcsolatukról.

Hölgyeim! Érdemes tudatosan megválasztani a ruha fazonját, mert ezzel alátámassza a fogadalmát, és az évek során mindig újratöltekezhet a ruha által áramoltatott energiákból pusztán azzal, hogy ránéz az esküvői fotóra.

Az, hogy ki melyik bolygó jegyeit áramoltatja a leg erőteljesebben, nem a születési horoszkóp utal rá, sem az aszcendens, hanem, hogy a bolygók többségére melyik bolygó hatott, melyik az az energia, amely módosítja a többi bolygó hatását.

Ezt asztrológus tudja megállapítani.

Persze alapul szolgálhat a születési horoszkóp, ha nem rendelkezünk más adatokkal, de nem biztos, hogy „bejön”, nem fog harmonizálni a születési bolygónk által meghatározott stílus a személyiségünkkel, érdemes megnézni mire predesztínál az aszcendensünk, mivel az legalább olyan energia, amellyel már előző életeinkbe gyakran találkoztunk..



MENYASSZONY A HOLD JEGYÉBEN

női energia

szex: fontosabb a lelki harmónia, önzetlen, odaadó szerető, a másik fontosabb magánál

romantika, virágok, gyertyafény, szereti kényeztetni a partnerét

pozitív áramlás: a nagybetűs lelki társ

negatív áramlás: érzelmi zsarolás, anyáskodás

Ha a menyasszony azt szeretné üzenni a világnak, hogy ő egy mély érzésű, másokról gondoskodni tudó, megértő Hold szerű nő, akkor ez a romantikus ruha a legmegfelelőbb neki.

Nem véletlen, hogy a mennyasszonyok többsége ezt a stílust választja, hiszen ezzel tudja legjobban kihangsúlyozni női minőségét.

A gyöngyök, a kagylóhéj, a puha csipke, a pasztell színek mindig ezt az energiát áramoltatják.

A hangsúlyos mellrész, mely el van takarva, és csak diszkréten villantja ki a kebleket szintén a Hold visszafogottságára, szűziességére utal.

A harang alakú szoknya az, ami ezt az energiát jeleníti meg.


   



A MARS TEMPÓJÁBAN

férfi energia

szex: imádja a fizikai testét, de orgazmust okoz bármilyen közös fizikai tevékenység,

ostor bilincsek és bőrszerkó

pozitív áramlás: elképesztő munkabírás

negatív hatás: parancsolgat, agresszív, dühöng, verekszik

Ha egy nő jelezni szeretné, hogy egy karakán nőszemély, aki tele van energiával, a tettek embere, akkor a Marsikus energiákat akarja majd kihangsúlyozni, ezt megteheti vagy a egyenruhára emlékeztető modellel, vagy a piros színnel.

Azok a hölgyek, akik a világ tudomására szeretnék hozni, hogy a férfi „nem hódította meg őket, ők saját akaratukból szegődtek a vőlegény mellé, azok nadrágkosztümmel jelzik az egyenrangúságukat a férfiakkal.

Uraim, ha az ara ebbe az energiába öltözik, biztosak lehetnek benne, hogy ő viseli majd a nadrágot, de cserébe mindent elintéz.

 


  Ez a modell egyszerre energikus és nőies, elég nagy kihívást jelenthet a viselője a férfiaknak, jelzi, hogy csak az igazi férfiaknak van esélyük nála.


A MERKUR JEGYÉBEN

androgyn energia

szex: csak szigorú feltételek mellett, semmi spontán szenvedély

fogmosás minden csókolózás előtt, az aktus dupla biztosítása a terhességet vagy a fertőzéseket megakadályozó eszközökkel

pozitív hatás: kíváncsiság, könnyen teremt kapcsolatokat

negatív hatás: mindent megkérdőjelez, folyton számon kér, elveszik a részletekben

Ha egy nő az akarja jelezni, hogy ő mindenkivel szeret beszélgetni, és az információ áramoltatása még ezen a jelentős napon is fontos a számára, akkor vagy a népviselettel tudja áramoltatni a Merkúri energiákat, vagy azzal a ruhával, amely a lábait szabadon hagyja.

Egy ilyen nőről tudni kell, hogy nem lesz otthonülő. Mindig mindenről tudni akar, és mindenben részt akar majd venni.

Láttam egy olyan esküvői fotót, ahol a mennyasszonyon egy egyszerű szűk szoknya volt, mely a térd fölé ért, és nagyon színes felsőt viselt hozzá. Mivel ismerem a hölgyet elmondhatom, hogy egy nagyon színes egyéniségről van szó, aki a Merkúr kommunikációra hajlamosító energiáit használja leginkább, sokat beszél és mindig mindent jobban tud.

 

 


ÖSSZHANGBAN A JUPITERREL

nincs nemi preferencia

szex: a kitárulkozás, kiteljesedés abban nyilvánul meg, hogy a másikat olyannak fogadja el, amilyen, nem akar változtatni rajta, de ez átmegy igénytelenségbe akár saját magával szemben is, és az intim együttlétet a közös étkezéssel helyettesíti.

pozitív áramlás: elfogadó, joviális alkat

negatív hatás: igénytelenség mind a külső megjelenésre, mind a műveltségre való tekintetben

A Jupiteri energia a bő, alakot elfedő ruhákban nyilvánul meg.

A bő, túlzásba vitt szoknya rész a Jupiteri bőséget jeleníti meg.

A bordó és lila szín ezt az energiát áramoltatja, ahogyan a nehéz, súlyos anyagok is.

Nagyvonalúság, bölcsesség a fő jellemzőjük azoknak a hölgyeknek, akik ezt a stílust választják.

 

 

 

 




A VÉNUSZBA BURKOLVA

szex: a test élvezete, a szépség megszállottja

puszilgatás, masszázs, flörtölés, ételek fogyasztása a testről, minden belefér

pozitív áramlás: érzéki szerető

negatív áramlás: birtoklás, anyagias

A Vénusz variációi kifogyhatatlanok, hiszen maga a csipke a Vénuszt áramoltatja, így szinte minden menyasszonyi ruha egyben Vénuszi is.

Viselője a testi örömökben, de az anyagiakat illetően nagyon igényes.

Imád bókolni, és neki is fontos a dicséret.

A Vénuszi alkat – a nagybőgő sziluett tökéletes formája ennek az energiának.

A fodrok is ezt az energiát jelenítik meg.

A nagy bőrfelület mutogatása a kacérságot hangsúlyozza, az ilyen ruha viselője nem elégszik meg egyetlen férfi hódolóval.

   

 

 



A SZATURNUSZT IDÉZVE

asszexuális energia

inkább az aszkétizmus, az önmegtartóztatás jellemző rá

pozitív áramlás: kitartó és alapos szerető, minden a szabályok szerint

negatív áramlás: mártír, túlszervez, túlszabályoz mindent, vallási dogmák

A Szaturnusz jellemzője az egyszerűség, az egyenes vonalvezetés, ami csak nagyon vékony nőknél lehetséges, hogy ne látszódjanak a domborulatok.

Amikor valaki olyan ruhát vesz fel, hogy látni engedi a hátgerincét oly annyira, hogy még meg is lehet számolni a csigolyákat, az ezzel a ruhával azt jelzi, hogy megadja magát a sorsnak.

Inkább a beletörődésre utal, mint a felhőtlen boldogságra.

Láttam már olyan menyasszonyt is, akinek egyszerű fekete nadrág, és dísztelen fehér blúz volt az öltözete. A menyasszony pánikbeteg, és szociofóbiás, nem tud kimenni az utcára egyedül, és a telefont sem veszi fel. Ruhájával jelezte, hogy a házassága tényleg sorsszerű, mivel az, hogy életében csak egyszer hagyta el az otthonát, és pont akkor sikerült összetalálkoznia a férjével, ő tényleg a sorsnak köszönheti a párját.

A ceruzavonal, a csupasz karok és a natúr színek szintén ennek az energiának az égisze alá tartozik.

 

   

A Szaturnusz területe a testen a kezek. Bizonyos kultúrákban nem szerelemből mennek férjhez a lányok, hanem ahhoz, aki neki elrendeltetett. Az alázat, a karma, az önfeláldozás mind ehhez az energiához tartoznak, így a menyasszony kezét kidíszítik, hogy ezzel is jelezzék, megadta magát a sorsnak.

 




A NAP FÉNYÉBEN

férfi energia

szex: testi örömszerzés szakértője, állandóan tettre kész, szereti a szexuális játékokat, eszközöket alkalmazni

pozitív áramlás: odaadó, védelmező, jó humorú partner

negatív áramlás: önző, egoista, képtelem lazítani

A Nap energia jellemzője az arany, a sújtások, a derék rész kihangsúlyozása.

A Nap szerű mennyasszony beragyogja az estét. Mindenkire rámosolyog, és vidámságot hoz mindenhová. Szeret nagyvonalú lenni, központba lenni, de a házimunkákkal is nagyvonalúan bánik, szeret elfeledkezni róluk.

A Nap energiáiba burkolózó mennyasszony mellé jó ha az ifjú férj a szobalányt és a szakácsnőt is bekalkulálja.

 

Bizonyos kultúrákban a nőnek nincs önálló élete, mindig a férfitől függ.

Az égen a Hold csak akkor látható, amikor a Nap sugarait visszatükrözi.

Az arab, és az indiai kultúrába a menyasszony felékesítése a vőlegény Napságát hivatott visszatükrözni.

Az aranyak mennyisége jelzi, hogy a mennyasszonyt mennyire szereti a párja.

Válás vagy özvegység esetén a nőnek a férjétől kapott ékszerek az egyetlen öröksége.

Az ara esküvői ékszerei egyben biztosíték a lány családja számára, hogy a leendő férj gondoskodni fog a nejéről.

 

 


 


   




A PLÚTÓT ÁRAMOLTATVA

férfias energia

szex: mindent meg akar ismerni közelről, az orális szexet részesíti előnyben, anális orientáció

pozitív áramlás: kísérletező, imádja a lakk ruházatot

negatív áramlás: kielégületlen szexuális vágy, perverzió

A következő ruhák kissé frivol módon hívják fel a figyelmet arra hol is van a Plútói energia központja a testen. A fenéken, pontosabban a végbélnél.

A nemi szervek hangsúlyozása jellemző erre az energiára.

A Plútó egyik jellemzője a szexuális perverzió, nos ezt a következő modellről, legalább is amit a ruha sugall, sejteni lehet.

A fűzős megoldások is ezt az energiát áramoltatják.

A szado-mazo szerelés jó ha ki van készítve a nászágy melletti kisasztalra…

 

 



URÁNUSZI LENDÜLET

nincs nemi preferencia

szex: pán szexuális

imád meghökkenteni, izgalomba hozza a lebukás veszélye, különleges helyek, különleges pózok ami felizgatja, imádja a meztelenkedést

pozitív áramlás: humoros, szórakoztató, sokoldalú szerető

negatív áramlás: kéjenc, kukkoló

Az Uránuszi energia is arra hajlamosít, hogy kicsit meghökkentse az embereket. Azt hiszem a következő modell alkalmas arra, hogy a násznépnek elálljon a lélegzete.

A vőlegény készüljön fel az extrém helyzetekre minden területen!

   
 
 



NEPTUNUSZ JEGYÉBEN

nincs nemi preferencia

szex: szerepjátékok, álcázás, kedveli a fojtogatós szexet, vagy plátói szerelem

pozitív áramlás: azonosul, feloldódik a partner energiáiban

negatív áramlás: nem tudja kiélni a szexualitást, plátói ábrándozásba menekül, vagy önfeláldozó életet él

Maga a menyasszonyi fátyol tökéletes szimbóluma ennek az energiának. A rejtőzködés, a titok testesül meg általa, ami csak az oltár előtt fedi fel az ara kilétét

A Neptunusz az álomvilágot képviseli, a földtől elrugaszkodott valóságot, ezért azok a modellek viselik magukon ezt az energiát, amelyekből nem látszik ki a lábfej. Az uszály mindig erre az energiára utal.


 

Ami Diana hercegnőt és Kate Midletont illeti, tényleg meseszerű ami velük történik a világ 6milliárrd lakója számára.

 



A TRANSZPLÚTÓ A MENYASSZONYON

inkább női energia,

szex: vegyítve a Plútó merészsége a Hold érzelemvilágával, a szélsőséges érzelmek megtapasztalása

pozitív áramlás: könnyen igazodik a szélsőséges kihívásokhoz

negatív áramlás: mindentől kiborul, nem veszi észre, ha jó történik vele, soha semmivel sem elégedett

A fény és az árnyék szimbiózisa. A fekete a fehér, a fényes és a matt, az ellentétek együtthatása.

A Transzplútó olyan, mintha valaki repülni akarna, de a vállára nehezedő terhek mindig megakadályozzák. Van is szárnya, meg nem is.

Az önfeláldozó természet választása ez a ruha. Biztos, hogy szinte bármire hajlandó partnere lelkének a megmentésére, de hajlamos bennragadni a mártír szerepbe.

A Transz Plútó kettősége jelenik meg az alábbi ruhákon.

Elöl szűzies, hátul merész.

 


A fekete- fehér kombinációja, ami inkább elöl fehér és hátul fekete lenne szabályosan.

 


A KYRON JEGYÉBEN

aszexuális energia, nincs nemi preferencia

pozitív áramlás: könnyen megbirkózik a fizikai korlátokkal, a fájdalmat humorral kezeli

negatív áramlás: öncsonkítás, mártír viselkedés, nem bírja kezelni a kihívásokat

Nos ezen bolygó energia abban nyilvánul meg a leginkább, hogy az a személy, akit ez az energia hatja át, az nem hajlandó ilyen szerepjátszásokra, nem hajlandó menyasszonyi ruhát felvenni, nem bírja az uniformizálást, a korlátokat utcai ruhába kötne házasságot.

Az egyetlen Kyroni ruha, az egyszerű bőr, minden extra díszítés nélkül, maximum tollakkal, virágokkal.

A különböző törzseknél a fizikai fájdalmakkal járó rituálék ezt az energiát áramoltatják.

 

 



***

Hölgyeim!

Teljesen mindegy, hogy egyszer készülnek férjhez menni, vagy többször is, ne feledjék, az Önök által választott ruha többet árul el Önökről, mint azt gondolnák.

Jó, ha tudatosítják, hogy az esküvői ruhát nem az éppen divatos irányzat alapján kell kiválasztani, hanem a szerint, mit akarnak megmutatni magukról a világnak.

Szerintem sokkal fontosabb, hogy a leendő unokáik mit gondolnak majd Önökről a fénykép alapján, mint behódolni a trendeknek.

Persze ez is a szabad akarat választása.


***